home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Közmédia-javallat augusztus 10-étől 16-áig
MTVA
2015.08.10.
LXX. évf. 31. szám
Közmédia-javallat augusztus 10-étől 16-áig

Erdély András heti ajánlója — Erdély András a tanári katedrát cserélte a médiára. 1995 óta tudósít Háromszékről a Duna Televíziónak, majd később az MTVA-nak, újságot ír, évekig vezette a sepsiszentgyörgyi helyi televíziót, és élő rádiós sportközvetítései is nagyon népszerűek.

Nem gondoltam volna, hogy a jó öreg Sherlock Holmesról le lehet húzni még egy újabb bőrt úgy, hogy a végeredmény ne legyen a korábbi tucatnyi megfilmesített változat utánzata. Tévedtem. A Steven Moffat által újrateremtett, Benedict Cumberbatch által megformált mesterdetektív-történet igazán eredeti, izgalmas. (Hétfő, augusztus 10-e, Duna, 21.35)

1990-ben a rendszerváltó magyarországi ifjak, a kissé naiv erdélyi fiatalok és a bukaresti értelmiségiek egymásra találtak a Kézdivásárhely melletti Bálványoson, és megalapították a „rövidnadrágos politizálás” addig teljesen ismeretlen műfaját. Azóta a Tusnádfürdőre költözött, és már csak Tusványos néven közismert Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor olyan korszakváltó törvények bölcsője volt, mint például a kettős állampolgárságra vonatkozó. Noha az eltelt negyedszázad alatt megváltozott a tábor jellege, a 26. Tusványos is bizonyította, hogy hozzá tud tenni a „szürke” napi politikához. (Kedd, augusztus 11-e, Tusványos, 2015, Duna, 22.10)

60 éve, augusztus 12-én halt meg Zürichben a XX. század irodalmának egyik legjelentősebb alakja, Thomas Mann. A Nobel-díjas (1929) íróra emlékezik szerdán az Aranyfeszt. (Duna, 23.05)

Nagyon szeretem a sportot, magam is egy évtizedig szertornáztam. Az új sportcsatornát, az M4-et így hamar megkedveltem. Csütörtökön (augusztus 13-án) még a vizes vb áll a középpontban, így mindenképpen a kazanyi összefoglalókat követem.

Péntekre (augusztus 14-ére) a mesemondó pályázat gyöngyszemeire hívom fel a figyelmet. A szegény ember és a pokróc című székely népmesében a „lejánlopás” epizódot hallhatjuk. (Kossuth rádió, 19.30)

A zseniális Dustin Hoffmann által megformált autista Raymondot nem lehet nem szeretni, így végül öccse, Charlie (Tom Cruise) is — miután néhányszor az idegösszeomlás határára kerül — megkedveli. Az Esőember méltán gyűjtött be négy Oscar-díjat, akárhányszor nézzük, a mozi mindig tartogat meglepetéseket. (Szombat, augusztus 15-e, Duna, 21.15)

Vasárnap (augusztus 16-án) a kolozsvári református templom megújulásáról láthatunk dokumentumfilmet. A Farkas utcai református templom a város egyik legszebb épülete, és újjáépítésével nemcsak a „kincses város”, hanem az egész magyarság gazdagodott. (Duna, 3.55)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..