Zentán, a Tiszavirág Fesztivál második napján a Tisza-part ismét megtelt élettel, zenével, jó hangulattal. A felejthetetlen nyári élményt és a kellemes pillanatokat a rövid, délutáni zápor sem tudta megzavarni.
A szervezők szándékát, hogy ez az esemény több korosztályt is igyekszik megszólítani, a zárónap sem cáfolta meg. A legszelídebb motoros felvonuláson számos kisgyermek vett részt a családjával. Voltak ott kismotorok, futóbiciklik, rollerek, biciklik, a legkisebbeket pedig babakocsikban tolták, vagy hordozókban vitték a szüleik. A színes, vidám menetet mazsorettek és dobosok vezették.
![]()
Győrfi Pál egészségszakértő előadására fiatalok és idősek egyaránt kíváncsiak voltak.
–Az, hogy miként tudjuk megtartani az egészségünket, nagyon aktuális téma. Szerencsére egyre inkább belátjuk, mennyire fontos a testi, a lelki és a szociális egészség is. Olyan előadást hoztam el Zentára, amiben képet adok arról, miként állunk most – országhatártól függetlenül – egészség dolgában, és beszélek arról is, milyen megoldásokkal lehetne a jövőben javítani a helyzetet. Ugyanis ma már a legkorszerűbb technológia is segít minket abban, hogy az egészségünket megóvhassuk vagy helyreállíthassuk. Egészen megdöbbentő adatok mutatják, hogy kisgyermekkorban is milyen magas azoknak az aránya, akiknek az életmódból eredő kockázatokkal kell szembesülniük, például a helytelen táplálkozás, a testmozgás hiánya miatt. Ugyanakkor a legidősebbek is hasznát vehetik annak, ami itt elhangzik, hiszen a legújabb trend, a longevity életmód pont arról szól, hogy a lehető legtovább éljünk, lehetőleg egészségesen – nyilatkozta Győrfi Pál, aki az MCC Vajdaság meghívására érkezett a Tiszavirág Fesztiválra.
![]()
A Nálunk felé című népzenei koncert a Művészutcában mintegy előhangja volt az esti nagyszínpadi produkciónak, Szalonna és bandája fellépésének. A Zentai Magyar Kamaraszínház művészei, Mezei Kinga, Verebes Judit, László Roland, Szilágyi Áron, Virág György és barátaik, Szerda Balázs és Farkas Péter a Fokos együttesből, a Kárpát-medence sokszínű népzenei hagyományából adtak ízelítőt.
Pál István Szalonna és zenésztársai a magyar népzene lendületét és örömét varázsolták a Tisza-part gesztenyefái alá. A Kossuth-díjas zenekar ugyancsak a Kárpát-medence gazdag népzenei örökségéből merített. Muzsikájuk ezúttal is igazi örömzene és közös élmény volt minden korosztály számára, hiszen a gyermekek is fáradhatatlanul táncoltak a színpad előtt.
![]()
A fesztivál leglátványosabb elemére, A fény útja a vízen programra minden évben sötétedésig kell várni. A híd felől először többszáz csillogó mécses érkezik, majd a kivilágított hajók is lecsorognak a folyón, hogy a mulatság helyszínéhez érve megkezdődjön a színpompás tűzijáték, ami az idén különösen szépre sikeredett.
A jelenlévők többsége ezt általában a rendezvény lezárásának tekinti, és hazaindulnak, de a legkitartóbbak számára természetesen folytatódik a buli a színpadokon, a Borutcában, vagy a Gasztrokertben.
![]()
Képgalériánk a szövegben említett eseményeket örökítette meg.
Fényképezte: Tóth Lívia