Közkívánatra

Közkívánatra

Ötödik hete, hogy a megújult Hét Napot lapozhatja a kedves Olvasó. Jóllehet a nagyobb változtatásokat egyszerre vezettük be az első megújult számunkba, a finomítás még tart, hiszen az út, amelyen elindultunk, éppoly ,,vadregényes’’ számunkra is, mint olvasóink számára, éppúgy most próbáljuk felfedezni előnyeit és kiküszöbölni hátrányait, mint bárki más, aki az újságot a kezébe veszi.

Jó ideje figyeljük az olvasói igényeket és reakciókat, igyekszünk mérlegelni a bírálatokat, próbálunk helyt adni az észrevételeknek, amennyiben többé-kevésbé jogosnak tartjuk őket. Így történt ez legutóbb is, amikor úgy döntöttünk, visszatérünk a tévéműsor régi, megszokott formájához. Kétségkívül ez a „rovat” szenvedte el a legradikálisabb módosítást. Rengeteg ezzel kapcsolatos levél és telefonhívás érkezett a szerkesztőségünkbe, ezt a változtatást tartották helytelennek leginkább az olvasók. De nem mellékes talán ez sem: számunkra is döbbenetes volt, hogy a legnagyobb visszhangot nem a színesebb, szellősebb, olvasmányosabb cikkek/rovatok érdekében tett törekvéseink, hanem a csökkentett terjedelmű tévéműsor váltotta ki.

Amikor ezzel a ténnyel szembesültem, egy kicsit olyan érzés kerített hatalmába, mint ami a szabadkai városnapi ünnepségek alkalmával szokott. Olyankor, amikor véget ér a Szabadkai Filharmónia hangversenye, az a bensőséges, hozzánk, a szépérzékünkhöz, a lelkünkhöz szóló minőségi muzsikaszó, amit a zenekar szülővárosa tiszteletére, az itthoni közönségének ad. Önzetlenül, a fáradságos, éjszakába nyúló próbákat nem számolva, a zene és a város szeretetéből táplálkozva. A kiérdemelt taps azonban — ha nem is marad el — mégis igen vérszegényre sikeredik, nem úgy, mint a néhány perccel később beharangozásra kerülő anyaországi „sztárvendég” közelgő instant fellépésének buzdító tapsvihara. Nehéz megfogalmazni ezt az érzést, talán nem is lehet, legfeljebb a reakciót, amit kivált belőlem: azt, hogy ez nem az a hely, ahol ebben a pillanatban lenni akarok.

Félreértés ne essék, a fenti hasonlattal nem kívánom munkánkat a zeneművészek tökéletes összhanggal megkomponált játékához hasonlítani, mindössze a történések — számomra legalábbis — drámai mivoltát kívánom szemléltetni. De a világ ugyebár olyan, amilyenné mi magunk alakítjuk. Azt hiszem, könnyelműség lenne csak úgy hagyni, hogy ez az érzés elhatalmasodjon rajtam, tegyünk hát még egy próbát.

Önök pedig ezentúl, közkívánatra: további belső tartalmakból és bővített rtv-mellékletből mazsolázhatnak. Bízom benne, hogy mindkettőben örömüket lelik majd.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Jegyzet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Közkívánatra
Szabadkai Napló
  • CÉRNA Lenke
  • 2017.07.20.
  • LXXII. évfolyam 28. szám
Közkívánatra
Heti Jegyzet
Facebook

Támogatóink