Mintegy két héttel az I. világháború kitörése előtt, 1914 nyarán a Béga menti városban tartott felolvasást A Hét irodalmi folyóirat szerkesztője, akit az irodalomkedvelők egy kissé megkésve köszöntöttek írói munkásságának 50. évfordulója, valamint 70. születésnapja alkalmából.

Bármennyire is távol estek a déli végek a XIX. század végén és a XX. század elején a fővárosi művelődési élet eseményeitől, mindig akadtak olyan jeles alkotók (írók, költők stb.), akik vállalták a hosszú utazás fáradalmait annak érdekében, hogy egy-két kellemes órát vagy napot szerezzenek az itteni irodalomkedvelő közönségnek. Ezek egyike volt Kiss József költő és újságíró is, A Hét folyóirat szerkesztője, aki „a boldog békeidők” végén bízvást az utolsó irodalmár volt, aki leutazott Nagybecskerekre egy felolvasás erejéig.

Vidéki látogatásában 1914 nyarán volt némi jelkép is, hiszen a hetvenéves költő az idő tájt már jómaga is az irodalmi élet perifériájára szorult (miután a XX. század első éveiben a Nyugat ellen fordult), ám vidéken azért még szerették. Öregkori lírájában „bánatos melankólia és megható báj olvad(t) harmonikusan össze”. Hangvétele igen változatos volt: hol borongós, hol szatirikus, néha sóvárgó, majd lelkesedő költői lélek volt. A becskerekiek is ilyennek ismerték meg.

Kiss József (1843–1921), a költő és lapszerkesztő, a Petőfi Társaság, valamint a Kisfaludy Társaság tagja, a XIX. század végi magyar líra egyik legkiemelkedőbb képviselője, akinek balladáit országszerte szerették, 1913-ban és 1914-ben három évfordulót ünnepelt. 1913-ban írói működésének fél évszázados jubileumát, mely egybeesett 70. születésnapjával is, 1914-ben pedig az általa alapított és szerkesztett A Hét irodalmi folyóirat fennállásának negyedszázados évfordulóját. A lap ugyanis az irodalomtörténészek értékelése szerint „a magyar irodalmi modernizáció egyik fontos műhelye volt”. Méghozzá olyképp, hogy teret adott új hangoknak, fiatal tehetségeknek, és közvetítette a nyugat-európai irodalmi irányzatokat is, jelentősen hozzájárulva a hazai irodalom megújulásához. Lapszerkesztőként kulcsszerepet töltött be abban, hogy a magyar irodalom bekapcsolódjon az európai kulturális áramlatokba. Nem mellékes tény, hogy az induláskor munkatársai közé tartozott Jókai Mór és Mikszáth Kálmán is, ám a lap hangját a fiatal nemzedék adta meg, mely körülötte tömörült: Ambrus Zoltán, Heltai Jenő, Ignotus Hugó, Kóbor Tamás és mások. Egy ideig Ady Endre is ott közölte verseit. A Nyugat megindulásáig a legjelentősebb irodalmi lap volt.

A magyar közélet meg is adta a módját a Kiss iránt való tiszteletnek, hiszen országos ünneplésben volt része, melynek fénypontja volt, hogy az uralkodó „a magyar költészet terén szerzett kiváló érdemei elismeréséül” a Ferenc József-rend középkeresztjét adományozta neki. Mint ennek kapcsán a Pesti Napló írta, „a Mese a varrógépről, a Jehova, a Simon Judit, a Tüzek, a Knyáz Potemkin, a Legendák a nagyapámról és annyi sok más, szépségeiben múlhatatlan költemény megalkotója mindenképpen megérdemelte, hogy az uralkodói elismerés tegye teljessé azt a mély megbecsülést és igaz szeretetet, amellyel munkásságának már régen adózik az ország”.

Nagybecskereki hívei ugyan még 1913 tavaszán küldöttség útján kérték őt fel, hogy vegyen részt azon az irodalmi és művészeti estélyen, amelyet Torontál vármegye közönsége tervezett rendezni az illusztris költő tiszteletére. Akkor, sajnos, egészségi okokra hivatkozva nem fogadhatta el a meghívást, de valamivel később, 1914 nyarán mégis eleget tett neki. Az estélyt a nagybecskereki református egyházközség szervezte.

A megyeszékhelyen voltak barátai és ismerősei, akik közül megemlíthetjük dr. Borsodi Lajos írót (A Hét munkatársát), valamint becskereki vendéglátóját, Szalay József református lelkészt.

A sajtó Kiss József szerzői estjét a becskereki művelődési élet jelentős eseményeként harangozta be. Voltaképp egy jótékony célú estről volt szó, melynek tiszta jövedelmét egy humánus, becskereki intézmény, az úgynevezett Szeretetterem felépítésére szándékozták fordítani.

A jeles irodalmár június 10-ei fogadására a rendezőség egy sokszínű műsort állított össze. Előtte, 1914. június 2-án Kiss József levélben is megerősítette érkezését. Egyebek között ezt írta vendéglátójának, Szalay József becskereki református lelkésznek: „Van szerencsém bejelenteni, hogy én 9-én indulok Trencséteplitzről, meghálok Szegeden, és másnap érkezek önökhöz. Arra a kérdésre, hogy hány napot szándékozom önöknél tölteni, egy hálás kézszorítással felelhetek. Csak órákról lehet szó, és nem napokról. A nyilvános szereplés az én koromban már fárasztó, és az ünnepeltetés rózsáinak megvannak a maga tövisei. Én, amint a rózsákat learattam, odébb állok, és boldog leszek, hogy pár kedves óra emlékét magammal vihetem, és kétszeresen boldog, hogy ugyanolyan impressziókat hagyhatok magam után.”

Az idős költő egészségi állapota nyilván nem engedte meg a hosszabb tartózkodást. De még így is, néhány órás becskereki vendégszereplését örömmel várta a közönség. Még érkezése előtt gyűjtés indult az irodalombarátok körében, akik ajándékkal akartak kedveskedni Kiss Józsefnek.

Az estre, melyet a városi színházban tartottak, már jó előre elkeltek a jegyek.

Az ünnepelt 1914. június 10-én délután háromkor érkezett Nagybecskerekre, s a pályaudvaron tekintélyes diáksereg, valamint számos tisztelője köszöntötte. A Pesti Napló híradása szerint a költőt a mintegy ezerfős tömeg éljenzéssel köszöntötte. A Torontálmegyei Közművelődési Egyesület nevében Knyaskó Lajos, valamint Szalay József református lelkész üdvözölte. Azután a vasútállomásról mindannyian hosszú kocsisorban vonultak be a városba, melynek utcáin a leányiskolák növendékei álltak sorfalat.

Kiss József érkezését, mint emlékezetes eseményt, Oroszy Lajos jeles, becskereki fényképész is megörökítette, s két fotóját az Érdekes Ujság is közölte.

Szalay József aznap délután „ozsonnát adott házánál a költő tiszteletére, amelyen számosak vettek részt, s amelyen szintén meleg ovációkban részesítették Kiss Józsefet”.

A zsúfolásig megtelt városi színházban az összes vármegyei és városi hatóság is megjelent. Az egybegyűlt közönség pedig a Torontál híradása szerint „egész este zajosan ünnepelte Kiss Józsefet”. A műsort a becskereki zenekedvelők egyesületének zenekara vezette be, Kéler vígjátéknyitányának művészi előadásával. Azután dr. Borsodi Lajos író mondott „bájos, színes és poetikus mesét” a költőről. A Magyar Hírlap szerint színvonalas, „bájos mese keretébe foglalva méltatta a nagy író életét és költészetét”.

Majd következett az ünnepelt: Kiss József lépett a pódiumra, és pompás, szellemes előadást tartott az ünnepeltetéséről, végül pedig több új, sikerült versét szavalta el a közönségnek.

„A közönség mindvégig áhítatos lelkesedéssel gyönyörködött a nagy író kivételes szellemében, és szűnni nem akaró ovációkkal hálálta meg a szebbnél szebb verseket és színes, pompás ötleteit.”

Utána Lichtenstein Dóra kamara-énekesnő megzenésített Kiss-dalokat adott el, majd Bielek Teruska szavalata következett. Nemes Elemér Kiss Simon Judit melodrámáját adta elő Balás Mártonné művészi zongorakísérete mellett. Schuster József művészi hegedűjátékával szórakoztatta a közönséget, Ripka Imre zongorakíséretével. Majd ismét Lichtenstein Dóra következett dalaival „zajos tetszés mellett”, akit Nemes Elemér kísért zongorán. Az estély végül a Tannhäuser-indulóval zárult, melyet a becskereki zenekedvelők egyesületének zenekara adott elő, Ripka Imre karmester vezetésével. A Magyar Hírlap értékelése szerint „az estély mindvégig a leglelkesebb hangulatban folyt le”. Az előadás után „étlap szerinti közvacsora” volt a becskereki kaszinóban a költő tiszteletére, ahol őt újfent lelkesen ünnepelték. Kiss József becskereki látogatása 1914. június 11-én délelőtt ért véget, amikor is elutazott a Béga menti városból.

Kiss József irodalmi munkásságáról végezetül még annyit, hogy ő egyszerre volt hagyományőrző és újító. Lírája érzékeny, dallamos és emberközeli, miközben nyitott is volt az új eszmék és formák felé. Irodalmi pályáját lírikusként kezdte. Korai verseiben a népies hangvétel, a dalforma és az érzelmesség dominált. Költészetét gyakran jellemezte a személyes élmények, a társadalmi érzékenység és a zsidó identitás kérdéseinek megjelenítése. Későbbi műveiben egyre erőteljesebben jelent meg a modernség, valamint a szimbolikus és filozofikus hangvétel, mellyel hidat teremtett a hagyományos és az új irányzatok között. Ő maradandó hatást tett a korszak irodalmi életére.      

Forrás: Érdekes Ujság, 1914. júl. 12.; Magyar Hírlap, 1914. jún. 13.; Pesti Hírlap, 1914. jún. 5., jún. 9., jún. 13.; Torontál, 1914. máj. 29., máj. 30., jún 2., jún. 5., jún. 6., jún. 9., jún. 10., jún. 12.; Magyar Szó, 1989. júl. 29.; Világ, 1914. jún. 9.; Az Ujság, 1914. jún. 9., jún. 13.