Óbecse község napján Toll Gyula, aki harminckilenc éve az újvidéki RTV koncertmestere, a kultúra terén elért kiemelkedő sikeréért, a település hírnevének a növeléséért az idén kiérdemelte a város díját. Viszonzásul, és mert az óbecseiek már nagyon szerették volna a szülővárosában is hallani, örömmel fogadta el a könyvtár meghívását. Gitáron Kovács Gyuszi (György) kísérte, aki úgy bánik a szóló- és a basszusgitárral, ahogyan a harmonikával, tamburával, mandolinnal, balalajkával vagy a csellóval. Gyermekkora óta a gitár a kísérője, és ahogyan ő fogalmazott, egyenlő lendülettel vállalja a rock-, az örökzöld, a szerb vagy a magyar zene bemutatását zenekarokban vagy a cimbalmon, gitáron és zongorán is játszó fiával, illetve a zongorista lányával. Szavai szerint a zenéből és a zenéért él.

A művészek bemutatása

A kellemes beszélgetés a fellépőkkel megszakadt, a hallgatóság lelkesen várta az első akkordokat. A könyvtár udvarában felcsendülő zene figyelemre ösztönözte a megjelenteket.

Felsírt a hangszer, majd néhány perccel később követte a hegedű vallomását a gitár ritmusa, és a láb önkéntelenül kísérte a muzsikát. A zeneszerző éberré tette a hallgatóságot, a zenészek hangszere életre kapott, simogatott a dallam, vagy könnyeket csalt a szemekbe. Az emlékezés, a remény, a vágy vagy az öröm könnyeit. Talán egyszerre születtek gondolatok zenészben és nézőben egyaránt.

A hegedű a hegedűs meséjét rejtette a húrok rezgése mögé. Toll Gyula hegedűművész első számával ötvözte a kezdet varázsát a jelen csodájával. Követve a képzeletbeli kottát, talán az első, fémből készült hegedűje és fehér műanyag vonója jutott eszébe. Az élet a zene felé sodorta, ez lett a kenyere, a hivatása és a hobbija.

Tus — a végén, amikor teljes volt a siker

Fa leszek, ha fának vagy virágja… énekelték a hangszerek. Majd imával folytatódtak a dallamok. Brahms zeneszáma elbűvölte a megjelenteket.

Kovács Gyuszi (György) gitárja visszahozta a jelenbe a hallgatóságot, a finom hangokat, majd a ritmus felgyorsult. Toll Gyula ujjainak galoppja szinte követhetetlenné vált. A nap megszökött, az ég bársonyán előbújt a hold és a közeli emeletes házak ablakaiban megjelentek az érdeklődők.

Sorjáztak a számok. Ismert és kevésbé ismert szerzőktől. Hegedű, gitár. Taps a taps után. Akácos út… Kovács Gyuszi énekével, Tiha noć szerb nyelvre váltva, Hteo bih te videt — Na te mislim… — folytatódott a két hangszer és a két nyelv ötvözése, közben gombákként csillantak fel a szomszédos házakon lévő ablakok.

Messzi tájak juthattak a hegedűművész eszébe, országok és városok, ahol fáradtságot nem ismerve gyakorolt, és önmaga maximumát adva szórakoztatta a közönséget. Amerika, Mexikó, Kanada, Korea, Hollandia, Németország, Olaszország, Magyarország, ismert hazai és külföldi művészek társaságában. Felsorolni a színhelyeket és a személyeket szinte egyenlő a lehetetlennel. Nem volt különbség hétköznap és ünnep között, dolgozni muszáj volt, mert, ahogy Toll Gyula fogalmaz, a tehetség a siker felét adhatja, a többi sok-sok munkával és kitartással jár. Társa egyetért vele abban, hogy erőltetni nem szabad, a zene utáni vágy belülről jön, folyamatos tanulás is szükséges hozzá, de rendre, önuralomra, összpontosításra tanít.

A könyvtár igazgatónője, Lovas Đijanta köszönti a megjelenteket

Eszébe juthatott egy másik koncert, sikerek sora, egy, aztán több meghívás, hogy maradjon valahol másutt, egy másik hazában. A honvágy és édesanyja szeretete, a család hozta mindig haza. Hogyha ír majd édesanyám, írjon a falumról… zeng a következő énekszám, a hallgatóság szeme sarkában megjelennek a meghatódottság könnyei.

A koncert percei fogytak, míg az érdeklődés növekedést mutatott. Kovács Gyuszi gitárja vidám táncra emlékeztetett. Szabadságra, mely során ismét a közönség előtt lehet, a járvány nyomasztó terhe alól megszabadulva nemcsak alkothat, hanem végre be is mutathat. A két zenész összhangja teljessé vált. Az egymásra hangolódás és a kölcsönös tisztelet teljes valóságában nyilvánult meg, és ezzel együtt az alázat a zene előtt.

Monti csárdása az addigi sikerre sikert hozott. Toll Gyula hegedűje egyszerre üzent boldogságról, szabadságról, nyugalomról, pezsgő életről, az ujjak tánca ismét követhetetlenné vált. Aztán talán búcsúzóként következhetett a Leszállt a csendes éj…, a Kisfiam, jó éjszakát…, majd felcsendült az ismert dal, a Svirci moji.

A közönség állva tapsolt. Szó sem lehetett arról, hogy elengedje a zenészeket, és csak úgy vége legyen ennek az igen emlékezetes estének. Új szám következett, majd új taps, egymásra hangolódva, ütemet alkotva eggyé válva. És a két művész folytatta, majd a Pacsirtával a szó legszorosabb értelmében feledhetetlenné téve a koncertet.

A hallgatóság egyszerre beszélt és nevetett, gratulált a két művésznek, majd a könyvtár udvara elcsendesedett. Az ég megtelt csillagokkal.

Toll Gyula és Kovács Gyuszi (György)