Kinek jár az elégtelen?

Kinek jár az elégtelen?

Egy évvel a bombázások előtt született az a generáció, amely az idén fejezte be az általános iskola nyolcadik osztályát. A nincstelenségről, az áramszünetekről csak a szüleiktől hallottak. Ha egyáltalán beszélnek még ezekről a kellemetlen dolgokról a családokban. A legtöbben valószínűleg úgy vélik, felesleges ilyen történetekkel terhelni a gyermekeket. Az ő feladatuk egyébként is az, hogy tanuljanak, jó eredményt érjenek el, felvegyék őket az áhított középiskolába, majd a főiskolára, egyetemre.

Vajon mit gondolnak most azok a szülők, akik éveken át magyarázták a csemetéiknek, hogy a kitűnő bizonyítványhoz, a Vuk-diplomához, a megfelelő pontszámú érettségihez csak szorgalmas, kitartó, felelősségteljes munkával lehet hozzájutni? Hogyan érzik magukat, amikor azt hallják, másutt szinte futószalagon gyártják nemcsak a kitűnő tanulókat, hanem a Vuk-díjasokat is? Egyes nagyvárosokban ugyanis a nyolcadikosok záróvizsgájának a megsemmisítése után valóságos pánikhelyzet alakult ki, mert előfordulhat, hogy bizonyos szakokra több száz tanuló jelentkezik egyforma eredménnyel. Szerbiában állítólag 7000 Vuk-diplomával rendelkező nyolcadikos van, tehát még az is megtörténhet, hogy ők sem iratkozhatnak be azokra a tagozatokra, amelyekre leginkább szeretnének.

És hogyan reagálnak erre az oktatási minisztériumban? Azt üzenik, aggodalomra semmi ok, ha szükséges, bővítik a középiskolai osztályok számát. De ha ez ilyen egyszerű, akkor azt nem értjük, Zentán miért éppen most vennék el, szüntetnék meg a negyedik magyar gimnáziumi osztályt. Amelyre eddig is szükség volt.

A kisérettségi körüli hercehurcát azok is érdeklődéssel kísérték figyelemmel, akik közvetlenül nem érintettek. Ha a családban nincs is nyolcadikos, van a szomszédban, az utcában, az ismerősök körében. Esetleg hetedikes, akire hamarosan ugyanez vár. Vagy valami hasonló.

Az általános iskolák zömében szeptember óta lelkiismeretesen igyekeztek felkészíteni a végzősöket az anyanyelvi és matematikai megmérettetésre. A diákok tanítás előtt és után foglalkoztak az anyaggal, de a lyukasórákat is leginkább erre használták. Sokan fizetett különórákra is jártak. Ha nem is költöttek 500 eurót magántanítóra, mint ahogyan néhány felháborodott belgrádi anyuka nyilatkozta a sajtónak, ez a kiadás bizonyára megterhelte a családi költségvetést. Aztán mindezt egy tollvonással hiábavalóvá tették. A matematikadolgozat megírását először csak elhalasztották egy nappal, majd megsemmisítették a teljes kisérettségit. Mielőtt még a tanulók megtudták volna a hivatalos eredményeket. Mert egyesek csalással próbálkoztak. Valaki ellopta a nyomdából a tesztet, és áruba bocsátotta. Mert mindig vannak olyanok, akik úgy gondolják, inkább a könnyebb utat választják.

De ne feledkezzünk meg a tanárokról sem, akiknek semmibe vették a munkáját. Nem vigasztalja sem őket, sem azokat a diákokat, akik hosszú hónapokig becsületesen tanultak, hogy a feladatok tolvaját és segítőit lefülelték, bűnvádi feljelentést tettek ellenük. Persze, tudják ők, hogy azt a tudást, amit alaposan elsajátítottak, senki sem veheti el tőlük, mégis csalódottak. Úgy érzik, önhibájukon kívül elbuktak életük első komoly vizsgáján.

Vádló tekintetüket látva, kérdéseiket, kételyeiket hallgatva mit mondjunk nekik? Hogy Isten hozta őket a való életben? A 21. század Európába igyekvő Szerbiájában?

Remélem, meg sem értenék. Kissé korai volt számukra ez a lecke. Nem lenne jó, ha így válnának felnőtté.
 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Vezércikk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Kinek jár az elégtelen?
Községeink Életéből
Kinek jár az elégtelen?
Fiatalok Fiataloknak
  • 2017.01.19.
  • LXXII. évfolyam 2. szám
Facebook

Támogatóink