Kismamák a figyelem középpontjában

Kismamák a figyelem középpontjában

Az Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány szervezésében és a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségházban három napon át tartó pre- és perinatális képzést tartottak azzal a céllal, hogy felhívják a kismamák körül tevékenykedő szakemberek figyelmét arra a statisztikailag alátámasztott tényre, hogy annak az anyukának, akit kevésbé visel meg a szülés, megnő a gyermekvállalási kedve. Az előadók neves magyarországi orvosok és szakpszichológusok voltak.

A szabadkai Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány szakmunkatársától, Ricz Dencs Tündétől megtudtuk, hogy a szervezet évekkel ezelőtt a szabadkai egészségügyi személyzet számára tartott pszichológiai továbbképzéseket. Mint mondja, azoknak az előadásoknak a sikerén felbuzdulva és a Dr. Hadzsy János Egészségház meghívására jöttek el most Topolyára. Fontosnak tartja, hogy Topolyának egy olyan szülészete legyen, ahová szívesen és félelem nélkül mennek be a szülni vágyó nők. Az, hogy milyen körülmények között látjuk meg a napvilágot, meghatározó a személyiségünk fejlődése szempontjából, illetve a további gyermekvállalási kedvünket is befolyásolhatja az élmény, mondja Tünde. Egy gyermeknek kellemes légkörben, megfelelő környezetben, jó kezekben, a baba és az édesanya kompetenciáit figyelembe vévő szakemberek segítségével kell megszületnie.  

Joó Horti Lívia 2006 óta programigazgatója a vajdasági szinten tevékenykedő, szabadkai székhelyű alapítványnak. Mint mondta, ezzel a képzéssel az MNT demográfiai akciótervének egyik programja valósult meg Topolyán. Annak ellenére, hogy a topolyai szülészetnek nincs műtőszobája — tehát csak természetes úton lehet világra segíteni a babákat —, azt szeretnék, hogy az egészségház vonzó legyen a kismamák számára, és bátran válasszák szülésük helyéül. Lívia elmondása szerint az a cél, hogy növekedjen a Topolyán szülők száma, és hogy a fiatal anyukák felemelő, pozitív élményként éljék meg gyermekük világrahozását.

A budapesti szülész-nőgyógyász, Bálint Sándor pályájának utóbbi huszonöt évében ismerkedett meg az alternatív szülészeti módszerekkel, melyek szemléletbeli váltást jelentenek, mondja. A várandósságot és a szülést egy természetes folyamatként, a legértékesebb kincsként, az asszonyi test csodájaként kell fölfogni, véli Sándor. Ha egy állapotos nő biztonságban érzi magát a szülőotthonban, ha megfelelő szaksegítséget kap, akkor nem szenved vagy szorong sem a szülés előtt, sem utána, és elhiszi, hogy a teste képes megnyílni. Ez a kulcsa minden jó szülésnek, melyre a természet kilenc hónap alatt megfelelően fölkészíti a kismamákat.

Nemcsak az orvosok, hanem az asszonyok szemléletváltására is szükség van, nyilatkozta Andrek Andrea perinatális pszichológus. Azt tapasztalja, hogy a nők közül egyre többen ragaszkodnak a császármetszéshez, félnek a természetes szülés kockázataitól. Könnyebbnek, fájdalommentesebbnek tűnik számukra a mesterséges szülés. Mint mondta, az Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány ebben is segítséget szeretne nyújtani a várandósoknak.

Cservenák Péter szülész-nőgyógyász, a topolyai szülészotthon szakorvosa elmondta, hogy Topolyán ebben az évben eddig nyolcvanegy baba látta meg a napvilágot. Péter szerint az az előnye a kis szülésszámnak, hogy az osztály dolgozói több időt tudnak szentelni a kismamáknak, illetve a fertőzés veszélye is kisebb, mint egy olyan kórházban, ahol évente több ezer gyermek jön világra. Elmondása szerint a topolyai szülészet bababarát és családcentrikus, mindannyian igyekeznek a kismama igényeihez alkalmazkodni. A bábaasszonyok és az orvosok is megtesznek mindent annak érdekében, hogy a hölgyek pozitív élményként éljék meg az első szülésüket. Ezzel is szeretnék további gyermekvállalásra ösztönözni a kismamákat. Cservenák Péter szerint az a legfontosabb erélye egy szülésznek, ha figyelmet, tiszteletet és türelmet tanúsít a szülő nővel szemben.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Baba-mama rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Kismamák a figyelem középpontjában
Baba-mama
  • 2020.01.31.
  • LXXV. évfolyam 4. szám
Facebook

Támogatóink