* Az ön élete kétségtelenül összefonódott az Egyesült Nemzetek Szervezetével, hosszú-hosszú évtizedeken át működött együtt a világszervezettel, és a Magyarországi ENSZ Társaság elnöki tisztségét is betöltötte. Hogyan kezdődött minden?

— Igencsak régen, az ’50-es évek elején kerültem a Budapesti Közgazdasági Egyetemre, és tanársegédként feladatot kaptam arra, hogy tartsak egy előadást az ENSZ-ről. Abban az időben senki más nem foglalkozott a világszervezettel, mivel Magyarország még nem is volt a tagja. 1959-ben kerültem a nemzetközi világszervezethez, ahol fiatal gyakornokokat és kutatókat kerestek régiónkból. Mivel az egyetemen én voltam az egyetlen, aki tudott valamit az ENSZ-ről, engem küldtek. Ez a bizonyos tisztviselőképzés egy esztendeig tartott az ENSZ gazdasági bizottságánál. Természetesen feltétel volt, hogy két világnyelvet munkaszinten ismerjünk. Mivel az édesanyám angoltanárnő volt, nagyon jól tudtam angolul, és az oroszt is elsajátítottam. 1963-ban újra megkerestek az Egyesült Nemzetek Szervezetének székhelyéről, New Yorkból, hogy lenne-e kedvem ENSZ-tisztviselőként dolgozni. Ez azonban az akkori politikai viszonyok miatt nem volt könnyű, csaknem egy évig tartott, mire a magyar külügy rábólintott a kinevezésemre. Így kerültem ki New Yorkba, az ENSZ egyik érdekes szervezetébe, a Tervezési, Prognosztikai és Gazdaságpolitikai Központba. Ennek a központnak három fő feladata volt: egyrészt, hogy figyelje a világgazdaság fejlődését, ebből éves ENSZ-jelentést készítsen, harmadrészt, hogy segítse a fejlődő, illetve kibontakozó államokat.

Dr. Simai Mihály (Forrás: prema.hu)

* Ön számos kutatást végzett az Egyesült Nemzetek Szervezetében. Milyen szempontok alapján folytatta tudományos munkáját, és milyen területeket kutatott?

— Nagy élmény volt számomra, hogy az ENSZ-ben olyan nemzetközi kutatói társaságba kerültem, amely a térségünkben abban az időszakban más kutatók számára elképzelhetetlen volt. Két fő feladattal bíztak meg, mégpedig azzal, hogy figyelemmel kísérjem a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság gazdasági fejlődését, és minderről számoljak be az ENSZ főtitkárának. A kutatások során rendkívül sokat tanultam a világról és a nemzetközi világszervezet belső mechanizmusairól. Kapcsolatba kerültem Jan Tinbergennel, aki egy holland Nobel-díjas közgazdász volt, és vele együttműködve készítettünk egy tízesztendős gazdasági világtervet. Ez a gazdaságprognosztikai kutatásban szerzett tapasztalat életem további szakaszaiban is sokat számított. Számos könyvemben foglalkoztam ezekkel a bizonyos témakörökkel. A kutatásaim során sok-sok fejlődő országba jutottam el. Például én segítettem egykor Szíriát abban, hogy jelentős nemzetközi kapcsolatokat alakítson ki. De segítettem latin-amerikai és afrikai országoknak is. Röviden összegezve a kutatásaim fő célja a fejlődő államok gazdasági stratégiájának kidolgozása és az adminisztráció megszervezése volt. Hazatérésem után is számos feladattal bíztak meg, vezetője lettem az ENSZ Transznacionális Gazdaságkutató Csoportjának, és alelnöke a Globális Adminisztráció Fejlesztői Bizottságnak is.

Kofi Annan és Boutros Ghali ENSZ főtitkárral (archív)

* Nasszer, Arafat, Gorbacsov, a jordán király… csak néhány közismert név azok közül, akikkel találkozott, és eszmecserét folytathatott. Mesélne egy kicsit arról, hogy milyenek voltak a beszélgetések az említett személyekkel, kivel tárgyalhatott még, illetve ki volt önre a legnagyobb hatással?

— Ezzel kapcsolatban kiemelném, hogy tagja, majd elnöke lettem a Magyar ENSZ Társaságnak, mely a több mint 120 tagú ENSZ-világszövetséggel karöltve vett részt tárgyalásokon a világ különböző pontjain. Rövid időn belül a világszövetség végrehajtó bizottságának elnökévé választottak, és valójában számtalan országba sikerült ellátogatnom. Elnökként mindenhol a legmagasabb állami szinten fogadtak, szóval vagy kormányfőkkel, elnökökkel, vagy pedig külügyminiszterekkel tárgyaltam. Így találkoztam a világ vezetőivel. Mivel az ENSZ gyermekalapjának, avagy az UNICEF kormányzói tanácsának is alelnöke voltam, II. János Pál pápával is találkozhattam. A csaknem egyórás beszélgetés nagy hatással volt rám, a téma egyébként a családtervezés kérdése volt. Arafattal pedig azért találkoztam az ENSZ-delegáció vezetőjeként, mert a palesztinok is megalakították a saját ENSZ-társaságukat. Érdekes beszélgetést folytattunk arról, hogy mit tehet az ENSZ egy esetleges palesztin állam megalakulásának érdekében. Gorbacsovval a rendszerváltás után találkozhattam, ő maga hívott meg Moszkvába, hogy segítsem az általa létrehozott két alapítvány közül az úgynevezett amerikai alapítványt. Korábban Jevgenyij Primakov egykori szovjet elnök pedig azért hívott meg, hogy előadást tartsak a szovjet tiszteknek. Nasszer egyiptomi elnök is érdekes beszélgetőpartnerem volt, a mai napig őrzöm azt a könyvét, amelynek a címe A forradalom filozófiája, és az egyiptomi forradalom három összefüggéséről szól. A felsoroltakon kívül számos jelentős nemzetközi szereplőt ismerhettem meg, például a japán császárt is, akivel még azelőtt beszélgethettem, hogy megválasztották császárnak.

Dr. Simai Mihály, Gömbös Ervin és Pan Gimun ENSZ-főtitkár (Wikipedia)

* Egykori élményeit évtizedekkel ezelőtt könyvben is megírta Kilátás a 26. emeletről címmel. Hogyan tekintene le, vagy inkább vissza az ENSZ New York-i székházából manapság?

— Ezzel kapcsolatban az ENSZ-nél eltöltött utolsó évtized jut eszembe. A legutolsó jelentős munkámat az úgynevezett ENSZ Egyetemen végeztem, melynek központja Tokióban volt. Ez egyébként egy globális hálózata volt a kutatóintézeteknek. A matematikától kezdve a biológián át a közgazdaságtanig minden témakörben folytak jelentős kutatások. Létrejött egy központi igazgatói tanács is, melynek az elnöke lettem. Az ENSZ főtitkára felfigyelt a munkámra, és 1995-ben kinevezett egy jövőbeli intézmény kuratóriumi elnökévé. Ez az intézmény egyébként nem volt más, mint a Nemzetközi Arab Egyetem, melyet egy szaúd-arábiai alapból próbáltak létrehozni. Tíz évig, avagy az ezredforduló utánig követték egymást a próbálkozások az intézmény alapítása kapcsán, de végül Izrael kormányának ellenállása miatt nem alakult meg az egyetem. Ez volt az utolsó hivatalos tevékenységem az ENSZ-nél, és elmondhatom, hogy két funkció kivételével — az egyik a biztonsági őr, a másik a főtitkár — valójában minden lehetséges feladatkört betöltöttem. Szóval én ezt látnám ma is, ha most tekintenék ki a székház 26. emeletéről.