Kisebbségben az anyaországban

Kisebbségben az anyaországban

Az ortodox (görögkeleti) keresztények közössége Magyarországon igen aktív, de a fiatalokat, úgy tűnik, mindenhol nehéz megszólítani — állítja Makláry Ákos, a budai Fő utcai parókai lelkésze, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének újonnan megválasztott elnöke.

• Mi itt, Vajdaságban pontosan tudjuk, milyen kisebbségben élni, hiszen Szerbiában a magyarok nemzeti és vallási kisebbségben is vannak. Ön görögkatolikus lelkészként az anyaországban él vallási kisebbségben. Milyennek ítéli az ortodox keresztények helyzetét Magyarországon?

— Egyáltalán nem rossz. Mi, görögkatolikus vallásúak inkább az ország keleti vidékén élünk — Borsod-Abaúj, Szabolcs-, Hajdú-Bihar megyében —, habár az is igaz, hogy sokan elköltöztek Budapestre, sőt, külföldre, Bécsbe, Londonba, nagyon sok helyre. Ennek ellenére tavaly Ferenc pápa a görögkatolikus egyházmegyét érsekségi rangra emelte, így lett püspökségünk Miskolcon, Nyíregyházán, valamint érsekségünk Hajdúdorogon, de debreceni székhellyel. Ezáltal lett Debrecen három püspök városa, akárcsak Miskolc. Amikor Erdő Péter bíboros úr eljött Debrecenbe, a székesegyházba, és részt vett az érsek beiktatásán, akkor arról beszélt, hogy ha Magyarországon a görögkatolikusoknak jól megy a soruk, akkor az az egész katolikusságnak jó. Ez nagyon kedves gesztus volt a részéről, és nagyon mély tartalma van ennek: azért is, mert például én magam sohasem jártam ortodox szemináriumba, de soha nem éreztem azt, hogy mi, görögkatolikusok kevesebbek volnánk, soha nem ért semmiféle diszkrimináció. Úgy érzem, egy kicsit inkább „unikumok” vagyunk mi Magyarországon, akiket azért a „Nagy Testvér” szeret. Nem tudok rosszat mondani tehát, én szeretek görögkatolikus lenni, de nagyon sok római katolikus barátom van, Budapesten pedig, ahol élek, különösen jó a kapcsolat a felekezetek között. Nagyon sok a vegyes rítusú házasság, az én parókiámon is nagyon sokan vannak így, és nem érzem, hogy bárkinek bármiféle hátránya származna ebből. Szeretnek bennünket, és ez jó.

• A vegyes rítusú házasságokban mi a helyzet? Melyik vallás ünnepeit ülik meg ezek a családok? Különösen azért érdekes kérdés ez, mert nálunk, Szerbiában is sok a vegyes rítusú házasság.

— Azért azt magyarázzuk el, hogy az egyházban vegyes házasságnak a katolikus és a protestáns vallásúak közötti köteléket nevezzük. A görög- és a római katolikusok között köttetett házasságokat vegyes rítusú házasságoknak nevezzük. Úgy érzem, hogy ezekkel a családokkal kapcsolatban nincs egységes szabály. Ha egy vegyes rítusú házasulandó párunk van, mely hozzánk jár felkészítésre, azt már közösen hamar meglátjuk, hogy melyik rítushoz húz inkább az új család. Ahol erősebb a kötődés, ahol jobban megtalálják a maguk vallási igényeit a fiatalok, általában ahhoz is ragaszkodnak jobban. Nekünk nem szabad erőszakoskodnunk, ezt mindig rájuk kell bíznunk. Vannak különbségek, de ez a kérdés mindig személyfüggő, habár ez nem túl szép kifejezés. Ha van egy jó plébános, egy jó parókus, akkor inkább oda csatlakoznak, egy nagyobb, családiasabb közösségnek nagyobb a vonzása. Aranyszabály tehát nincs, minden ilyen házasság esetén a fiatalok maguk döntik el, hova mennek inkább, hol „jobb” nekik, hol érzik hitelesebbnek a közösséget.

• Milyennek látja a görögkatolikus közösséget Magyarországon?

— Nem szeretnék dicsekedni, de a mi közösségünknek a legjobb a korfája. Nálunk születik a legtöbb gyermek, ezáltal a mi korfánk leginkább egy fenyőfára hasonlít, és ez nagyon jó. Nagyon örülünk, hogy sok a nagycsalád a közösségünkben, és a létszám nem csökken, sőt, inkább növekszik. Nem vagyok szociológus, nem tudnám megmondani, hogy ez miért van így. Nálunk az a természetes, hogy hacsak lehet, nagycsaládot vállalunk. És mivel kisebbségben vagyunk, talán még jobban ragaszkodunk a saját rítusunkhoz. Én is tudom, hogy a kisebbségi lét általában sok kereszttel jár, de az őszinte ragaszkodás, az igényes és több áldozatot vállaló ragaszkodás mindig megmutatkozik. Én budai parókus vagyok, a Fő utcán van a templomunk, de ebben az évben az esztergomi kis egyházközséget is el kell látnom, és el kell mondanom, hogy néha nagyon meghatódom. Például amikor azt látom, hogy a 11 órai liturgiára az emberek egészen Tatabányáról jöttek, ötven-hatvan kilométert utazva. Ha egy család olyan áldozatot vállal, hogy vasárnap délelőtt kocsiba ül, és egy-másfél órát utazik csak azért, hogy ott legyen a templomban, az igencsak sokatmondó. Megmutatja, hogy az emberek többsége ragaszkodik az ősei hagyatékához, szokásaihoz, hogy ha már az én szüleim, nagyszüleim, dédszüleim is eljártak a templomba, akkor nekem sem esik nehezemre.

• Van arról valamilyen kimutatás, hogy hány görögkatolikus él Magyarországon?

— 2011-ben volt egy népszámlálás, melyen elég furcsán alakultak a felekezeti bevallások. Azokat a számokat szerintem nem kell nagyon komolyan venni, hiszen az ott szereplő adatokhoz képest az országban sokkal több a római katolikus, református, görögkatolikus vallású ember. Azt gondolom, hogy az anyaországban körülbelül 280 000 görögkatolikus vallású polgár élhet. Ehhez kell hozzáadni még a felvidéki, kárpátaljai és erdélyi magyar görögkatolikusokat.

• A lelkészek többsége gyakran panaszkodik, hogy a mai, modern világban nagyon nehéz megszólítani a fiatalokat. Rengeteg inger éri őket nap mint nap, és olyannyira hozzászoktak a „pörgéshez”, hogy szinte lehetetlen lekötni őket vallási témákkal. Önöknél is ilyen a helyzet?

— A mi liturgiánk sokkal kötöttebb és énekes — ez mégiscsak egy négyszáz éves szertartás. Nálunk most is ugyanolyan a liturgia, mint Aranyszájú Szent János és Nagy Szent Bazil atyánk idejében, ennélfogva nem kedvez a gyerekeknek és a fiataloknak. Viszont mégsem látom azt, hogy a mi ötven-hatvan perces liturgiánk kevésbé volna „emészthető”, mint egy „lazább”, beszédekkel és énekekkel „tarkított” istentisztelet. A mi liturgiánk valóban egy csodálatos, ősi kincshalmaz, gyönyörű szimbólumokkal, szentírási és őskeresztény himnuszokkal, de mégis lehet „aktualizálni”. Sok részletet kell elmagyarázni, „lefordítani” a gyerekeknek, de ha ez sikerül, ha van hozzá türelmünk, akkor annak a gyereknek egy mérhetetlenül nagy kincset adunk át. Ami régi, az nem feltétlenül rossz, csak meg kell érteni, és energiát kell fektetni abba, hogy a fiatalok megértsék. Én azt gondolom, hogy ez lehet a hitbeli ragaszkodásnak a legjobb alapja.

A borítóképen Makláry Ákos látható (a szerző felvétele).

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képmás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink