home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Kirándulás Lynch koponyájába
Szerda Zsófi
2019.03.29.
LXXIV. évf. 12. szám
Kirándulás Lynch koponyájába

David Lynch. Filmrendező. Nevéről eszünkbe juthat a Kék bársony vagy a Mulholland Drive, a Dűne, de talán legtöbben a Twin Peaks sorozattal kötik össze, melynek különlegesen idegeket birizgáló főcímzenéje is beleégett mindenki hallójáratának legbensőbb zugába. Azt viszont nem sokan tudják, hogy Lynch fotózik is, illetve képzőművészettel is foglalkozik, sőt, zenét is szerez. A Budapest Fotófesztiválon nyílt kiállításon ezt az oldalát domborították ki a Műcsarnokban.

Egy félig-meddig átlátszó — Lynch fejét ábrázoló — függönyön léptünk be a tárlatra, azzal az érzéssel, hogy a mester fejébe csöppentünk éppen. Bár tehetnénk! Nagyon szívesen körülnéznék ott, tuti belebotlanék néhány furcsa figurába, vagy halálra ijednék valami levágott testrésztől. De érdekelne, hogyan csavargatja a szürkeállományát. A Small Stories — Kis történetek című kiállítás képei igen egyediek. Nem nagyon lehet hasonlítani őket semmihez. Inkább a hangulatuk ragadja meg az embert. Olyan érzéssel léptem képtől képig, mintha egy kalandtúra kirakósaiból kellene összeraknom a megfejtés kulcsát, vagy apró darabokból az egészet. Mert minden képnek érezhetően köze van egymáshoz. Az alkotások egyáltalán nem nevezhetőek vidámnak vagy színesnek, inkább valamiféle elfojtott agresszió, pánik sugárzik belőlük. Egy olyan érzés, amelyet egy szóval nehéz lenne leírni. Szürreális és egy picit pszichedelikus az egész. Olyan volt, mintha (rém)álmaink keltek volna életre. De nem azok, amelyek szörnyeket s egyéb ijesztő lényeket hoznak az éjszakába, hanem azok, amelyeket nem tudunk megmagyarázni, s egy bizonyos ponton felijedünk. Vagy ha nem álomképekként tekintünk rájuk, akkor egy utazásnak is felfoghatjuk őket a tudattalan és a reális vizuális hatás mezsgyéjén. Maga Lynch egyébként nem szereti, ha művészeti ágak határai közé szorítják, mert festő is, fotós is, filmrendező is. És hol az egyik, hol a másik kerül egy picit előtérbe — miközben a többi is mindig ott van.

A kiállított munkái fotómontázsok, tehát több képből lettek összeállítva, így érve el a fent említett hatást, mely filmjeit, sőt, még a zenéjét is jellemzi. Ezekről az alkotásokról is eszünkbe juthat, hogy egy el nem készült film vázlatait látjuk, megvalósításra váró mozgóképötleteket.

A második terembe lépve már zene fogadott bennünket, mely a helyiség közepéről egy lemezlejátszóról szólt — lemez nélkül. Körülötte székek voltak, rajtuk pedig a felirat: Ne ülj rá! Ezekről a székekről ugyanis a képcímeket olvashattuk, minden szék lába játékosan különböző méretűre volt fűrészelve.

Ha befelé is Lynch bácsi fején át érkeztünk, kilépni is csak így lehetett, hiszen Sandro Miller híres portréja kísért ki bennünket.

Közép-Európában a Lynch-rajongók először láthatták ezt a kiállítást, illetve láthatják még egészen június 2-áig.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..