Október a forradalmak hónapja. Mi, idősebbek, valamikor az iskolában tanultunk az oroszországi nagy októberi szocialista forradalomról, itt, a Tisza mentén október első hetében ünnepeltették velünk a felszabadulás napját. Amely után, november elején, a magyarok ellen végrehajtott véres megtorlások következtek.
Az 1956-os anyaországi — ez a szó sem létezett egykor a szótárakban! — eseményekről sokáig azt sulykolták belénk, hogy ellenforradalom volt, ha egyáltalán megemlítették a tankönyveink, már nem is emlékszem. Aztán lassan a helyükre kerültek a dolgok.
Tizenöt évvel ezelőtt, szintén október elején, az addigra már végletekig kizsákmányolt, elszegényített, jogaikban és méltóságukban porig alázott emberek erőt vettek magukon, és megdöntötték a véreskezű, az országot háborúba hajszoló szerbiai diktátor hatalmát.
És azóta csak várjuk, várjuk, hogy változzon valami, hogy jobban éljünk… Sokan éppen mostanában számoltak le végleg az illúzióval, és indultak útnak, hogy külföldön találják meg a boldogulásukat. Persze akadnak olyanok, nem is kevesen, akiknek az elmúlt időszak valóban óriási változást, hasznot, gazdagságot hozott. Az egyik szerb napilap érdekes összeállítást közölt arról, hogy azoknak az egykor szegény és szerény politikusoknak, akik az emlékezetes másfél évtizeddel ezelőtti októberi történések (forradalom?) idején a tömegek élén álltak, most luxusingatlanjaik, saját cégeik vannak, drága dzsipeket vezetnek, a bankszámlájukon pedig milliós tételekben áll az euró.
Eközben viszont „a nép, az istenadta nép”, ahogyan erdélyi barátom és kollégám mondaná, kis pityókát eszik nagy pityókával, a háziasszonyok pedig lassan tanulmányokat írhatnának arról, hogyan lehet 200-250 dinárból ebédet főzni. Például: zacskós leves és tojásos tészta — az utóbbihoz kell egy csomag olcsóbb bolti tészta és öt tojás. Vagy: paradicsomleves, a péknél vásárolt ötvendináros kenyértésztából lángos, hozzá egy kis doboz tejföl. Amíg a szinte a semmiből elkészíthető sütemények receptjét cserélik — mint a „régi szép” inflációs időkben —, talán azon hüledeznek, hogy a Politika igazgatónőjének a havi fizetése 1,4 millió dinár, azaz 7500 euró, vagy ha úgy tetszik, 31 szerbiai átlagfizetés. Az illető hölgyemény 2009 óta tölti be tisztségét, vagyis eddig több mint százmillió dinárt keresett. Plusz az év végi prémium, mert mint hírlik, akkor sem fukarkodik, ha a saját munkáját kell értékelnie.
Én viszont attól félek, hogy ha ilyen példákat látnak a gyermekeink, akkor ők nem lesznek a mi „pesti srácaink”, inkább válnak bécsi, londoni, berlini fiatalokká.
Az alábbi képre kattintva olvassa el a szerző adatlapját is:
Tóth Lívia
