home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Közérdekű közlemény
2023.03.20.
LXXVIII. évf. 11. szám
Közérdekű közlemény

Tanulmány készül Szabadka városi és elővárosi közösségi közlekedésének fejlesztési célú átalakítására. A tanulmány célja a szabadkai közösségi személyszállítási rendszer szerkezetének és működésének újratervezése, az utasok tényleges igényeivel és szükségleteivel való összehangolása, illetve a közlekedési szolgáltatások színvonalának emelése.

A tervek szerint, az önkormányzat tömegközlekedési rendszerének elemzéséhez szükséges adatok beszerzése érdekében, a tanulmány részeként az elemzők véleménykutatást és felmérést végeznek majd az autóbuszokban és a megállókban. Mindezek mellett a háztartásokban is folyik egy véleménykutatás, ami a következő két hétben, azaz március végéig tart. A terepen (az autóbuszokban és a megállókban) végzett felmérés 2023. március 20-ától 26-áig történik 06:00 és 22:00 óra között. A vizsgálatot mintegy 50 szabadkai diák és egyetemi hallgató végzi majd, akik kitűzővel és a Szabadkai Közigazgatási Hivatal vezetője által hitelesített engedéllyel, valamint a Belgrádi Egyetem Közlekedési Kara és a PTC - Public Transport Consult Kft. által kiadott megbízással rendelkeznek.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik részt vesznek ezekben a felmérésekben, ugyanis az önök véleménye kiemelten fontos Szabadka közösségi közlekedésének fejlesztése szempontjából.

 

Radoslav Vukelić

a Kommunálisügyi, Energetikai és

Közlekedési Titkárság titkára

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..