home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Kincs a kézben
Kónya-Kovács Otíla
2023.02.01.
LXXVIII. évf. 5. szám
Kincs a kézben

Negyvenedszer is felcsendült a jól ismert Káka tövén költ a ruca című népdal, majd két leányka népviseletben félrehúzta a Deák Ferenc Kultúrház színpadának függönyét. Mindez Magyarittabén történt, ahol megkezdődött az Ittabéi Téli Találkozók rendezvénysorozat. E közép-bánáti falun kívül nincs is a környéken ekkora hagyományú esemény.

Az ünnepségen Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke mondott beszédet, aki az egybegyűltek láttán nyugtázta, továbbra is érdemes tenni a magyarittabéi közösségért.

— Megtiszteltetés, hogy itt állok önök előtt a színpadon, egy olyan közösség előtt, amelynek elődei is csak hinni tudtak abban, hogy örökül hagyott magyarságuk, szeretettel és odaadással összegyűjtött kultúrájuk, megmutatni kívánt magyar hagyományaik bemutathatóak a nagyvilágnak. Itt állok ezen a rendezvényen, amely múltjával mesél, jelenével tesz, hogy jövőt formáljon! Ez az esemény bizonyítja, hogy van jelenünk és jövőnk, és egy olyan kincs van a kezünkben, amelyet egy verejtékesen megcsiszolt időszak hozott magával. Szerencsére van miért és van kikért tenni — fogalmazott Kovács Elvira.


Kovács Elvira

A rendezvénysorozatot Kerekes József, Magyarittabé tanácselnöke nyitotta meg, és hangsúlyozta, a falunak ez a központi rendezvénye.

— Ez a megnyitóműsor a 40. rendezvénysorozatnak az első pontja, de az elkövetkező hét hétben különféle tartalmakkal igyekszünk kitölteni a hétvégéket. Minden korosztálynak megfelelő programokat szervezünk. Az elvándorlás sajnos még mindig nem állt meg, de ami pozitív, hogy vannak olyanok, akik ideköltöznek Magyarittabére, és én még mindig remélem, hogy lesz egy fordulat, amikor egyesek, akik elmentek, visszajönnek, vagy ha nem ők, akkor jönni fognak mások, akik szívesen kapcsolódnak be a falu kulturális és közösségi életébe. Most körülbelül 650-en vagyunk a településen, de függetlenül attól, hogy mennyien vagyunk, mi ugyanolyan lelkesen dolgozunk, mint ahogy negyven évvel ezelőtt is tették az elődeink — emelte ki a tanácselnök.


Kerekes József

Az Ittabéi Téli Találkozók rendezvényt a falu szülötte, Deák Ferenc álmodta meg, erre pillantott vissza Juhász Sándor nyugalmazott tanügyi munkás, egykori tanácselnök, aki a kezdetektől kíséri a rendezvénysorozatot.

— 1974-től voltam a falu elnöke, és 1975-ben született meg az elképzelés, hogy művelődési téren is kellene valamit tenni ebben a faluban. Kapcsolatba léptem falunk szülöttével, Deák Ferenccel, akivel Újvidéken találkoztunk. Ő akkor igen magas szintű politikai, illetve művelődési funkcióban is volt, és tárt karokkal fogadott engem, azért, mert a bánáti rónaságot, az ittabéi vidéket ugyancsak szerette. Deák Ferencnek támadt az az ötlete — amellyel mi is egyetértettünk —, hogy valamilyen kulturális, művelődési sorozatot kellene beindítani a tél folyamán. Akkor, amikor a parasztemberek is ráérnek, mert akkoriban még nem létezett az internet, a televízió pedig nem kötötte le annyira az embereket. A fő cél az volt, hogy a tél folyamán művelődési mozgolódás történjen a faluban. Persze a falu akkor még tele volt, nem így, mint most, amikor meg van felezve, és az előadásokat mindig telt házzal fogadták — mesélte Juhász Sándor.


Juhász Sándor

Mint Kerekes József mondta, Deák Ferenc több mint negyven évvel ezelőtt mert egy nagyot álmodni, az utódoknak pedig az a dolguk, hogy továbbvigyék az ő elképzelését. Akár úgy is, hogy emlékezve Deák Ferencre a záróműsor keretében egy emléktáblát is felavatnak a kultúrotthon színháztermében.

A faluban jelenleg tíz civil szervezet működik, melyek tagsága a kultúrotthon keretében kapott otthont, hiszen ez is az egyik cél, hogy újjáélesszék a kultúrotthont, megteljen élettel, eseményekkel, programokkal. Az elkövetkező hét hétben gazdag műsorokkal, rendezvényekkel várják az érdeklődőket.


Csavargók néptánccsoport

A nyitóműsoron általában a térség sokszínűségének bemutatására törekszenek. Ezúttal is fellépett a házigazdák közül a Búzavirág Hagyományápoló Egyesület Csavargók néptánccsoportja, a többi műsorszámot pedig a vendégek adták elő. Bemutatkoztak a magyarcsernyei legfiatalabb táncosok, a Pitypang csoport tagjai, továbbá a szerbittabéi Zora Művelődési Egyesület néptánccsoportja. A temerini Szirmai Károly MME-ből színre lépett Vortić Anasztázia szavaló, a Boróka citerazenekar, a Cifra leánykórus, továbbá a néptánccsoport.

Az ünnepi megnyitó előtt süteménykiállítást rendeztek, melyen mintegy húsz ittabéi asszony vett részt. Legalább harmincfajta süteményt hoztak, melyek közül sokat meg is lehetett kóstolni.

A temerini citerások

Vortić Anasztázia versmondó

A magyarcsernyei Pitypang csoport

Fényképezte: Kónya-Kovács Otília

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..