Erhardt Ágoston heti műsorajánlója — Erhardt Ágoston vezető szerkesztő nyolc éve a Duna Televízióban kezdte közszolgálati pályáját. Az elmúlt év végétől az MTVA Vallási, kisebbségi és határon túli főszerkesztőségében a vallási témákért felelős.
Hétfőn (február 10-én) kezdjük a hozzám tartozó területtel! Az Isten kezében a Duna régi sorozata. Népszerűségét annak köszönheti, hogy a film eszközeivel örök érvényű igazságokat dolgoz fel. E fél óra a házasság szentségével foglalkozik. Nagyon aktuális a téma, mivel világszerte most ünnepelik a házasság hetét. A műsorban egy tizenegy gyermekes család életébe pillanthatunk be — történetük nagyon érdekes, emberi (Duna, 10.00).
Keddi (február 11-ei) első választásom is a hét szelleméhez kötődik. A Vers adászáró tíz percében Arany János Családi kör című költeményét Gáspár Sándor előadásában hallhatjuk. A költemény talán Arany legismertebb írása, a paraszti élet hű, tömör krónikája (Duna, 23.55). Aki nem tud fennmaradni e késői programig, annak a Félix és Lola című francia játékfilmre hívom fel a figyelmét. A mozi humoros és fordulatokban gazdag. A többi közt azért is akadt meg rajta a szemem, mert az egyik gyermekemet Félixnek hívják (Duna, 22.05).
A csütörtök (február 13-a) legyen a sporté! Délelőtt a XXII. téli olimpiai játékokon a Freestyle: férfi slopestyle, sífutás és rövidpályás gyorskorcsolya számait láthatjuk. Az utóbbit nagyon szeretem, mivel a családunkban a korcsolya igen kedvelt sport. Gyerekkoromban — édesapám példáját követve — én is gyorskorcsolyáztam (M1, 11.00).
Pénteken (február 14-én) az erdélyi Fehér megyébe látogatunk. A Hazajáró sorozat epizódja a Torockói-hegységbe repíti a nézőt. Kedves nekem ez a vidék. 2005-ben első erdélyi utam Torockóba vezetett. Böjte Csaba ferences szerzetes helyi árvaházának avatására nagy havazásban érkeztünk, de az otthon szeretetteljes légköre kívül-belül felmelegített (Duna World, 19.30).
Szombaton (február 15-én) az éter által az Újvilágban érezhetjük magunkat. A New York-i Metropolitan Operából Strauss Az árnyéknélküli asszony című operáját hallhatjuk. A kevésbé ismert mű közvetítésének magyar vonatkozása is van: a dajka szerepét a kiváló magyar szoprán, Komlósi Ildikó alakítja (Bartók rádió, 19.00).
Vasárnapra (február 16-ára) a Harminc perc alatt a Föld körül magazint ajánlom. Gyerekkorom óta kedvelem. Míg édesanyám a konyhában főzött, addig az éhes családtagok a rádiót hallgatták. Jókat nevettünk a szellemes félóra poénjain, s ez az emlék mindmáig elkísér. Járai Judit szerkesztő munkáját nagyra becsülöm. Az adás családok százezreinek szépíti meg a napját (Kossuth rádió, 12.30).