Környezeti lábnyomok

Környezeti lábnyomok

A fogyasztók több mint fele próbál környezettudatos lenni — Átvette az Európai Tanács vezetését Charles Michel — Trump terrorszervezetté nyilvánítaná a mexikói drogkartelleket

A fogyasztók több mint fele próbál környezettudatos lenni

Az Európai Bizottság 2019. évi fogyasztói körülmények eredménytáblája szerint általánosságban csökkennek az Európai Unió egyes régiói közötti különbségek a tekintetben, hogy a fogyasztók tudatosabbak környezeti lábnyomukat illetően, több mint a felük mérlegel környezeti szempontokat vásárlás során. Az eredménytábla főbb megállapításai szerint egyre többen vannak tisztában az éghajlat felmelegedésével és a globális műanyagszennyezéssel, a felmérés szerint ezért vásárlás során az uniós fogyasztók közül egyre többen veszik figyelembe a környezetre gyakorolt hatás szempontjait. A kelet- és dél-európai uniós országok fogyasztói a leginkább környezettudatosak, 59, illetve 57 százalékban. A kiskereskedők egyértelmű többsége, 71 százaléka gondolja úgy, hogy ágazatában megbízhatóak a termékek és a szolgáltatások környezetbarát jellegére vonatkozó állítások.

 

Átvette az Európai Tanács vezetését Charles Michel

Charles Michel korábbi belga kormányfő átvette az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács vezetését a lengyel Donald Tusktól. Hivatalosan december 1-jén lépett hivatalba. Az Európai Tanács épületében tartott eseményen Donald Tusk — miután átadta utódjának az uniós csúcstalálkozók elnöki tisztségét jelképező harangot — beszédében hangsúlyozta, hogy elnöksége alatt legfőbb feladatának az Európai Unió egységének megőrzését tartotta. „Európa a világ legjobb helye. Régóta a szabadság és a jogállamiság kontinense, melyet a történelméért és a kulturális örökségéért felelős emberek népesítenek be” — fogalmazott. Reményét fejezte ki, hogy utódja minden eszközt megragad Európa egységének és az unió közös érdekeinek megőrzése céljából az európai és a globális kihívások közepette.

 

Trump terrorszervezetté nyilvánítaná a mexikói drogkartelleket

Az amerikai kormány a mexikói drogkartellek terroristacsoporttá való nyilvánítását tervezi — jelentette ki Donald Trump egy nemrég sugárzott rádióinterjúban. Mint mondta, az elmúlt három hónapban ezen dolgozott, és a feladat nem könnyű, aprólékos munkát igényel. Arra a kérdésre, hogy az ezzel kapcsolatos végső döntést mikor hozzák meg, csupán annyit közölt, hogy a közeljövőben. Ahogyan arra sem adott konkrét választ, hogy a drogkartellekkel szemben is indítanak-e a terroristák elleni harcokban már alkalmazott dróntámadásokat. Trump már márciusban a Breitbart News című jobboldali orgánum munkatársainak azt mondta, hogy alaposan fontolóra vette a mexikói drogkartellek terrorszervezetté nyilvánítását. Republikánus törvényhozók régóta szorgalmazzák ezt a lépést. Chip Roy texasi szenátor és Mark Green, Tennessee képviselője márciusban fel is vetette a javaslatot, hogy terroristáknak „kijáró” szankciókkal sújtsák a kábítószer-kereskedő csoportokat, de a kezdeményezésből akkor semmi sem lett.


A nyitókép illusztráció (Pixabay.com)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Világkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Környezeti lábnyomok
Világkép
  • 2020.02.14.
  • LXXV. évfolyam 6. szám
Környezeti lábnyomok
Világkép
  • MTI
  • 2020.01.31.
  • LXXV. évfolyam 5. szám
Facebook

Támogatóink