home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Közös cél — közös munka
Kónya-Kovács Otília
2015.12.13.
LXX. évf. 49. szám
Közös cél — közös munka

A fenti mottóba „sűrítették” a mondandóját a harmadik tájékoztató civil fórumnak, melyet — Lukácsfalva és Muzslya után — Magyarszentmihályon rendezett meg a muzslyai Fókusz Klaszter — Családi Gazdálkodók Egyesülete a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával.

Mint az előző két alkalommal is, a részvevők a környező településekről, Magyarittabéről, Nagybecskerekről, Muzslyáról, Lukácsfalváról, Erzsébetlakról érkeztek, és a helybeliek is szép számban képviseltették magukat.

A közép-bánsági civil központ irodavezetőjének, Juhász Törköly Krisztinának a köszöntője után néhány előadás következett. Elsőként a vajdasági magyar értéktárról, azon belül pedig a helyi értékek feltárásának fontosságáról értekezett Vázsonyi Csilla, a VMMI munkatársa. Béres Zoltán, a Vajdasági Magyar Civilszövetség elnöke a civil szervezetek, szövetségek hálózatosodásáról beszélt. Kiemelte, mennyire fontos, hogy összefogva, kisegítve egymást kialakuljanak az egész Kárpát-medencében a civilek közötti kapcsolatok. Civil szervezetek, jog és társadalmi szerepvállalás címmel tartott beszámolót Losoncz Dávid jogász, Harmath Éva könyvelő témái közt pedig a civil egyesületek működése kapcsán felbukkant újdonságok szerepeltek. Az érdeklődők hallottak a változásokról, az általános tudnivalókról, továbbá arról, hogy mire fontos odafigyelniük a civil szervezetek vezetőinek, egyszersmind Harmath Éva azt is felajánlotta, hogy a könyvelői tapasztalatait szívesen megosztja, illetve hasznos tanácsokkal segíti azokat, akik erre igényt tartanak.
Az esten Szalai Teodóra, a Ci-Fi Civil Központ irodavezetője a magyarországi pályázati lehetőségeket ismertette. Hangsúlyozta, hogy van néhány pályáztató, melyet ismernek a civilek, viszont nagyon sok lehetőségről még nem szereztek tudomást. Arra is emlékeztetett, hogy milyen módon használhatják ki a közös pályázási lehetőségeket, illetve mire ügyeljenek, ha partnerszervezettel valósítják meg az elképzeléseiket. Madarász Gyula, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja, a Fókusz Klaszter — Családi Gazdálkodók Egyesületének elnöke, mely szervezetet a muzslyai székhelyű civil központ működteti, a közös célokról és a feladatokról értekezett.

Az összejövetelen indítványozták, hogy az MNT stratégiáját követve alakítsanak bizottságokat — oktatásit, nyelvhasználatit, civil és gazdaságit, tájékoztatási és kulturálist —, melyek tagjait a civil fórumon jelen levő szervezetekből választanák ki. Így a környezetükben felmerülő gondokat ismerve tudnának foglalkozni a közép-bánáti civil szférát érintő témákkal.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..