Pontosabban a távolmaradást nem a helyi szerbek mondták ki, hanem a belgrádi vezetőség, illetve a helyi szerb politikusok kérték, hogy legyen így. És lőn. A 45 095, választásra jogosult közül 1567 érezte úgy, hogy el kell mennie szavazni. Nagy részük persze albán nemzetiségű volt, mindössze 13 szerb voksoló akadt, ez 0,029 százalékot tesz ki. Ilyen aránynál a tejre már azt írják ki, hogy 0% a zsírtartalma. Viszont mivel Pristina és a nemzetközi közösség is érvényesnek, törvényesnek, eredményesnek nevezte a választást, a több mint 90 százalékban szerbek lakta Leposavićnak, Zvečannak, Zubin Potoknak és Kosovska Mitrovica északi részének a jövőben albán nemzetiségű polgármestere lesz. Ezek a politikusok már arról is beszéltek, hogy eltávolítják a szerb zászlót a városházákról, ami kívülállóként sem tűnik túl diplomatikus vagy barátságos megoldásnak.

Fotók: Tanjug

Kivonultak = eltűntek

Az említett négy településen azért kellett előre hozott polgármester-választást tartani, mert még tavaly novemberben a szerbek kivonultak az állami intézményekből.

Vita alakult ki arról, hogy a koszovói hatóságok büntetni akarták azokat az autósokat, akik még mindig nem cserélték le a szerbiai rendszámtáblájukat koszovóira. A szerb rendőrök megtagadták a parancsot, majd több mint 600-an fel is mondtak, végül bírók, ügyészek, önkormányzati alkalmazottak és a polgármesterek is lemondtak. Eltűntek a szerb hivatalnokok. Azt mondták, csak akkor térnek vissza, ha Pristina megalakítja a koszovói Szerb Községek Közösségét, melyről még 2013-ban állapodott meg a szerb és a koszovói fél. Albin Kurti koszovói miniszterelnök viszont kijelentette, erre nincs idő, a szerbek által elhagyott munkahelyeket albánokkal kell feltölteni. Így is történt. Ennek utolsó állomásaként pedig a polgármesterek is albán nemzetiségűek lettek. Vagyis a szerbek teljesen kiszorultak a közigazgatásból.

Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök szerint ez is volt a cél, így ugyanis Pristina mindig állíthatja, hogy nincsenek is szerb községek, ahol meg kellene alakítani a Szerb Községek Közösségét, így a szerbek követelése felesleges.

Európa hallgat

A szerb elnök azt is fájlalta, hogy az Európai Unió nem hallgatta meg a koszovói szerbek követeléseit, és mindig csak akkor lépett, amikor a szerbeknek már elegük lett, amikor barikádokat építettek, amikor hangot adtak elégedetlenségüknek. Aleksandar Vučić szerint az sem elfogadható, hogy az európai politikusok normálisnak és rendben valónak tartják azt a választási folyamatot, amely most történt Koszovó északi részén, és hogy Brüsszel szerint semmi gond sincs azzal, hogy csak 3,47 százalékos volt a részvételi arány 13 szerb szavazattal. Az államfő példa nélkülinek és békés politikai felkelésnek nevezte a szerbek voksolástól való távolmaradását, amellyel azt is megmutatták, hogy kit tartanak vezetőjüknek. 9 albán és egyetlen szerb jelölt indult, ez is sokatmondó, magyarázta az elnök, és közölte, az egyetlen szerb jelöltre, a független Slađana Pantovićra, aki Zvečan vezetéséért indult, összesen 5-en szavaztak, és az egyik voksoló albán volt.

Aleksandar Vučić úgy véli, óriási bukásnak számít az észak-koszovói választás mind Albin Kurti, mind a Nyugat számára. A legnagyobb tanulság pedig az, hogy kiderült — hiszen a helyi szerbek megüzenték —, nincs semmilyen párbeszéd. Nincs párbeszéd a szerbek és az albánok, illetve a szerbek és a Nyugat között. „Nem beszélgetünk, csak ránk erőltetett dokumentumokat kapunk, amelyek mindig az albán félnek kedveznek, hiszen a Nagy Ötök őket támogatják” — húzta alá a köztársasági elnök.

A politikus szerint azonban a szerbek kiállása semmit sem számít a nemzetközi közösség számára, semmi nem fog változni, és félő, hogy a koszovói helyzet csak romlani fog.

Mi lesz ezután?

Aleksandar Vučić és Albin Kurti március 18-án Ohridban (előtte pedig február végén Brüsszelben) szóban megállapodott a helyzet rendezéséről. Vagy valamiről. A szerb elnök is azt mondta, „valamiben megállapodtunk”. Aláírni semmit sem írtak alá, tehát formálisan nem történt semmi, még ha a Nyugat hangosan ünnepelte is a megállapodás sikerét.

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője azt mondta, a legnagyobb eredmény, hogy a megbeszéltek mindkét ország európai integrációs folyamatának szerves részévé válnak, vagyis azok teljesítése nélkül egyik fél sem tud továbblépni az EU-tagság felé vezető úton. A másik siker, hogy ez azt is eredményezi, hogy Brüsszel közvetlen módon ellenőrizheti az előrehaladást. Hogy ez mekkora siker, kérdéses, hiszen a 2013. évi brüsszeli megállapodást is közvetlenül ellenőrzi az EU, az abban foglaltak viszont mégsem teljesültek eddig. Főleg a koszovói Szerb Községek Közösségére vonatkozó rész, mely Belgrád számára kulcsfontosságú, és Pristina számára is az, vagyis a nem megalakítása a legfontosabb, mert a koszovói hatalom nem akar nagyobb autonómiát adni a koszovói szerbeknek, hiszen az autonómiatörekvések vezettek végül magának Koszovónak az elszakadásához is.

Ohridban az is elhangzott, hogy a részletekről még tárgyalni kell. Elég nagy részletekről van szó, és ahogy a feleket elnézzük, nem úgy tűnik, hogy hamarosan lezárulhat a szerb—koszovói történelemnek ez a része.

Akárhogy is alakul, Európa nem akarja megengedni, hogy a területén újabb háború törjön ki, elég az ukrajnai, így ha ismét nagyon elmérgesedne a helyzet, akkor újabb megoldási javaslattal állnának elő, ami megint csak időhúzáshoz vezetne, hiszen eddig egyetlen esetben sem történt az ígérgetésen kívül semmi.

Az EU tehát időt akar nyerni, és ez valójában sem Belgrádnak, sem Pristinának nem rossz, hiszen amíg rendezetlen a helyzet, a konfliktust mindig ki lehet használni különféle politikai célokra. Az igazi vesztesei ennek a kakaskodásnak pedig a koszovói szerbek, akiket mindkét fél a saját céljai elérése érdekében használ fel.