home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Kommunikátorokat és nevelőket is képez az MTTK
Bíró Tímea
2021.03.24.
LXXVI. évf. 11. szám
Kommunikátorokat és nevelőket is képez az MTTK

Nemrég nyílt napot tartott a szabadkai székhelyű Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar. Az intézmény munkatársai bemutatták az érdeklődőknek, hogy milyen szakokra lehet felvételizni, és hogyan is működik a kar munkája. Nagy érdeklődés övezte a nyílt napot, ahová nemcsak a középiskolások, hanem a szüleik is ellátogathattak.

Dr. Námesztovszki Zsolt, a kar tanára elmondta, hogy mivel állami alapítású intézményről van szó, ezért aki jól teljesít a felvételin, az tandíjmentesen tanulhat. A folytatásban ismertette a jelenlevőkkel, hogy melyik az a négy alapképzés, amelyre lehet jelentkezni.

— Az okleveles óvodapedagógus és az okleveles tanító mellett, mondhatni, két új szakiránnyal bővültünk, mégpedig az okleveles kommunikátori és a nevelői képzéssel. Az óvodapedagógus és a tanító esetében el kell mondani, hogy egy nagyon összetett és felelősségteljes hivatásról van szó. Az okleveles kommunikátor szakon egy pörgős és dinamikus munkára készítjük fel a hallgatókat, míg a nevelői egy komplex és érdekes munka, hiszen az a célja, hogy segítsen a tanulóknak előrehaladni, boldogulni. Fontos kiemelni, hogy a Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíjjal támogatja a hallgatókat — mondta el Námesztovszki Zsolt, és hangsúlyozta, hogy a karon rendkívül családias a hangulat, kis csoportokban folyik a munka, és van lehetőség az egyéni tehetséggondozásra.

Pintér Krekity Valéria, az oktatással megbízott dékánhelyettes kiemelte, hogy mind a négy alapképzés tartalmaz gyakorlatot is, melyet az óvodapedagógusok óvodákban, a tanítók iskolákban, a kommunikátor szak hallgatói a média különböző területein és kulturális intézményekben, a nevelői szak tanulói pedig kollégiumokban, bentlakásos intézményekben töltenek el.


Pintér Krekity Valéria

Lapunk kérésére Pintér Krekity Valéria bővebb tájékoztatást adott az újdonságnak számító okleveles kommunikátor szak kapcsán.

Az okleveles kommunikátori szak négyéves alapképzést foglal magában. Összesen 15 hallgató vehet részt rajta, ebből 10 tanulót állami költségvetésre tudunk felvenni, 5-öt pedig önköltségre. A képzés 8 féléven keresztül történik, tehát 4 tanévről van szó. Az akkreditált program célja, hogy olyan szakembereket képezzünk, akik ismerik a különböző társadalmi csoportok közötti kommunikációt, a média intézményeit és felépítését, a tömegkommunikációs eszközök működését, a sajtó feladatait, valamint a klasszikus és új média jellemzőit. Szeretnénk elérni, hogy a hallgatóink képesek legyenek az egyes médiumok elemzésére, valamint a kulturális, politikai és egyéb szervezetek, médiaintézmények kapcsolatának tervezésére, kreatív reklámkampányok kialakítására. Az elméleti oktatás mellett kiemelten fontos a gyakorlat is, hogy betekintsenek a média életébe. Az első évfolyamon például az elektronikus médiumokban gyakorlatoznak a hallgatók, de a szakmai gyakorlat része a nyomtatott sajtóban és a televíziós munkában való tapasztalatszerzés is. Mindemellett az egyes művelődési intézmények (múzeum, könyvtár, színház) munkáját is megismerhetik közelebbről — mondta el az oktatással megbízott dékánhelyettes. A szak megnyitásakor túljelentkezés volt, Mecserik Anita és Dudás Norbert azon szerencsések közé tartoznak, akiknek sikerült bejutniuk az okleveles kommunikátor szakra.


Anita és Norbert a Pannon Televízióban

Mecserik Anita a Szabadkai Zeneiskola egykori diákjaként már megszokta a szereplést és a reflektorfényt, ezért nem áll tőle távol a média világa.

— Nagyon megörültem, amikor tudomást szereztem arról, hogy megnyílik ez a szak, mert érdekel a televízióban való szereplés, a hírolvasás és a nyomtatott sajtó is. Ugyanúgy vonzott az, hogy külföldön folytassam a tanulmányaimat, mint az, hogy itthon maradjak, de így, hogy adódott ez a lehetőség, egyáltalán nem bántam meg, hogy az itthon maradás mellett döntöttem. Egy kicsit furcsán kezdődött az első évünk, hiszen ránk szakadt a járványhelyzet, úgyhogy az első félévben nagyon rövid ideig volt részünk hagyományos oktatásban. Bízunk benne, hogy lassan minden visszaáll a régi kerékvágásba, és pótolni tudjuk az elmaradt programokat, de a járványhelyzet ellenére is bebizonyosodott, hogy nagyon családias a hangulat a karon.


A Newsroom Communicator logója

Dudás Norbert mindig is színész szeretett volna lenni, ezért sosem gondolta volna, hogy az okleveles kommunikátor szak hallgatója lesz.

— Lassan tizenegy éve vagyok a Fabula Rasa Színjátszó Grund tagja, körülbelül tízéves koromban döntöttem el, hogy színészi pályára szeretnék lépni, viszont az Újvidéki Akadémia kétévente nyitja meg magyarul ezt a szakot, ezért úgy döntöttem, beiratkozom valamire, hogy a szabad évemben is tanuljak, fejlődjek. Mivel a szereplés, az emberekkel való kommunikáció mindig is közel állt hozzám, erre a szakra jelentkeztem, amit azóta sem bánok. Bevallom, az elején egy picit féltem, mivel mi vagyunk a legelső osztály, mely kommunikátornak tanul. Az egyetemen mindenkinek új volt ez, ráadásul a koronavírus által hozott szigorítások is megnehezítették a dolgot. Viszont nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mivel a karon mindegyik tanár rugalmas volt, mindent megtett, hogy ebben az időszakban is a lehető legtöbbet tanuljunk és fejlődjünk. Felújítás alatt van még az épület másik fele, ha kész lesz, akkor lesz egy kialakított stúdiónk, saját termünk, melyet már meg is mutattak, mi rendezhetjük majd be. Egy szó, mint száz, az egyetem vezetősége mindent megtesz azért, hogy a kommunikátorok jól érezzék magukat, és a megfelelő képesítéssel hagyják majd el az épületet, legalábbis a tapasztalataim alapján így látom. Nemrég az egyik haverommal csináltunk az iskolának egy online újságot, mely a Newsroom Communicator címet kapta. Ez is egy kiváló lehetőség mindannyiunk számára, hogy az egyetemen írottakat publikálhassuk. Egyúttal szakmai tapasztalatot is szerezhetünk így, mivel mindegyik rovatnak van szerkesztője. Az egyetemen minden tanár közvetlen, lehet rájuk számítani. A hallgatók pedig összetartóak, családias a hangulat, mindenki számíthat mindenkire. Jól érzem itt magam.


A nyílt nap fiatal résztvevői

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..