home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Költségvetés-módosítás
LACKÓ VARJÚ Sára
2014.04.23.
LXIX. évf. 17. szám

Az egyes kaszárnyát is megvásárolják — A városi képviselő-testület 20. rendes ülésén új megbízott igazgatókat mentettek fel és neveztek ki, módosították a költségvetést, jóváhagyták a közvállalatok és a közintézmények működési terveit és azok módosításait.

A gyűlés leghosszabb, több mint kétórás vitáját az első napirendi pont, azaz Zoran Marković demokrata párti képviselő mandátumának megvonása okozta. A képviselő leváltására azért került sor, mert a Tržnica vállalat igazgatói pozícióját tölti be. Az ülésen elfogadták a költségvetés kiegészítését, mely szerint az idén 5,7 milliárd dinárral gazdálkodhat a város. A mintegy 15 százalékos gyarapodás a kiadások csökkentésének és a bevételek emelkedésének köszönhető. Ennek hála folytatódhat a zsinagóga felújítása. A munkálatokra 17 millió dinárt szánnak, továbbá több pénz jut az állatmenhelynek is, 7 millió dinárt fog kapni, az iskolások ingyenes uzsonnáztatására is több pénzt folyósítanak, akárcsak a közterületek karbantartására és a helyi közösségekre. Az első kaszárnya megvásárlására 250 millió dinárt fordítanak a költségvetésből.

A Városépítési Igazgatóság költségvetését csaknem 100 millió dinárral, a Stadion közvállalatét pedig 15 millió dinárral növelték, melyből 3 milliót a sétaerdei medence felújítására fog költeni. Az infrastrukturális beruházásokra 13 millió dinárt irányoztak elő, a peremvárosi sportegyesületeknek 5,5 millió dinárt szánnak. A Palicsi Állatkert 10 millió dinárt kap a korszerűsítésére.

Döntés született a Szabadkai Gázművek Kommunális Közvállalat, a Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat, valamint a Szabadkai Regionális Hulladéktároló Kft. működési tervéről is.

A képviselők Aleksandar Aleksićot nevezték ki a Subotica-trans Utasforgalmi Közvállalat élére, a Szabadkai Gyógyszertárak megbízott igazgatójának Sloboda Violettát választották meg, Ivan Savljević pedig az Ipari és Technológiai Parkok Közvállalat élére került. Meghosszabbították Tóth Godó Valéria megbízott igazgatói megbízását a Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat élén.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..