A világgazdasági kilátások a különféle elemzések szerint jelenleg mérsékelten pozitívak, de kockázatokkal terheltek. Az IMF, az OECD és a Világbank legfrissebb nemzetközi előrejelzései alapján nem várható globális recesszió. A növekedés azonban elmarad attól, amit a múltban jegyeztek. A fejlődő országok esetében a 3 százalékot meghaladó növekedés reálisan elvárható, míg a fejlettek esetében 1,8 százalék körüli bővülés valószínű.
Elméleti síkon ugyan egyértelműnek látszik, hogy világméretű, tudatos cselekvési összefogásra lenne szükség ahhoz, hogy az emberiség jövőjét olyan trendek határozzák meg, amelyek békét és jólétet hoznának, egy kicsit pesszimista tónusban azonban az is megállapítható, hogy erre vajmi kevés esély látszik körvonalazódni, ezért ezt joggal nevezhetjük utópiának. Gyors cselekvésre lenne szükség. Olyanra, amelyhez jelenleg nemcsak egyes „szereplők” szándéka, de az eszközök is hiányoznak. A helyzetet jól jellemzi, hogy több egymástól független, de egybehangzó vélemény szerint bármikor bekövetkezhet egy, a világon hirtelen végigsöprő pánik, gazdasági összeomlás. Persze, ezek a borúlátóbb vélemények, a másik oldalon ellensúlyként ott vannak a hazai és a külföldi politikusok, akik viszont – esetenként a közelgő választások tükrében – olyan pozitív gazdasági jövőképet festenek elénk, hogy annak tartalmát és leírását a legnagyobb mesemondók is megirigyelhetnék. A világgazdasági prognózisok bemutatásakor gyakran merül fel a gondolat, hogy mindig vannak ismeretlen kockázatok, melyek váratlan megjelenése kibillentheti az egész világgazdaság fejlődési pályáját. Ilyen volt például a globális koronavírus-járvány is, mely néhány hónapra szinte teljesen megbénította a világot. De ilyenek a háborúk és a terrortámadások is.
Az elmúlt két évtized válságai miatt az állam szerepe folyamatosan erősödött. Ennek ellenére továbbra is nyitott kérdés, hogy ez egy ciklikus jelenség vagy egy tartós gazdasági átrendeződés kezdete. Az állam gazdasági szerepéről szóló vita egyidős a modern közgazdaságtannal. A valódi kérdés ma is az, miként válhat egy nemzet gazdagabbá, hogyan érhet el sikeres felzárkózást úgy, hogy a lakosság is egyre jobban éljen. Ilyenkor érdekes azt vizsgálni, hogy milyen arányban oszlanak meg a koordinációs feladatok a piac és az állam között. Miközben időnként az állami beavatkozások háttérbe szorításának fontosságáról szólt a narratíva, a 2008–2009-es pénzügyi válság, majd különösen a 2020-as pandémiás sokk után az állami szerepvállalás világszerte erősödött.
Az utóbbi években a világgazdaságban több, egymással összefonódó kockázat erősödött fel. Ezek nem külön-külön hatnak, hanem gyakran egymást erősítik. Sok országban magas az államadósság, különösen a fejlődő gazdaságokban. A globális GDP-növekedés lassul, recessziós kockázatok időről időre újra megjelennek. Mindezek hatására kevesebb a beruházás, illetve egyes országokban a munkanélküliség kockázata is növekvőben van. A mesterséges intelligencia gyors fejlődése átalakítja a munkaerőpiacot. Egyes állások megszűnnek, miközben új készségek válnak szükségessé. A legnagyobb kockázat így most nem egyetlen tényező, hanem az, hogy ezek egyszerre jelentkezhetnek.
Az orosz–ukrán háború továbbra is bizonytalanságot okoz az energia- és az élelmiszerpiacokon. A Közel-Kelet instabilitása az olajárakat mozgatja, szinte lehetetlen emiatt tervezni. Az USA és Kína közötti erősödő rivalizálás a globális ellátási láncokat veszélyezteti. Ilyenkor indokolt lehet bizonyos esetekben és területeken az állami szerepvállalás, korlátozás vagy más típusú beavatkozás. De ezeknek a „gyógymódoknak” is sajnos lehetnek kellemetlen mellékhatásaik, ami további kockázatokat szülhet.
