home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Korszerű, kreatív buszmegállók Törökbecsén
Zséli Ágnes
2021.02.11.
LXXVI. évf. 5. szám
Korszerű, kreatív buszmegállók Törökbecsén

A tavalyi év folyamán három buszmegállóval is gazdagodott Törökbecse. Ezek közül két energiatakarékos megálló a beodrai út mellett épült, befektetési költségét az önkormányzat a Tartományi Energetikai, Építkezési és Közlekedési Titkárság pályázatán nyerte.

A 10 négyzetméteres objektumok felszerelése előtt mindkét oldalon kiszélesítették a közutat is. A régi megállók ugyanis közvetlenül az úttest mellett helyezkedtek el, ami mindenki számára veszélyes volt, de különösen az úgynevezett Újfalu negyedben élő tanulóknak, akiket a mintegy 4 kilométerre lévő aracsi rész tanintézményébe az önkormányzat utaztatási programjának köszönhetően több évtizede ingyenesen szállítják.

— A közművesítési munkálatokat két szakaszban végezték el — jegyezte meg Milan Stojšin, Törökbecse polgármesterének segédje. — Első lépésként infrastrukturális feladatokat végeztettünk el, ami több mint 4 millió dinárba került. Közbeszerzési eljáráson ezeket egy nagykikindai, valamint egy újvidéki cégre bíztuk. Az ehhez szükséges pénzösszeget Törökbecse Önkormányzata nyújtotta. Ezután két korszerű, energiatakarékos buszmegállót építtettünk, melyek napkollektorokkal, wifivel, két oldalról plexifallal, mobiltelefon- és elektromoskerékpár-töltővel, paddal, sőt, LED-megvilágítással is fel vannak szerelve. Községünkben több ilyen modern buszmegálló van, hiszen már tavaly is sikerrel pályáztunk az illetékes tartományi titkárságnál.

Azonkívül, hogy a beodrai út melletti megállók a helyieknek, diákoknak, utazóknak a XXI. század technikai vívmányainak a kényelmét nyújtják, a bánáti település nem mindennapi, sőt, művészeti jellegű megállóval is dicsekedhet. Gyermekek képzőművészeti alkotásaiban gyönyörködhetnek mindazok, akik a település Aracs részében lévő, 390 tanulót számláló Josif Marinković Általános Iskola épülete előtti buszmegállónál járnak. A tavaly épült objektum kreatív jelleget kapott, mindemellett pedig a jövőben egy igazi kültéri képtár szerepét tölti be. Az ötletes újítást a helyi közösség támogatta. Ez az a hely, ahova tanítási napokon mintegy 50 újfalusi diák érkezik buszon. A közterületen majdnem negyven évig egyáltalán nem volt megálló. A 14 x 4 méteres, fedett buszmegállóra 400 000 dinárt költöttek.

Mindannyiunknak tetszik a megálló, melynek belterét a rajzkiállításra alkalmas kis szekrények mellett színes ceruzákkal, tarka padokkal dekorálták — hangsúlyozta Varga Dušica, a tanintézmény szerb szakos tanára.

Mindezt Jelena Abraham, a törökbecsei Josif Marinković Általános Iskola képzőművészeti tanára is megerősítette, azt is megjegyezve, hogy iskolájukban nagy hangsúlyt helyeznek az alkotói készség fejlesztésére.

— Az előcsarnokban már több évvel ezelőtt állandó jellegű képtárat alakítottunk ki, ahol a tanulók alkotásait mutatjuk be, s ezt a tantervvel összhangban, rendszeresen cseréljük. A buszmegálló a híres holland Piet Mondrian festőművész stílusában újult meg, akinek alkotásai a XIX. században jelentősen meghatározták a képzőművészeti stílust. Tudtommal a környéken nincs még egy ilyen létesítmény, mi azonban büszkék vagyunk arra is, hogy egyedi, kültéri képtárat alakítottunk ki, ahol az üvegvitrinekben jelenleg a felső osztályosok legjobb munkái nézhetőek meg. Célunk a diákalkotások bemutatása, valamint az, hogy a gyerekeket további kreativitásra ösztönözzük.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..