* Kiscsősz, melyet a néptánc Mekkájának is nevezhetnénk, olyan közösségi hellyé vált, ahová nemcsak az ország minden részéből, hanem a világ számos államából is érkeznek táncosok. Milyen az itt élő közösség, és hogyan sikerült létrehozni ezt a csodát?

— Sokszínű közösségről van szó, mely részben a település lakosságára, részben pedig azokra a csatlakozókra épül, akik a térségben, a régióban élnek, és szívesen szánják az idejüket olyasmire, ami egyrészt kulturális, másrészt pedig egymást segítő, egymást lelkileg támogató, építő közösségi munka. Térségfejlesztés a maga módján, mert arról szól, hogy emberek viszonylag nagy csoportja egy vidám, pozitív hangulatú, előremutató tevékenységet folytat. Ahogy a tánctudásunkat is, ugyanúgy fejlesztjük a környezetünket, a házainkat, a családunkat, és ez most már érezhető, hiszen húsz év története van mögötte. Tizennyolc éve megvalósul a kiscsőszi Pajtafesztivál, mely időközben nem növekedett, hanem kis tematikus közösségi eseményekké alakult. Egy kicsit túlzás, hogy a falu a néptánc Mekkája, de ez tette érdekessé, izgalmassá a helyet és a benne zajló tevékenységet, mert valamivel többet nyújt, mint egy városi próbatermi munka, mely egy bizonyos időtartamban történik, majd visszatérünk a mindennapi életbe, itt meg a néptánc a mindennapi élet részévé vált.

* Négy néptáncegyüttesről, művészeti iskoláról és sok más kezdeményezésről is beszélhetünk Kiscsősz kapcsán.

— A Bozót táncegyüttes hét évvel ezelőtt alakult, mert többen is felvetették, nincs olyan hely, ahova el lehetne menni táncolni, ahol nem kell szégyenkezni, és nem húzzák vissza a többieket. Többek között egy komoly vállalkozó barátom is megkeresett, hogy szervezzünk már egy csoportot, ahol neki is lenne helye. Jöttek a szomszédos falvakból is érdeklődők, van közöttük takarítónő, tanár, kis- és nagyvállalkozó, mindenféle mesterember. Most már mintegy 50 emberről van szó, és nincs olyan probléma, amelyet ne tudnának megoldani, bármi felvetődik, azonnal van jelentkező, aki ért hozzá. A másik szépség ebben a történetben, hogy szinte minden hétre jut egy születésnap, melyet meg is ünneplünk. Itt senki sem foglalkozik generációs kérdésekkel, a korosztály ugyanis tizenhattól hetvenkét évesig terjed. A Rekettye táncegyüttesbe viszont azok tartoznak, akik egy kicsit többet szeretnének, és ők már nehezebb táncokkal is szívesen foglalkoznak. 30-an vannak, ebből legalább 10-en tagjai mindkét csoportnak. Emellett 15-16 fővel dolgozik a Kiscsőszi Ifjúsági Táncegyüttes. A Fordulj Kispej Lovam Táncegyüttes a tagságát tekintve nem közvetlenül kiscsőszi, de minden foglalkozásunkat itt tartjuk, illetve a koreográfia készítése, a műsor összeállítása is ebben a faluban zajlik, a csoport fenntartója, támogatója az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület. A művészeti alapiskolánknak 400 tanítványa van különböző helyszíneken. A zeneoktatás itt történik, de a néptáncra a környék iskoláival kötöttünk telephelyszerződést, így a pedagógusok utaznak ki, és tartják meg az órákat. Néhány távolabbi telephelyünk is van, olyan barátainkkal, akik magas szakmai színvonalat képviselnek, ebből alakult egy kis hálózat, melyet most már nem szeretnénk tovább bővíteni. Népdalköreink is működnek, van egy Dúdoló nevű rendszeres, közös éneklési programunk, szoktunk beszélgetőkört szervezni, fiatal szülők iskoláját, a gyermekszínjátszó-csoportunk a Baloca, a felnőttszínjátszó-kör a Páskom nevet viseli. A kerámiakörbe 20-25, a szövőkörbe 10-12 személy jár rendszeresen. Mivel összesen 92-en lakunk a faluban, ez a létszám nem tudja megtölteni a programjainkat, ezért a kapcsolatok a szélesebb régióba is kinyúlnak. Például a Dúdolóra Sopronból, Szombathelyről is járnak, a táncra Herendről, vagy minden hónapban van egy kézművesvásárunk, melyre Ajkáról, Veszprémből, Sümegről, Pápáról is érkeznek érdeklődők.

* A helybéliek kezdetben mennyire hittek abban, hogy az ötleteket meg lehet valósítani?

— Ez a falu is olyan volt, mint nagyon sok másik magyar falu, kiégett lelkekkel, egymást nem igazán kedvelő szomszédokkal, rosszindulatú pletykákkal. Én valójában harmincévesen költöztem vissza, de azért „gyüttmentnek” számítottam, és meg kell vívnom a magam küzdelmeit. Az első fesztiválon például nem találkoztam kiscsőszivel, elsétáltak a kapuig, belestek, majd továbbhaladtak. Meg kellett találni a megoldást, mely az volt, hogy az általuk őrzött értékeket felhasználtuk a rendezvényeinken. Süteménysütés, kovácsolás, lópatkolás gazdagítja az eseményt, vagyis a mesterembereket megkértük, segítsék a programjaink megvalósítását. Kiscsősz katolikus település, még azok is erősen vallásosak, akik nem járnak templomba. Ha őket a vallási ügyek kapcsán keressük meg, és ebben kérünk segítséget, akkor megvan a kapcsolódási pont. A plébános urat felkértük ünnepi szentmisék tartására, felajánlottuk, hogy méltó koncerteket hozunk a templomba. Ilyen apró lépésekkel haladtunk, és most már azt mondhatom, hogy van párbeszéd és segítő szándék, a falu nagy részére, még az egykori ellenzékre is számíthatunk. Megjegyezném, nálunk még él a közös munka szokása, gyakran szervezünk kalákát, amit sokan támogatnak.  

* Önfenntartónak is nevezhető a település. Ezt miként sikerült elérni?

— Kérdés, hogy a gazdaság vagy a lelkiállapot tekintetében gondolunk-e az önfenntartásra, mert nálunk mindkettő érvényes. Nagyon kevés a normatív támogatásunk, a település rendkívül kis költségvetéssel működik. Az egyesület jobb lehetőséggel bír, elég ügyes pénzügyi szakembereink és pályázatíróink vannak, keressük a megoldásokat, és tudunk bevételt is teremteni. Büszkén elmondhatom, hogy a tavalyi évben a pályázatokon túl viszonylag nagy bevétele volt az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesületnek a vállalkozási tevékenységből, képzésekből, nyári táborokból, szállásdíjakból, előadások értékesítéséből. Ez lehetőséget ad arra, hogy a falunak is besegítsünk. Én például őstermelő is vagyok kertészvégzettséggel. Kettős hasznuk van az állatoknak, az egyik a bemutatásuk, mert olyan falvakból is járnak hozzánk óvodai és iskolai csoportok állatnézegetőbe, ahol már szinte kiveszett az állattartás hagyománya. Kiscsőszön az őshonos lakosság közül mindenki tart állatot, még a legidősebbek is. Disznót majdnem minden háznál nevelnek, de juhok és tehenek is vannak, a kertekben megterem a zöldség és a gyümölcs. Ez mind nagy erő.

* Az egyszerű látogató is eljöhet, és bérelhet szállást Kiscsőszön, hogy részese legyen ennek a csodának, vagy csak szervezett csoportokra van fogadókészség?

— Nincs kőbe vésve semmi, de inkább az a jellemző, hogy csoportok jönnek, főleg tánccsoportok, illetve olyan szakmai közösségek, amelyek valamilyen módon kötődnek ehhez a világhoz. Az is előfordul, hogy csak úgy betévednek érdeklődők, és őket is szívesen látjuk, de nem hirdetjük a lehetőséget, mert nem baj, ha az igényes turisták nem minket választanak. Itt van egy falusi minőség, egy kulturális színvonal, és aki ezt szívesen fogadja, azt mi is szívesen szolgáljuk ki a saját értékeinkkel, tudásunkkal, a saját vendégszobáinkban is, aki viszont ennél többet szeretne, az nem fogja itt magát jól érezni. Mi azzal tudjuk szűrni a közönséget, hogy nem tesszük ki az üzenőfalra, mindenki jöjjön Kiscsőszre!, mert az, akinek itt a helye, úgyis befut. Például a Pajtafesztivál közössége pontosan tudja, mikor kezdődik, illetve mikor van vége a rendezvénynek, és sejti, hogy a program olyan lesz, amilyet ő szeretne. Ezért a műsort csak az esemény első napján tesszük fel a saját honlapunkra, ahol nagy eséllyel csak az látja, aki keresi, és így tudjuk emberi szinten tartani a dolgokat. Nem szeretnénk, ha Kiscsőszt egy „sáskajárás” egy hét alatt megenné. Elsősorban nem a fesztivál, hanem az együttlét a lényeg.