* Mindig is érdekelt, hogyan kedvelted meg az irodalmat. Hirtelen történt, vagy mindig is ezzel szerettél volna foglalkozni?

– Gyerekkorom óta különösen vonzottak a művészetek. Eleinte ez csak a képzőművészetben mutatkozott meg, szerettem elmerülni rajzolás, festés közben, kellemes érzéssel töltött el, ha létrehozhattam valami egyedit. Kamaszként továbbra is festettem szabadidőmben, továbbra is hobbiként, viszont egyre inkább elkezdtem közeledni az irodalom felé. Izgatottan vártam a magyarórákat és a műelemzést, számtalanszor rácsodálkoztam ugyanis, hogy milyen sokrétű egy olvasmány, mennyi rejtett jelentés lapul a sorok között, és hogy az emberi életek, sorsok, érzések és gondolatok milyen sokszínűek tudnak lenni. Azt gondoltam, hogy az írók többet tudnak az életről, mint bárki, és képesek ezt absztrakt módon elmondani, mely sohasem teljesen egyértelmű, ezáltal elmélkedésre, perspektívaváltásra ösztönzik az olvasót. Végzős voltam a középiskolában, amikor azt éreztem, hogy gondolataimból, érzéseimből ismét alkotni akarok, ezúttal az írás művészete által. Éppen ekkor lehetett jelentkezni a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjére, majd a FüVÉSZ verspályázatra, így mindkettőre elküldtem az írásaimat. Talán az innen érkező pozitív visszajelzések erősítettek meg abban, hogy egyetemi tanulmányaimat az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén folytassam.

* Az irodalomnak melyik ága áll közel hozzád? Van valami személyes kötődésed ehhez?

– Legyen szó regényről, drámáról, novelláról vagy csak egy rövid versről, ha a műhöz kapcsolódni tudok, képes vagyok napokig az olvasási élmény hatása alatt lenni, szó szerint magával ragad a katarzis. Szeretem, amikor a sorokból, költői köntösbe öltöztetve, elmondhatatlannak vélt gondolatok köszönnek vissza. Viszont az irodalomban az is nagyon jó, hogy sohasem szájbarágós, éppen ezért nem csak egy jelentése van a műnek, hanem sokszor az olvasó eddigi élettapasztalata határozza meg, hogy az olvasmány mely részével azonosul, és azt miként értelmezi.

* Érdeklődési területeid közül az irodalomterápiával foglalkoztál alaposabban is.

– Az egyetemi évek alatt egy kollégiumi műhelymunka keretében kezdtem el foglalkozni az irodalomterápia témájával. Mivel a művészeteken kívül a pszichológia is mindig foglalkoztatott, így az irodalomterápia, mint az irodalom és a pszichológia ötvözete, különösen felkeltette az érdeklődésem. Egy olyan terápiás módszerről van szó, ahol a kiindulópont egy irodalmi mű, melyet a résztvevők közösen olvasnak el és értelmeznek. Ezután a mű témáját a saját életükre vonatkozóan is megbeszélik, így a nehézségek, problémák megbeszéléséhez egy irodalmi alkotáson keresztül vezet az út. Ezeken az üléseken rövid írásgyakorlatok is vannak, melyek rávezetik a résztvevőket arra, hogy az alkotáson kívül a saját életüket is értelmezzék, ez az önvizsgálat pedig gyógyító hatással bír. A műhelymunka által körüljártam a témát, majd megvizsgáltam, hogy az irodalomterápiás módszereket miként lehetne alkalmazni az iskolában. Szoros párhuzamot véltem felfedezni egy magyartanár és egy irodalomterapeuta munkája között, ezért a magyartanári szerepkörrel is foglalkoztam, egy terapeutához hasonlóan ugyanis a pedagógus bizalmas információkat olvashat ki diákjai fogalmazásaiból, műértelmezéseiből. Ennek vizsgálatához magyartanárokkal készítettem interjúkat, akik arról meséltek, hogy a diákok fogalmazásaiban milyen problémák és nehézségek jelennek meg legtöbbször, és mint pedagógus ezen hogyan tudnak segíteni.

* Kipróbáltad magad a pedagógia területén is. Milyen tapasztalatot szereztél a gyerekekkel való munka során?

– Egyetemistaként, negyedéves koromban volt lehetőségem kipróbálni magam tanítónőként az újvidéki Petőfi Sándor Általános Iskola napközijében. Habár a szakmámhoz ez nem teljesen kapcsolódik, voltak pedagógiával kapcsolatos tantárgyaim, valamint fontos szerepe van az életemben a Moravicai Nyári Táboroknak, ahol minden nyáron gyermekekkel foglalkozom. Ez a tapasztalat igazán hasznomra vált a munka során, mivel a táborokban olyan képzéseken is részt vehettem, ahol a más-más személyiségű gyerekekkel való bánásmódról és a konfliktuskezelésről is tanulhattam. A kisebb gyerekek mellett viszont a kamaszokkal való közös munkába is egyre több belátásom lett. Az egyetemi gyakorlat során felsős diákoknak tartottam órát, és örömmel tapasztaltam, hogy az irodalmi művek által felmerülő egzisztenciális kérdések a diákok között értékes párbeszédekhez vezettek.

* Nem régóta a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársa vagy. Milyen kihívásokkal találod szembe magad ebben a feladatkörben?

– Jelenleg az intézet külső munkatársa vagyok, fő feladatköröm a könyvtárba érkező könyvek katalogizálása. Mivel az intézet kulturális és művelődési események szervezésével is foglalkozik, olykor ebben a munkakörben is végzek kisebb feladatokat. A VMMI a vajdasági magyar kultúra éltetéséért és a vajdasági magyar értékek megőrzéséért felelős. A legnagyobb kihívást – mely nem személyes, hanem közösségi szintű – abban látom, hogy minél több embert sikerüljön megszólítanunk, és bevonnunk a kulturális életbe, felkeltve érdeklődését a könyvtárak, az olvasás és a művelődés iránt.

* Visszatérve az irodalomhoz: mára már inkább a fiatal felnőttekkel, mondhatni, az érettebb korosztály tagjaival foglalkozol. Az idei moravicai táborban kreatívírás-tábort vezettél.

– Az idén hatodik alkalommal voltam szervező. Az eddigiek során csoportvezető voltam, az idén az oktatói szerepben próbáltam ki magam. Néhány éve született meg az ötlet, hogy szívesen tartanék egy kreatívírás-altábort a Moravicai Nyári Táborok keretében. Úgy gondoltam, hogy a mesterképzésen készülő szakdolgozatom kiváló lehetőség arra, hogy elképzeléseimet először elméleti alapokra fektessem. A dolgozatban az íráskészség fejlesztésének kreatív módjairól írok, az önálló kutatási rész pedig a táborra kidolgozott tervemről szól. Az az alapkoncepció, hogy a tábori foglalkozásokon a gyerekek szórakozva tanuljanak, megismerkedjenek különböző műfajokkal és az írás felszabadító, gyógyító hatásával, ami által egy lépéssel közelebb kerülnek az önismerethez. Továbbá a foglalkozások egy része a képzeletre, az érzelmekre, a művészetekre épül, melyek hozzájárulnak a résztvevők kreativitásának fejlesztéséhez és fantáziájuk gazdagításához. Igyekeztem minél színesebben összeállítani a foglalkozási tervet, az írásgyakorlatok között például szerepel naplóírás, interjúkészítés, haikuírás, de emellett beszélgetős játékok, érzelmek rajzolása és plakátkészítés is megjelenik a feladatok között. A terv elkészültével a megvalósítás következett, mely sikeresen meg is történt. Úgy gondolom, hogy a kamaszoknak, akiket ezzel az altáborral szerettem volna megszólítani, éppen arra van szükségük, hogy tegyék félre a telefont és a közösségi médiát, és kapjanak teret a képzelőerejük, gondolataik kibontakoztatására, megismerve az alkotás örömét. A foglalkozások egy bizalmas légkörű, kis létszámú csoportban folytak, ami megkönnyítette a résztvevők számára gondolataik és érzéseik őszinte megosztását. A tábor utolsó napján a kevésbé személyes jellegű alkotásokból kiállítást rendeztünk, bemutatva, hogy mivel foglalkoztunk a hét folyamán.

* A mai világban a fiatalabb generáció tagjai egyre kevesebbet olvasnak. Mit gondolsz, hogyan tudnád ösztönözni őket arra, hogy gyakrabban vegyenek könyvet a kezükbe?

– Az iskolában egyre nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a hagyományos helyett a modern irodalomtanítási szemléletre, amikor is egy műelemzésnél nem az a központi kérdés, hogy mire gondolt a költő?, hanem hogy mire gondolok én? Nem kell ragaszkodni a berögződött elemzésekhez, figyeljünk inkább arra, hogy a diákokban milyen gondolatokat indít el egy szöveg. Azt gondolom, ha egy mű csak a témát adja meg egy jó beszélgetéshez, mely során a diákok szavai értő fülekre találnak. Ettől lesz sikeres az óra. A magyarórán nemcsak írókról és a művekről, a kötelező évszámokról tanulnak a diákok, hanem magáról az életről is. Éppen ezért lenne kár szűk keretek közé szorítani az irodalomtanítást. Ezek az elvek vezéreltek a kreatívírás-táborban való munkám során is. Arra törekedtem, hogy az irodalmat és az írást a legizgalmasabb módon közelítsük meg, ahol nincsenek szabályok és keretek, illetve nem létezik olyan, hogy helyes vagy helytelen. Az önálló vélemény és az egyéni látásmód értékek, a célom pedig az volt, hogy ezek kibontakoztatásához adjak teret. Remélni tudom, hogy az alkotás olyan örömteli élmény volt a résztvevőknek, amely a későbbiekben is majd arra ösztönzi őket, hogy foglalkozzanak az irodalommal.