home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Közös fogadónap szülőknek és diákoknak
Tóth Lívia
2018.11.30.
LXXIII. évf. 48. szám
Közös fogadónap szülőknek és diákoknak

A Zentai Gimnázium, az Egészségügyi Középiskola, valamint a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola vezetői november 29-én a délutáni órákban közös fogadónapra hívták meg a három oktatási intézmény diákjait, valamint a tanulók szüleit.

A találkozón, melyen jelen volt Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere és az önkormányzat számos illetékese, a jelenlevőknek lehetővé tették, hogy még azelőtt megtekintsék a gimnázium felújított épületét, hogy a diákok — remélhetőleg már a jövő hét elején — visszaköltöznének, és birtokukba vennék azt.

Mint ismeretes, az objektum az elmúlt hónapok során a szerb és a magyar kormány támogatásával teljes körű felújításon esett át, valamint új szárnnyal is bővült. Ennek köszönhetően a jövőben az itt működő három középiskolában az eddigieknél sokkal jobb körülmények között folyhat majd a munka.

Ujházi Éva, a Zentai Gimnázium igazgatója elmondta, a hónapokon át tartó vendégeskedés után hamarosan visszatérnek a régi helyükre, de előtte szeretnék megmutatni a gyerekeknek és a szülőknek, milyen csodálatos átalakuláson ment át az épület az elmúlt hónapokban. Egyúttal felkérte a tanárokat, diákokat, szülőket, beszélgessenek el arról, hogyan tudnák ezt az objektumot, a felfrissült tantermeket még sokáig ilyen szép állapotban megőrizni.  

Tóth Kornél, a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola vezetője arról az óriási bizalomról beszélt, amelyet a három iskola diákjai kapnak.

— Ilyen szép épületről nagyon sok helyen csak álmodnak, nekünk a valóságban is megadatik a XXI. század követelményeinek megfelelő iskola. Arról nem is szólva, hogy az objektumot szinte mesebelivé teszi az éjszakai megvilágítása.

Nagy Abonyi Zoltán, az Egészségügyi Középiskola igazgatója egyetlen mondattal fordult a jelenlevőkhöz, mely akár mottó is lehetne: Zentán nagyon jó diáknak, illetve tanárnak lenni!

Czegledi Rudolf polgármester a terveket is megemlítette:

— Az első fázissal is nagyon jelentős lépést tettünk ahhoz, hogy korszerű épülettel gazdagodjon nemcsak Zenta, hanem az egész Tisza-vidék oktatási intézményeinek sora. Kitartással, összefogással, munkával sikerült ezt elérnünk, és ugyanezzel a lendülettel folytatni is szeretnénk a tevékenységet. A második fázisban elkészült a tornateremre és az udvarra vonatkozó projektum, hogy ezeket a felújításokat is el tudjuk kezdeni — hallottuk a polgármestertől, majd sok sikert kívánt mindazoknak, akik itt tanulnak vagy oktatnak a jövőben.

A program folytatásában a szülők az osztályfőnökök kíséretében bejárták a felújított épületet. A látottakról mindenki lelkesen és megelégedetten nyilatkozott. 


A szerző felvételei

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..