Cserháti Idő van című dalának sora a fülemben. December van. Ez hogy lehet? Mi történt? Mikor múlt el az évből tizenegy hónap? Mintha átugrottam volna a tavalyi decemberből az ideibe valami időhurkon át. Vagy csak nem volt időm az időre? Nem hagytam időt, hogy felfogjam azt a sok mindent? Nem voltam eléggé a jelenben? Minden lehetséges.
Pedig annyi minden volt 2025-ben, hogy felsorolni sem tudnám. Utazások, nagyon fentek és nagyon lentek, inspiráló munkák és emberek, éjszakákba nyúló beszélgetések a teraszon. S ez csak a saját mikroközegem, a világ és a társadalmunk történéseinek sorát most meg sem nyitnám, hiszen ez egy (relatív) pozitív, motiváló hangvételű írásnak indul. Most, ahogy megint az utcasarkon vannak az ünnepek, díszíteni kellene a házat, kitalálni, kinek mivel kedveskedjek karácsonyra, s úgy egyáltalán valahogy bele kellene kerülni az ünnepvárós hangulatba. Mert IDŐ VAN!
Ehhez képest már évek óta a legsűrűbb időszak éppen a december. Munka, munka, munka. Karácsonyig mindennek el kell készülnie, meg kell íródnia, körülöttünk mindenki karácsonyi programot szervez, koncertet, bemutatót, az év vége előtt el kell számolni az idei esztendőre szánt pénzösszegekkel, mindenki adni akar valamit a közönségének, közösségének, úgyhogy aktívan jótékonykodik. Szép is ez. Csakhogy… IDŐ NINCS!
Mert eközben a nagy büdös lelassulásból az l betű sincs meg, a várakozásból pedig maximum a határon vagy a boltok soraiban való várakozás valósul meg. Persze, tudom, felgyorsultunk, gyorsak a vonatok, gyorsak az információk, nem csoda tehát, hogy az idő is felgyorsult, a lelassulásra maximum fél óránk marad, ha jól osztjuk be az időt. IDŐ VAN?
Közben valahogy mégiscsak jó volna visszatalálni ehhez a jóleső, karácsonyt váró nyugis állapothoz. Ehhez képest már most azt érzem, hogy mindennel le vagyok maradva, az ablakok sincsenek lemosva, söprögetni hetek óta nem volt időm, nagytakarításról még csak nem is álmodhatok, és mézeskalácsot is valószínűleg csak akkor süthetnék, ha kihagynám az alvást, és helyette szaggatnám a szarvasos formákkal a mézes tésztát. Lehet, ezt el is engedem. IDŐ NINCS!
De mivel a kedvenc ünnepem a karácsony, nem hagyom magam, sütök, díszítek, ajándékozom, és halálra eszem magam otthon bablevessel, szármával és narancsos-csokis sütivel, megnézek legalább két gagyi karácsonyi filmet, és karácsonyfagömbös fülbevalót veszek fel. Akkor is, ha csak két napom lesz úgy igazán rákészülni. S hogy mit kérek karácsonyra? Időt!
