Könyvek a boncasztalon

Könyvek a boncasztalon

Egy könyvnek mindig jót tesz, ha olvassák, beszélnek vagy írnak róla, ez ugyanis a könyv utóélete. A szerző nem mindig örül a negatív kritikának, de be kell látnia, hogy többféle olvasat létezik, és éppen ez a szép a művészetben, hogy számtalan vélemény kialakul egy-egy mű kapcsán.

Az Újvidéki Művészklub ad otthont a Híd Kör kivételes és hiánypótló kritikaestjének, mely az idén a hatodik évadját éli. Mind ez idáig körülbelül huszonöt kortárs szerző művéről beszélgettek nemcsak a Híd Kör tagjai, hanem olyan személyek is, akiknek van véleményük a mai szépirodalmi alkotásokról. A Híd Kör honlapján ez olvasható:

„Az Olvass be! a Híd Kör 2012 óta megrendezett kritikai beszélgetéssorozata, melyet az első években a Fiatal Írók Szövetségével közösen szervezett meg. Célja a krónikus kritikushiány enyhítése és a fiatal kritikusnemzedék pályakezdésének segítése. A sorozat — műhelymunkajellege folytán — egyszerre készít fel a művek kritikai szemléletű elemzésére, segít a saját hang megtalálásában, és népszerűsíti a górcső alá vett köteteket és magát a kritikusi mesterséget.”


Mécs Anna Gyerekzár című kötetéről beszélget Antalovics Péter, Berényi Emőke, Komáromi Dóra és Losoncz Kelemen Emese (Dancsó Andrea felvétele)

Berényi Emőke szerkesztő, kritikus már a kezdetektől fogva szerves része a programnak:

— Amikor 2012-ben belevágtunk a beolvasásokba, a tanszéki folyosókon való beszélgetés kiterjesztésének képzeltem el a sorozatot. Olyan vitaestet szerettem volna indítani, ahol velünk szinte egyidős szerzők friss köteteiről beszélhetünk kötetlenül, azok számára is érthetően, akik még nem olvasták a szövegeiket. Úgy hiszem ugyanis, ha mind íróként, mind kritikusként érvényesülni szeretnénk, azt a saját hangunkat megtalálva, másokén átszűrve, rengeteget olvasva és az olvasottakról még többet gondolkodva érhetjük el. Az Olvass be! számomra a hangos gondolkodás és a közvetlen véleménycsere terepe, és mint ilyen a nyilvános fellépések hatékonyabb kezelésére is megtanított. Amikor belépek a Művészklubba, mindig nagyon markáns elgondolásom van a kiválasztott könyvről, és szerencsére sokszor úgy jövök el onnan, hogy ez a határozottság megingott. Én ezt serkentőnek látom, hiszen az írott kritika esetében nincs azonnali visszacsatolás, itt viszont a mellettem ülők rögtön figyelmeztetnek, ha szerintük valamit nem megfelelően értelmezek.

Érdekes kérdésként merül fel, hogy vajon nyitottak-e a mai szerzők a szakma véleményére. Emőke szerint erre egyértelmű a válasz.

— Mindenki kíváncsi arra, amit a könyvéről mondanak, főleg mostanság, amikor a lájkokon túl kevés részletes tetszés- vagy nemtetszés-nyilvánítást kapnak. Persze akad, aki megsértődik, de azért a többség fontolóra veszi az elmondottakat, és van, akinek a következő kötetén látszik, hogy bizony olvasta a kritikákat.

Fehér Miklós író, újságíró mindkét oldalt kipróbálta, hiszen a Fekete normalitás című kötete volt már elemzés tárgya, illetve kritikusként is kiült a közönség elé:

— Már az egyetemi éveim során is részt vettem az Olvass be! kritikusi estjein, és elmondhatom, hogy óriási segítség volt számomra a rendezvénysorozat. Előbb csak hallgatóként voltam ott, aztán a másik oldalon is kipróbáltam magam, így arra is lehetőség adódott, hogy az egyetemen tanultakat a gyakorlatban is kamatoztathassam. Az már csak egy óriási extra volt, hogy az Olvass be! később az én kötetemet is „műsorára” tűzte, és bár agyaltam azon, hogy elmenjek-e, végül úgy döntöttem, hogy csak a kritikai rész lezárultával csatlakozom a baráti társalgáshoz. Valamiért az volt bennem, hogy nem szabad a jelenlétemmel befolyásolnom a beszélgetést, így csak utólag tudtam meg, hogyan vélekedtek a többiek a Fekete normalitásról.

Amíg egy kritikus számára lehet, hogy rutinosabb munka felkészülni egy ilyen estre, addig egy szerző számára ez óriási kihívás lehet. Megkérdeztem Miklóst, hogy miért próbálta ki magát már több alkalommal is kritikusként.

— Még elsőben, gólyaként csak ámultam és bámultam azon, hogy a kritikusok úgy tudnak nyilatkozni a könyvekről, hogy bár ugyanazt a nyelvet beszéljük, mégis sokkal kifejezőbbek, sokkal több mindent látnak ezekben az alkotásokban, mint én. Ahogy haladtam előre a tanulmányaimban, úgy értettem meg egyre többet és többet jómagam is az alkotásokból, és elérkezettnek láttam az időt arra, hogy jelentkezzek kritikusnak.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Irodalom rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Könyvek a boncasztalon
Irodalom
Könyvek a boncasztalon
Irodalom
Facebook

Támogatóink