home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Kiosztották a Turisztikai Tiszavirág díjakat
Tóth Tibor
2019.03.21.
LXXIV. évf. 11. szám
Kiosztották a Turisztikai Tiszavirág díjakat

A magyarkanizsai Békavár vendéglőben átadták a Turisztikai Tiszavirág díjakat.

Az elismerést a Turisztikai Desztinációs Menedzsment második alkalommal osztotta ki több kategóriában azoknak, akik meghatározó szerepet töltenek be a turizmus fejlesztésében és népszerűsítésében a községben. Az idén nyolc kategóriában tizenhárom díj lelt gazdára.

Koza Róbert, a Turisztikai Desztinációs Menedzsment elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a díjazottak által bemutatják Magyarkanizsa község turizmusát, tehát azt a turisztikai kínálatot, amellyel jelen pillanatban büszkélkednek.

— Minden évben sokat teszünk a turizmus fejlesztéséért. Az elmúlt esztendőben sokkal szervezettebbek lettünk, kínálatunkat közösen, együtt dolgozva vittük a nagyközönség elé, aminek köszönhetően egyre több vendégéjszaka valósul meg községünkben. A tavaly eltöltött csaknem százezer vendégéjszakával elégedettek vagyunk. Tudjuk, hogy turizmusunk hordozója a Magyarkanizsai Gyógyfürdő, mely a legtöbb vendégéjszakát valósítja meg, de különféle rendezvények, történések alkalmával szálláshelyhiány tapasztalható a község területén. Terveink közé egy olyan egységes turisztikai kínálat kialakítása tartozik, amellyel az idelátogatókat nemcsak egy, hanem két-három napra is le tudjuk kötni. Látványosságnak számít például Horgoson az Óráskastély, a Szelevényi-erdő, Oromhegyesen a Lejla kertészet, a Tisza, a Tiszán való sétahajózás, a tiszavirágzás, lovaglási lehetőség Oromhegyesen, tájházaink meglátogatása. Nemcsak a vendégéjszakák száma nő évről évre a községben, hanem rendezvényeinkre is egyre tömegesebben érkeznek a vendégek — mondta Koza.


Koza Róbert, a Turisztikai Desztinációs Menedzsment elnöke és Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere

Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere elmondta: bízik benne, hogy az év második felére olyan háttéraktivitásokkal, erővel és nem utolsósorban pénzügyi háttérrel tudnak jelen lenni az idegenforgalom területén, amelyek húsz-harminc év után elmozdítják a holtpontról a községet és ezt a szektort.

— Nemcsak szóban vagy papíron, hanem tettekben és beruházásokban is látszódni fog a holtpontról való elmozdulás. Nem lesz elég az, ha az önkormányzat vagy a pályázati háttér megjelenik, és eszközöket nyújt, mivel olyanok is kellenek, akik megvalósítják ezeket a programokat. Nagyon örülök, hogy létrejött ez a díj, hiszen általa a civil szektor valamelyest megkönnyíti az önkormányzat dolgát, és a listán szereplő nevekből látjuk, kik azok, akik a turizmus területén dolgoznak a község fellendítése érdekében — mondta Fejsztámer.

Az idei díjazottak a következők: a magyarkanizsai Aqua Pannon Hotel, a martonosi Etno-cabana vendégház, a magyarkanizsai Strand Békavár vendéglő, a horgosi Sicilia pizzéria, a magyarkanizsai Art Café kávézó, az adorjáni Hurka- és Kolbászfesztivál, az oromi Malomfesztivál, a magyarkanizsai Futó-és Úszófesztivál, Randovics Lejla oromhegyesi kertje, a kispiaci tájház, a horgosi Túrú-tanya és a Magyarkanizsai Gyógyfürdő Rehabilitációs Szakkórház. A legeredményesebb turizmusban tevékenykedő személynek a tóthfalui Faragó Zoltán, a Szabó Dénes Egyesület elnöke bizonyult.


Randovics Lejla kertje is a díjazottak között volt

Az Aqua Pannon Hotel wellness- és spaközponttal, jakuzzival, finn szaunával, gyógyvizű fedett medencével, étteremmel, a martonosi Etno-cabana vendégház pedig századelős berendezéssel és környezettel, két-, illetve háromágyas szobákkal várja a látogatókat. A lovas turizmus kedvelői számára rendelkezésre áll egy istálló, valamint lehetőség van a házi kedvencek elhelyezésére is. A Békavárban kellemes, nyugodt körülmények között tölthetik el a vendégek az idejüket a Tisza mellett. Az étterem teraszáról kitűnő kilátás nyílik a Tiszára és a strandra. Az étterem kínálata az egyik legsokszínűbb a környéken, de emellett különféle rendezvények megtartására is kiváló. A horgosi Sicilia pizzéria gazdag ételkínálatával, udvarias kiszolgálásával öregbíti a község gasztronómiai kínálatát. Az Art Café egyedülálló, a polgári szalonok hangulatát idéző berendezéssel, a legfrissebb folyóiratokkal, könyvekkel várja a látogatókat, ezenkívül számos koncertnek és könyvbemutatónak is helyet ad. Az adorjáni Hurka- és Kolbászfesztivált 2018-ban nyolcadik alkalommal tartották meg, több mint száz csapat részvételével. Vajdaság egyik legnagyobb fesztiváljává fejlődött, hiszen rendszerint több mint tízezren látogatnak el az eseményre. A 37. alkalommal megtartott Úszó- és Futófesztivál egyre nagyobb méreteket ölt, 2018-ban 218 úszó és 442 futó állt rajthoz a különböző távokon. Az ötödik alkalommal megtartott oromi Malomfesztiválon az ember a szántóföldek lábainál, a szalmabálákon és a füvön elterülve minden felállított színpad előtt megtalálhatta a kedvére való stílust. Randovics Lejla több mint egyhektáros kertjében a legkülönfélébb virágok, cserjék, gyógynövények, gyümölcsfák találhatóak meg. A kert 2015-ben elnyerte a Szerbia legszebb kertje címet. Az 1902-ben épült kispiaci tájházban a tisztaszoba, a polgári és szocialista időket bemutató szobák által betekinthetünk a kispiaci magyarok életébe és szokásaiba az 1900-as évektől 1990-ig. A horgosi Túrú-tanya szinte minden héten valamilyen rendezvénynek, lakodalomnak, születésnapnak, tábornak ad otthont. A Magyarkanizsai Gyógyfürdő Rehabilitációs Szakkórház egészségügyi szolgáltatások mellett szálláshelyekkel, vendéglátóipari egységgel és sportcsarnokkal is várja a látogatókat.


A legeredményesebb turizmusban tevékenykedő személynek a tóthfalui Faragó Zoltán bizonyult

A díjazottak között volt Faragó Zoltán tóthfalui turizmusszervező is.

— Rengeteg mindent tettünk, teszünk és fogunk tenni. Folyamatosan fejlesztjük Tóthfalu turisztikai kínálatát. Az egyháztól kapott területen Duna-makettet építünk, a templomkertben folyamatban van a királyok és a szentek parkjának létesítése, arborétumunkat is folyamatosan szépítjük, emellett van egy tájház is a faluban. Tóthfaluban mindenki együtt dolgozik. Rendezvények alkalmával az összes civil szervezet neve a plakáton szerepel. Ez az elismerés az egész falunak szól. Tóthfaluban nincsenek gáncsoskodók, nagyon szépen együtt tudunk működni, így joggal mondhatom, hogy Tóthfalu egy szuper hely — mondta a díj átvétele után Faragó.

Az ünnepség kötetlen beszélgetéssel, tapasztalatcserével zárult.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..