A térség országai a gazdaság növekedését az utóbbi években többnyire az olcsó munkaerőre építő, bővülő iparra és ipari exportra alapozhatták. Az a helyzet azonban, hogy a további bővülés forrásai sok szempontból kiapadóban vannak. Meghatározó és markáns korlát lehet, hogy nem lesz elegendő olcsón alkalmazható munkaerő. Közgazdasági szempontból kedvezőbb lenne, ha gyártóbázisból a régió erős tudományos és technológiai központjává válhatnánk. Erről sokat beszélnek mostanság, de ez nem fog spontán bekövetkezni. Jól irányzott és koordinált versenyképességi modellváltást kellene véghez vinnünk ahhoz, hogy átléphessünk a tudással való versenyzés korszakába.
Valójában az uniós cégek is kezdenek lemaradni az ázsiai vetélytársaktól. A vállalatvezetők még mindig a gyártási költségek leszorításával, a tevékenység olcsóbb bérezésű országokba való kihelyezésével próbálnak a versenyképességen és a hatékonyságon javítani. Viszont a versenyképességet elsősorban a tudásalapú tevékenységek arányának növelése, a humán összetevő minőségének javítása erősítheti meg igazán gyorsan és hatékonyan.
„Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik” — az idézet Széchenyitől származik, aki csaknem kétszáz évvel ezelőtt már világosan látta, miben rejlik egy-egy közösség ereje. Semmi új tehát a nap alatt! A reformkori magyar politikus és közgazdász már akkor világosan láthatta a trendet. Ennek ellenére most, évszázadokkal később sem mindenkinek egyértelmű, hogy nem azt kell nézni, mibe kerül a jó munkaerő, hanem az a fontos, hogy mit tud. Aki pedig meg szeretné tartani a valóban jól teljesítő alkalmazottakat, annak meg is kell őket fizetnie. Valójában ezzel sem mondunk semmi újat.
Nemcsak a politikai propaganda része, egyfajta választási előkampány, hanem valóban vannak biztató jelek, pozitív trendek, melyek — ha nem törnek meg a jövőben — kitörést hozhatnának országunk számára az elmaradottságból. De negatív jelek és jóslatok is vannak, melyektől nem kell különösebben megijedni, mert ilyenek mindig voltak. Nem árt viszont résen lenni. A globális GDP-növekedés lassulása nagy valószínűséggel negatív hatással lehet majd, már a közeljövőben is, az exporttól jelentős mértékben függő gazdaságunkra.
Több tényező is erre utal, illetve a mutatószámok alapján is erre lehet következtetni. Bizonyos elemzések szerint a térség nemzetállamai most kevésbé vannak felkészülve egy globális gazdasági válságra. A 2008. évi krízis következményeinek elhárítására ment el ugyanis minden erejük. A kilábalás még csak mostanra fejeződhet be. Jelen pillanatban Kína és az Amerikai Egyesült Államok között dúló kereskedelmi háború, az Európai Unió krízise, valamint a latin-amerikai országok problémái is kockázati tényezőnek számítanak.
Ha kirobbanna egy ilyen válság, az Szerbiára nézve súlyos következményekkel járhat. Bedőlhet például a dinár árfolyama, aminek következtében egyfajta adósságválság is kialakulhat. Egyúttal viszont, ami a válaszlehetőségeket illeti, valószínű, hogy országunk legfeljebb a Nemzetközi Valutaalaphoz fordulhat majd segítségért. Ahogyan azt legutóbb is tette. Egy ilyen válság esetén ugyanis tőke távozik az országból, megnő a munkanélküliség és valószínűleg a szegénység mértéke is. Tény azonban, hogy a gazdasági trendek többnyire pozitív irányba mutatnak — tudni kell viszont, hogy nagyon gyorsan meg tudnak változni, ha sokkhatás éri a gazdaságot. Szerbia hatalmas átalakuláson megy át. Nemcsak gazdasági téren, hanem politikai, kulturális, mondhatjuk, hogy civilizációs szempontból is.
Csak remélni tudjuk, hogy nem a borúlátó, a pesszimista jóslatok válnak majd be. A korszakváltás sikere az ország minden polgárától függ, mindannyiunk érdeke, és nem lehetetlen, hogy sikerrel tudjuk véghez vinni.
