home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Kincs a föld alatt
Tóth Tibor
2015.04.01.
LXX. évf. 13. szám
Kincs a föld alatt

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) több vajdasági községben kőolajat és földgázt termel ki. Bizonyos községek szerint eközben szennyeződik a környezet, és a helyi utak is tönkremennek. Magyarkanizsa község van a leginkább érintve az ügyben, pontosabban Tóthfaluban és környékén található a legtöbb furat.

Tóthfalu környékén a 60-as évek táján kezdték a kőolaj- és a földgázkutatást. A munkálatoknak hála a településen egyre több aszfaltút épült ki, melyet a „naftásokon” kívül természetesen a helyiek is használtak. Bata Ferencnek, a tóthfalui helyi közösség elnökének elmondása szerint a településhez tartozó területeken mintegy száz furat működik, magában a faluban négy, a kertek végén és a szántóföldeken pedig több mint tíz található.

— Környezetszennyezésről manapság már kevésbé beszélhetünk, a kezdetekben azonban még egészen más volt a helyzet. Akkoriban mindegyik furat mellé kiástak egy nagy, 20 x 10 méteres, legalább 5 méter mély emésztőgödörfélét. Ebbe került az a mosadék, amellyel hűtötték a furatokat. A levegőt nem hiszem, hogy szennyezték, viszont véleményem szerint a talaj súlyosan szennyeződött. A 80-as évek végén és a 90-es évek elején felszámolták ezeket a furatokat, de a gödrök sokáig ott maradtak, bennük a szennyező anyaggal. Ebbe több állat is belefulladt, mert rámentek a vékony, jégre emlékeztető felszínre, az pedig beszakadt alattuk. Tudomásom szerint jelenleg csak egy ilyen gödör van a faluhoz tartozó területen, de jó lenne ezt az egyet is felszámolni — nyilatkozta Bata.

Tóthfalu első embere azt is elmondta, hogy a nagy erőgépek mély nyomot hagynak a földutakon. Nemrég egy cseréptörmelékkel, zúzott kővel bevont út ment tönkre, mely a tanyákon élő idős emberek faluba való bejutását könnyítette meg. A helyiek kezdeményezik, hogy az utat állítsák vissza az eredeti állapotába.

Azok a községek, ahonnan a NIS kőolajat és földgázt termel ki, bizonyos mértékű járadékban részesülnek.

— Javaslatunk szerint azok a helyi közösségek és falvak is részesülnének majd ebből a pénzből, ahonnan a vállalat kitermeli a földgázt és a kőolajat. Ezt a pénzt különféle fejlesztésekre lehetne költeni, beruházásokat lehetne megvalósítani belőle. Utakra vagy olyasmire fordítanánk, ami megkönnyíti az ott élők mindennapjait. Vállalkozásokat tudnánk segíteni, munkahelyeket teremthetnénk. Létrehozhatnánk egy területet, melyen villanyáram, vízvezeték és aszfaltozott út lenne. Egy ilyen övezet ideális hely lenne a vállalkozók számára, a munkahelyek által pedig a munkanélküliség is csökkenne. Egyéb elképzelésem nincs róla, hogyan lehetne a fiatalokat a faluban tartani. Csakis úgy lehet őket, illetve az elkövetkező generációkat marasztalni, ha munkahelyről gondoskodunk számukra. Másképpen nem. Ez nem lesz egyszerű folyamat, de meg kell próbálnunk, és bízom benne, hogy sikerrel járunk — mondta Bata Ferenc.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..