home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Közösen, egy cél érdekében
Bacsik Lőrinc Natália
2019.01.18.
LXXIV. évf. 2. szám
Közösen, egy cél érdekében

Az elmúlt év utolsó hónapjában Kisoroszon, a Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központban összegyűltek a térséghez tartozó civil szervezetek képviselői, hogy beszámoljanak a tevékenységeikről, az eredményeikről és a felmerülő gondokról.

Talpai Sándor, az észak-bánáti szórványközpont elnöke üdvözölte a megjelenteket. Örömét fejezte ki, hogy a központ — s a hozzá tartozó civil szervezetek — több sikeres rendezvényt, ünnepséget is maga mögött tud 2018-ban. Emellett a sikeres pályázatok fontosságáról is beszélt, valamint kitért a további tervekre:

— Nagyon fontos e térség helyi újságainak — Csernyei Újság, Kisoroszi Hírmondó, Tordai Újság — a megléte, esetleg évente egy közös számot is készíthetnénk, melybe a településeken történt fontosabb események kerülnének. A Kisoroszon megrendezett adventi gyertyagyújtásokra sokan kíváncsiak, kicsik és nagyok egyaránt látogatják, de mivel a fellépő gyerekek száma évről évre fogy, el tudnám képzelni, hogy jövőre, vasárnaponként más-más település kultúregyesületei, civil szervezetei készítsenek alkalmi műsort. Az elmondottakon kívül közös kirándulásokat is tervezhetünk. Fogjunk össze, hiszen ez a lehetséges út ahhoz, hogy megmaradjunk.

Balázs Jánosné Katalin májusig tartózkodik Kisoroszon a Petőfi-program ösztöndíjasaként. Mesélt magáról, eddigi tevékenységeiről, és hangsúlyozta, hogy itt, a szórványban mennyire erős az emberek — elsősorban a magyarság — akaratereje, tenni akarása. Megjegyezte, ezt Magyarországon nem tapasztalta. Felajánlotta a segítségét, és mivel a keramikusságban van otthon, a kézműves-foglalkozásokban szívesen segít.

Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke a jubileumokat, ünnepségeket sorolta fel. A többi közt megemlítette a Nagykikindán megrendezett Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóját, a kisoroszi 18. Népművészeti tábort, a szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület 70 éves fennállását, a Tordai Újság elismerését stb. Kiemelte a megjelent, illetve a jövőben is megjelenő programfüzet jelentőségét, mely más szórványközpontokban még nincs meg. A kiszámíthatóság nagyon fontos, s ezt a térségi kalauz, programajánló is segíti, hiszen a többi közt ez az egyik célja. Ennek köszönhetően el lehet jutni egymás rendezvényeire, fesztiváljaira, nincs több esemény egyidejűleg megrendezve.

Az est további részében az egybegyűltek kötetlen beszélgetésbe elegyedtek, tanácsokat kértek egymástól, tapasztalatot cseréltek, valamint minden szervezet átadta a jövő évi terveit, melyek bekerültek a programfüzetbe.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..