Ezentúl a kopjafánál emlékezhetnek a moholiakMoholon március 15-én ünnepélyes keretek között emlékeztek a magyar szabadságharcra. A Magyar Polgári Szövetség szervezésében a moholi római katolikus temetőben megtartott ünnepségen a csókai Rákóczi férfikórus előadásában felcsendült a magyar, a...
Ezentúl a kopjafánál emlékezhetnek a moholiak |
Moholon március 15-én ünnepélyes keretek között emlékeztek a magyar szabadságharcra. A Magyar Polgári Szövetség szervezésében a moholi római katolikus temetőben megtartott ünnepségen a csókai Rákóczi férfikórus előadásában felcsendült a magyar, a székely és a délvidéki himnusz, csakúgy, mint a Szózat és a Kossuth-dal is.
A megemlékezésen Sass Tamásnak, a rendezvény főszervezőjének, a Magyar Polgári Szövetség helyi szervezete elnökének ünnepi szavai után Félegyházi Péter, a szabadkai Magyar Főkonzulátus konzulja köszöntötte az ünneplőket, majd Rácz Szabó Lászlónak, a Magyar Polgári Szövetség elnökének beszéde következett. Pintér Éva, a Rákóczi Szövetség helyi csoportja elnökének szavai után pedig Baráth Gábor moholi plébános szentbeszédét hallgathatták meg a jelenlevők. Búrány Árpád szavalata után az ünnepség végén Sass Tamás leleplezte, Baráth Gábor plébános pedig felszentelte azt a kopjafát, amely ezentúl az 1848/49-es szabadságharc emlékhelye lesz a moholi római katolikus temetőben. A szabadságharcnak emléket állító kopjafához koszorút helyezett Ürményi Ferenc polgármester, Félegyházi Péter kozul, de a kegyelet virágaival emlékezett a Magyar Polgári Szövetség, a Rákóczi Szövetség és a Vajdasági Magyar Szövetség is. Az ünneplők ezután zászlós menetben indultak a Szent György-templomhoz, ahol részt vettek a rendezvényt záró szentmisén.