Kikapcsolódás anyanyelvi környezetben
Zséli Ágnes
2014.09.02.
LXIX. évf. 36. szám

A Pécsi Sport és Újságíró Anyanyelvi Táborban jártak a törökbecsei gyerekek — Negyvenegy törökbecsei általános iskolás diák és négy tanáruk (Báló Tibor, Ljubović Saša, Babó Júlianna és Börcsök Margarita) vett részt a Rákóczi Szövetség által rendezett táborban.

A rendezvény helyszíne az év közben a határon túli egyetemisták szállásaként működő rácvárosi Márton Áron Szakkollégium volt. A táborozók legtöbbje a bánsági Törökbecséről érkezett, a fennmaradt helyekre pedig Torontáltordáról és Óbecséről jelentkeztek gyerekek. A Rákóczi Szövetség munkáját a törökbecsei helyi szervezet és a Teleház Ifjúsági szervezet, valamint a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának lapja, a Fészek munkatársai segítették. Rajtuk kívül számos pécsi egyetemi hallgató vállalt önkéntesként szerepet, sokan nyári munkájuk mellett vagy a gyakornokoskodás rovására vettek ki szabadnapot azért, hogy foglalkozhassanak a táborozókkal. A legtöbben közülük a pécsi Rákóczi Szövetség egyetemi szervezetének aktivistái voltak.

A tábor ötlete 2014 februárjában vetődött fel, amikor a Rákóczi Szövetség a Pécsi Tudományegyetemen működő szervezetének négyfős küldöttsége (Metzger József, Nagy Balázs, Pelles Márton és Barkóczi Csaba) ellátogatott Törökbecsére, a délvidéki civil szervezetek találkozójára. Itt Báló Tibor tanár úrral, a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének elnökével tárgyaltak a rendezvény esetleges megszervezéséről. Az volt a cél, hogy a délvidéki szórványban élő magyar diákoknak, akiknek nincs, vagy csak kevés lehetőségük van Magyarországra utazni, anyanyelvi környezetben nyújtsanak szünidei kikapcsolódást, valamint lehetőséget arra, hogy ismereteket szerezzenek a sport, a történelem és az újságírás területén a jelenlegi, illetve a volt pécsi egyetemistáktól.

A gyerekek a délelőtti foglalkozáson kívül délutánonként különféle szabadidős programokon vehettek részt. Ellátogattak az orfűi Aqua Parkba, túrázhattak a Misina tetőn és a Nagy-Tubesen, megtekintették Pécs belvárosát, hazafelé jövet pedig megálltak Mohácson.

A visszajelzések alapján a tábor nagyon jól sikerült, a részvevők jövőre is szeretnének ott lenni. Az egyetlen kérdés mindössze az, hogy milyen lesz a folytatás. A távlati tervek között szerepel, hogy más bánsági magyarlakta településekről (Nagybecskerekről, Magyarcsernyéről, Magyarittabéról, Torontálvásárhelyről) is iskolákat vonjanak be, és jövőre már ezek a diákok is ellátogathassanak Pécsre, a szervezők továbbá azt is szeretnék, ha a bánsági gyermekek 2015-ben öt nap helyett egy teljes hetet tölthetnének náluk.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..