A világ közvéleménye aggodalommal figyeli a Távol-Keletet. Kína ugyanis Tajvanhoz tartozó területeket kezdett el bombázni, miközben amerikai hadihajók gyülekeznek a térségben. A konfliktus kapcsán Horváth Leventét, a kecskeméti Neumann János Egyetem Eurázsia Központja igazgatóját és korábbi sanghaji főkonzult kérdeztem.
* Kína és Tajvan között nem mostanában kezdődtek a konfliktusok, hanem jóval korábbi időszakra is visszavezethető a feszültség. Hogyan lehetne felvázolni a két ország viszonyrendszerét az elmúlt évtizedekre visszatekintve?
— A Kínai Népköztársasággal diplomáciai kapcsolatokban álló országok mind elfogadták az „egy Kína” elvet, azaz a világ 15 országának kivételével minden nemzet elismeri, hogy Tajvan a Kínai Népköztársaság része. Ebből kifolyólag a jelenlegi konfliktusra nem két ország viszonyrendszeréből érdemes tekinteni. A Kínai Kommunista Párt és a Kuomintang között 1927-ben tört ki a kínai polgárháború, melynek háborús eseményei valójában azzal zárultak, hogy a Kuomintang Tajvanra menekült. A Kínai Kommunista Párt 1949. október 1-jén kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot Pekingben, igényt tartva Tajvanra, míg a Kuomintang a Kínai Köztársaságot alapította meg Tajvan szigetén, igényt tartva a szárazföldi Kínára. Azaz 1950 óta van feszültség Kína és Tajvan között, az USA pedig valójában azóta támogatja Tajvan szigetét mint az elsüllyeszthetetlen anyahajóját a térségben. Ám az 1970-es években az Amerikai Egyesült Államok elnökének nemzetbiztonsági tanácsadója, Henry Kissinger javaslatára az USA nyitni kezdett a Kínai Népköztársaság felé. Kissinger 1971-ben titkos látogatást tett Kínában, hogy előkészítse Nixon 1972. évi látogatását. Az ENSZ Közgyűlésén 1971. október 25-én el is fogadták a 2758. számú határozatot, mely szerint kizárták az alapító Kínai Köztársaságot, és a Kínai Népköztársaság vette át a helyét. Az USA részéről tehát egyfajta közeledés indult meg Kína felé, de az amerikaiak a későbbiekben sem mondtak le Tajvan támogatásáról. Kína az 1978. évi „reform és nyitás” politika után hatalmas gazdasági fejlődésnek indult, a XXI. századra a világgazdaság második legerősebb országa lett az USA után. Kína továbbra is igényt tart Tajvanra, ahogy az elmúlt hetven évben.
Fotó:bolcsvar.hu
* A jelenlegi kritikus helyzetet konkrétan mi jellemzi?
— A hidegháború után egy unipoláris világrend alakult ki az USA vezetésével. A XXI. századra, mint már mondtam, Kína gazdaságilag az élmezőnybe került, az USA és a Nyugat már vetélytársként kezdett rá tekinteni. Emellett az eddig megszokott Nyugat-központú világrend megtörését is az ázsiai országok gazdasági felemelkedésében látják, ezért különféle proxyháborúk alakultak ki. A tajvani konfliktus is valójában az amerikai—kínai vetélkedés egyik proxyháborúja, melynek célja, hogy lassítsa Kína gazdasági erősödését. Nancy Pelosi látogatása előtt Kína többször is jelezte diplomáciai úton, hogy súlyos következményei lesznek, ha az USA harmadik legmagasabb rangú tisztviselője Tajvan szigetére látogat. Az USA nem engedett a fenyegetésnek, az amerikai delegáció látogatásával átlépte a kínaiak vörös vonalát. Kínában az orosz—ukrán háború és a tajvani konfliktus kapcsán sokan az 1962. évi kubai rakétaválsággal példálóznak. Az USA tiltakozott a szovjet rakéták Kubába telepítése ellen, sőt, az amerikai válasz a régióban megjelenő fegyverekre, rakétákra az volt, hogy tengeri blokád alá vonta Kubát, de még Kuba megszállása is tervben volt. Végül a szovjetek visszaléptek, hogy elkerüljék egy atomháború kitörését. Jelenleg is hasonló konfliktusok zajlanak, annyi különbséggel, hogy egyelőre az USA nem lépett egyet vissza, ahogy azt a szovjetek tették 1962-ben.
* Tajvan lehet a következő Ukrajna? — vetődhet fel a kérdés. Ha valóban súlyosabb háborús helyzet alakulna ki a térségben, az milyen következményekkel járna a világpolitikára?
— Remélhetőleg nem robban ki háború, de ahogy láthattuk az orosz—ukrán háború kapcsán, az események az egész világpolitikára és világgazdaságra nagy hatással vannak. A tajvani konfliktus távolinak tűnik — főleg az orosz—ukrán háborúval összehasonlítva, amely közvetlenül a szomszédunkban dúl —, de ettől függetlenül az egész világ megérezné a következményeit. Viszont nemcsak a háború, hanem már a jelenlegi konfliktus hatását is meg fogjuk tapasztalni, hiszen Kína betiltotta a természetes homok exportját Tajvanra, mely anyag a mikrocsipek gyártásához szükséges. Tajvan a világ egyik legnagyobb mikrocsipgyártója, ez az alkatrész pedig szinte minden elektronikai eszközhöz szükséges.
* Kína jelenleg nemcsak Tajvannal, hanem Japánnal és Dél-Koreával is nyíltan konfrontálódott az elmúlt napok gyakorlatai során. Elképzelhető, hogy a közeljövőben egyre inkább elmérgesedik a helyzet a térség három meghatározó hatalma között?
— Japánban és Dél-Koreában is vannak amerikai katonai bázisok, ezért elmondható, hogy a két kelet-ázsiai ország az USA befolyása alatt áll. Beszédes azonban, hogy Dél-Korea elnöke a szabadságára hivatkozva nem fogadta Nancy Pelosit, aki a tajvani látogatása után Dél-Koreába utazott. A kelet- és délkelet-ázsiai országok nem örülnek a régiós konfliktusnak, békét szeretnének, és gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokat mind Kínával, mind az USA-val. Nem akarnak oldalt választani, saját országuk gazdasági érdekeit tartják szem előtt. Ennek a délkelet-ázsiai országok vezetői már korábban is több platformon hangot adtak.
* Végezetül, ön egy egész könyvet írt a kínai geopolitikai gondolkodásmódról. Bemutatja a többi közt, hogyan is épül egymásra az ókori, a modern és a legújabb kori kínai stratégiai gondolkodásmód. Ez a három korszak hogyan alakította át Kínát mai korunk szuperhatalmává?
— Kína a történelem során, egészen az ópiumháborúk kitöréséig, a világgazdaságnak a 25-30%-át adta, azaz a XIX. század közepéig valójában világgazdasági nagyhatalom volt. A nyugati terjeszkedés után indult hanyatlásnak, és százötven évet kellett várni, hogy Kína újra gazdasági nagyhatalom legyen. A kínai vezetők az ország reneszánszát tűzték ki célul, a gazdasági reformokkal és a nyitás politikájával pedig a XXI. századra Kína már a világgazdaság második legnagyobb szereplőjévé vált. A kínai kultúrában és gondolkodásmódban nagy szerepet kapnak az ókori kínai bölcsek, stratégák tanításai. Könyvemben bemutatom a kínai geopolitikai gondolkodásmódot az ókortól napjainkig, és ezt ki is vetítem a jelenlegi kínai külpolitikai és külgazdasági lépésekre. Ahhoz, hogy megértsük Kínát, fontos, hogy megismerjük a kínai kultúrát, gondolkodásmódot, történelmet. Nem lehet nyugati szemmel, nyugati terminológiákkal megérteni. Ahogy az orosz—ukrán háború kapcsán is azt hitte a Nyugat, hogy Oroszország nem fog háborút indítani, úgy a sokkal távolabbi Kína és más ázsiai országok szándékait is félreértelmezhetjük a nyugati gondolkodással. A könyvemmel ebben próbálok segíteni az olvasónak.
