Az elmúlt évek forró időjárása helyett július 27-én kellemes időben immár 16. alkalommal rendezték meg Kispiacon a Nemzetek Főzőversenyét, melyen a szokásosnál valamennyivel kevesebb, de nagy létszámú csapat vett részt Székelyföldről, Felvidékről, Magyarországról és a környező településekről. Szintén e napon rendezték meg a messze földön híres jószág- és kirakodóvásárt is.
A verseny az idén a bográcsos, rostélyos ételek és a Kárpát-medencei ételkülönlegességek kategóriájában zajlott, de a szervezők a jövő főzőnemzedékére is gondoltak, és ők is versenybe szálltak a helyezésekért.
![]()
Az eseményt Fejsztámer Róbert nyitotta meg, mellette Nagy Sándor műsorvezető és Szarapka Ede
Szarapka Ede, az esemény szervezője, Kispiac Helyi Közössége Tanácsának elnöke kiemelte, a széles körű összefogásnak köszönhetően a szervezésben az egész falu részt vett, a civil szervezetek, a nyugdíjasok, az óvoda, az iskola, hiszen mindannyian szeretik ezt a rendezvényt. A környező falvakkal való szoros együttműködés eredményeként a szomszédos települések csapatai is rendszeresen fakanalat ragadnak, és bemutatják tudásukat.
— 7.30-kor még folyt az eső, és úgy tűnt, esélytelen lesz bármit is megtartani ezen a napon, de kegyesek voltak hozzánk az égiek, a csapadék 8 órára elállt, és megkezdődhetett a főzőverseny. Az idén kevesebb, de tömegesebb csapatok érkeztek, és itt vannak mindazok, akik számunkra nagyon fontosak: intézményeink, óvodánk, iskolánk, határon túli, magyarországi, székelyföldi, felvidéki testvértelepüléseink, európai uniós partnereink és a környező falvak csapatai is ellátogattak hozzánk — mondta Szarapka Ede, majd visszatekintett a kezdetekre. — Tizenhat éve, amikor a főzőverseny ötlete megszületett, Vajdaságban még nem volt hagyománya a gasztrorendezvényeknek. Az első években több mint száz csapat vett részt a versenyen, sikerünket látva pedig egyre több településen hirdettek hasonló összejöveteleket, és ma már szinte minden hétvégére jut néhány főzőfesztivál. Mindig ki kell találnunk valami újat, valami pluszt, amivel idecsalogatjuk az embereket. Esetünkben a vásár idevonzza a látogatókat, akik a főzőversenyen is szétnéznek.
Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere a közösségi programok fontosságát emelte ki megnyitóbeszédében, és arról biztosította a szervezőket, hogy az önkormányzat a jövőben is partnere lesz a jó elképzeléseknek és a nemes vállalásoknak.
A csapatok tagjai hosszú ujjú felsőben gyújtottak a bográcsok alá, ám 10 óra tájékán a nap egyre gyakrabban kandikált ki a felhők közül, és az eső valószínűsége is a nullára csökkent. A magyarkanizsai cselgáncsklub képviseletében Vadász Károly főzött, aki a hétfőn kezdődött cselgáncstábor előtt gyújtott a bogrács alá.
— Disznópaprikást főzünk, melynél az a legfontosabb, hogy ne égessük oda az ételt. Egy idősebb embertől tanultam, hogyan kell birkából és kecskéből pörköltet készíteni, ami alapján készítem a disznót. Valamikor gyakrabban jártunk főzőversenyekre, az utóbbi időben azonban elkényelmesedtünk. Nem bántuk meg, hogy a borús idő ellenére eljöttünk, hiszen itt mindig kiváló a hangulat. Edzőként a tatamin az eredményt tartom a legfontosabbnak, itt azonban a barátkozáson és a beszélgetésen van a hangsúly, a helyezés másodlagos — mondta Vadász Károly.
A felvidéki Nagymadról érkezett csapat szakácsa, Lelkes László harmadszor látogatott el a kispiaci rendezvényre.
— Szeretünk ide járni, mert nagyon barátságosak az emberek. Gulyást főzök. Először paprikából, paradicsomból, hagymából és fokhagymából zöldségalapot készítek, és arra teszem rá a borjúhúst. Felvidéken is rendeznek főzőversenyeket, de ilyen tömegesek nincsenek, otthon kevesebben jönnek össze. A részvételt részesítem előnyben az eredményességgel szemben, a barátkozás a fontos, és a határon túli magyarok közötti kapcsolatok erősítése — vélekedett Lelkes László, majd sajnálattal állapítottuk meg, hogy a dunaszerdahelyi DAC labdarúgói a szombati szezonnyitón a Nagymihály ellen csak döntetlent értek el.
![]()
A nagymadiak gulyást készítettek
A Székelyudvarhelytől 10 km-re fekvő Kányád község csapata töltelékes káposztát, vagy ahogy mi ismerjük, szármát készített.
— Szeretünk Kispiacra járni, mert itt találkozunk azon települések képviselőivel, amelyekkel partnerségi kapcsolatban állunk. A töltelékes káposztát a mi ízlésvilágunk szerint készítjük. A bográcsba füstölt csülköt helyezünk, töltelékes káposztával rakjuk körül, lefedjük, és lassú tűzön 3-4 órát főzzük. Tavaly elvittük az első helyért járó vándorserleget, most visszahoztuk megmutatni, és újra hazavisszük — mondta bizakodva György Sándor, Kányád község polgármestere.
![]()
György Sándor
A zákányszéki traktorosok bográcsában karcagi recept szerint készített hagyományos birkapörkölt főtt.
— Az alapanyag kiváló, nem először főzünk, így már kellő tapasztalatra is szert tettünk. A birkahús mellé hagyományos fűszereket, sót, borsot, köményt, vöröshagymát, saját termelésű paprikát, fokhagymát, sertészsírt és őrölt paprikát adunk az ételbe. Nem helyezésért érkeztünk, legyen egy szép napunk, és jó ízt tudjunk mutatni a helyieknek és a vendégeknek, ez a legfontosabb — mondta a rúzsai illetőségű Szekeres János.
Az eredményhirdetés előtt Kerekes József, a VMSZ alelnöke, a pénzügyminisztérium államtitkára az esemény közösségépítő erejét emelte ki.
— Tudjuk, mennyire fontosak közösségeinknek az ilyen és ehhez hasonló események. Ha egy kis közösségnek nincsenek eseményei, akkor ott nincs élet. A maihoz hasonló és egyéb események alkalmával lehetőségünk van megmutatni, hogy kik is vagyunk mi itt a Vajdaságban.
Az ételeket a mórahalmi SZC Tóth János Szakközépiskola tanáraiból álló zsűri bírálta el, a legjobbak serleget kaptak, a tízfősnél nagyobb létszámú csapatok pedig a palicsi AkvaParkba szóló fürdőbelépővel gazdagodtak. Az eseményen a talpalávalóról a temerini Branch együttes gondoskodott. A XVI. Nemzetek Főzőversenyét Kispiac Helyi Közössége szervezte, támogatója pedig Magyarkanizsa Önkormányzata volt.
![]()
A Nemzetek Főzőversenye sok érdeklődőt vonzott
Fényképezte: Tóth Tibor