Kikelet Baján

Kikelet Baján

A tavasz és a nyár alig várja, hogy Bajára költözhessen, s a melegével beragyogja a várost. A Duna bal oldali mellékága, a Sugovica a tenyerén hordozza a Petőfi-szigetet, mely zölden és friss levegővel várja a kirándulni vágyókat. Ha Baja, akkor halászlé, Gemenci-erdő és újjászületés.

Magyarország déli részén, Bács-Kiskun megyében helyezkedik el a természeti kincsekben gazdag település, mely már az őskorban lakott hely volt.

Aki a városban jár, az nem tudja kikerülni a négylevelű lóhere alakban kövezett, szürke gránitkockákkal burkolt Szentháromság teret, melyet szívesen hasonlítanak a Szent Márk térhez. Itt áll a város egyik legrégebbi késő barokk stílusú műemléke, a Szentháromság-szobor, mely 1750-ben épült a nagy pestisjárvány emlékére. Kávézók helyezkednek el a téren, illetve itt található a Duna Wellness Hotel, melyet Deutsch Ignác épített 1860 és 1870 között, részben szecessziós stílusban. Egy kicsit illúzióromboló, hogy a tér valójában egy nagy parkoló, de a mellette levő folyó látványa mindenkit kárpótol.


A Sugovica (a szerző felvételei)

A Sugovicára néz az olasz stílusú bajai városháza, az egykori barokk Grassalkovich-palota, mely 1862-ben lett a város tulajdona. Átépítés miatt 1896-tól neoreneszánsz stílusban pompázik, és nyáron az udvarban komoly-, illetve könnyűzenei koncerteket szerveznek. Az épület mögött áll a ferencesek temploma, a Páduai Szent Antal ferences kolostortemplom, mely a barokk kor stílusjegyeit hordozza magán.

Baja kulturális intézményeként a Bácskai Kultúrpalotát tartják számon. Jelenleg a Baja Marketing Kft. üzemelteti. Színház- és koncertterme változatos programoknak ad otthont: alkalmas zenei rendezvények, kamaraszínházi előadások, közönségtalálkozók, önálló estek, bemutatók, díjátadó ünnepségek, konferenciák és filmvetítések megtartására. Kiállítóterme és galériája a helyi művészeknek kínál bemutatkozási lehetőséget.


A ferences templom

A sétáló-, vagyis az Eötvös utca a felújított házak alatt sorakozó kávéházaknak köszönhetően mediterrán hangulatot áraszt, ráadásul a gyönyörű Tóth Kálmán térre vezet, mely a Baján született költőről és íróról kapta a nevét. A belváros szívét a róla formált egész alakos bronzszobor díszíti, mely Bezerédi Gyula alkotása. A szökőkútnak és a zöld növényzetnek köszönhetően a tér közkedvelt találkozóhelyként ismert.

A látványos, ám finom érzékiséggel felépített templomokon kívül meg kell említeni, hogy a hajdani Vojnich-kúriában, az 1830 körül épült klasszicista stílusú műemléképületben kaptak méltó helyet az 1937-ben létrehozott Nagy István Képtár legszebb darabjai. A XX. századi modern magyar képzőművészet reprezentánsait felvonultató gyűjteményben külön egységet alkotnak az Erdélyben született, de Baján élt festőművész, Nagy István (1873—1937) alkotásai.


A Tóth Kálmán tér

Hosszan lehetne még sorolni a belvárosi látnivalókat, a Türr István Múzeumot, a III. Béla Gimnáziumot, a zsinagógát, az Éber Emlékházat, a Kálvária temetőt és kápolnát, az Ady Endre Városi Könyvtárat, de én személy szerint nem tudom kihagyni a Déri-kertet, mely a bajai származású, szülővárosába dúsgazdagon hazatért selyemgyáros, műgyűjtő Déri Frigyes nevét viseli. A parkban kapott helyet az I. világháború hőseinek emelt 23 méter magas szobor, mely adakozásból lett felállítva 1914-ben.


III. Béla király szobra

A tágas utcákon barangolva és az épületekben gyönyörködve az embert szinte mágnesként vonzza a természet, azon belül pedig a Petőfi-sziget, melyet egy híd köt össze a Szentháromság térrel. A sziget a város kedvelt üdülőterülete, mely számos rendezvénynek ad otthont. Vendéglátó- és szálláshelyek sokasága, valamint sportuszoda is található itt. A vízparton több száz csónakház, üdülők és vízi telepek sorakoznak, számos helyen lehet kajakot, kenut bérelni, fürdőzni vagy horgászni. A szigetet körülölelő Duna-ág, a Sugó a horgászat és a vízi sportok kedvelői számára ideális, a homokos partját pedig a strandolók kedvelik. Ám a sportélet nem korlátozódik a vízi tevékenységekre: a szigeten teniszpálya is található, illetve kerékpározásra, sétálásra is alkalmas. Ottjártunkkor rendezték meg a IX. Kikelet Félmaratont, mely a város egyik legnépszerűbb sporteseménye.

Baja legnagyobb büszkeségei közé tartozik Gemenc, az ország egyik legismertebb védett területe. Itt egyértelműen a Duna az uralkodó, a Gemenci-erdőt sokan kedvelik, mert az idelátogatók maguk mögött tudhatják a civilizáció zaját. Nem csak népszerű turisztikai célpontról van szó, hiszen fontos biológiai kutatások is folynak az erdőben. Bátorkodom mindenkinek azt javasolni, hogy két lábon, két keréken vagy az erdőben átzakatoló vonat segítségével fedezze fel Európa egyik legszebb természeti kincsét!


Az 1956-os emlékkő

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Kikelet Baján
Riport
Kikelet Baján
Riport
Facebook

Támogatóink