Tavaly jelentették be, hogy a magyar kormány támogatásával, a CED- és a HEPA-pályázat útján megnyert eszközök révén, Óbecsén üzemet épít a Metal Shredder Hungary Kft., illetve a Metal Shredder d.o.o. leányvállalat. Az eddigi eredményeket Kőris József, a cég egyik tulajdonosa és óbecsei vezetője sajtótájékoztatón mutatta be.
A magyar illetőségű, tízéves múltra visszatekintő vállalkozás elektronikai hulladékok és másodlagos gyártásközi selejtekből keletkező elektronikai termékek újrahasznosításával foglalkozó cég. Az alapanyagokból nemesfémeket nyernek ki, aranyat, ezüstöt, palládiumot. Az eljárás a nemesfémréteg leválasztására gyors, hatékony és nagy tisztaságú kihozatalt garantál. Selejtezett röntgenfelvételeket is feldolgoznak. Igen fontos tényező, hogy környezettudatos tevékenységről van szó, hiszen az általuk alkalmazott modern, környezetbarát technológiákkal a káros környezeti hatások elkerülhetőek.
Az óbecsei vállalkozást a CBA üzletlánc kihasználatlanul álló, a Topolyai úton lévő épületében alakítják ki. Zöldtechnológiát alkalmaznak, zéró hulladékkal, zárt rendszerben dolgoznak majd, a legmodernebb környezetvédelmi berendezésekkel, az EU legszigorúbb szabályait tiszteletben tartva. A befektető szerint a létesítmény üzemeltetése a szűkebb és tágabb környezetre biztonságos. Még az újrahasznosítás során keletkező mellékterméket is hasznosítani tudják.
A régi ingatlan arculata az elmúlt időszakban megváltozott. Modern épület látványát kelti — közölte a cég vezetője. A tervek között szerepel egy közösségi tér létrehozása is, telefontöltővel, internettel, napenergiával, újrahasznosított bútorzattal. Ezt a belső munkálatok fogják megelőzni, melyek megkezdésére a következő héten számítanak. A munka 60—90 napot vesz igénybe, beleértve az üzemi terület és az irodák kialakítását is. A gépek beszerzésére és üzembe helyezésére 5-6 hónapot kell várni.
Kiss Igor, a községi képviselő-testület elnöke örömét fejezte ki, hogy egy olyan technológiát hoznak be, amely Magyarországon is egyedülálló. Munkahelyeket teremtenek (az első évben nyolcat, majd a rákövetkezőkben ezt megduplázzák), hangsúlyt helyeznek a fiatalok duális képzésére és különösen a környezetvédelemre.
— Kiemelt jelentőségű a beruházás — mondta Újhelyi Ákos köztársasági képviselő —, híd ez a két ország kormánya között, amelyet meg kell őrizni, hogy a jövőbeli gazdasági befektetők érdeklődését fenn lehessen tartani. A folyamatosság érdekében nagy jelentőséggel bír a szavazás. Annak érdekében, hogy ez a kapcsolat megmaradjon, fejlődjön, és hogy a beruházások továbbra is meg tudjanak valósulni, arra kérjük a választókat, hogy április 3-án támogassák az egyedüli magyar listát, vagyis a Vajdasági Magyar Szövetséget.
A sajtótájékoztatón jelen volt Nyilas Mihály, az igazságügyi minisztérium államtitkára, dr. Molnár Viktor, a VMSZ Óbecsei Községi Szervezetének elnöke és Fehér Szabolcs tartományi energetikai, építkezési és közlekedési segédtitkár.
Fényképezte: Szilágyi Edit