Megterhelő őszi idényen vannak túl a TSC labdarúgói. A csapat a hazai bajnokságban a 7. helyen áll, a Konferencia Ligában bejutott az egyenes kieséses szakaszba, és az országos kupában is versenyben van. A bajnokság első részéről és az európai kupaszereplésről Palágyi Szabolccsal, a TSC Labdarúgóklub vezérigazgatójával beszélgettem.
A szerb Szuperligában megszerzett 3. hellyel a TSC az Európa Liga selejtezőjében indulhatott, ahol a Maccabi mindkét mérkőzésen jobbnak bizonyult, és a topolyaiak a Konferencia Ligában folytathatták nemzetközi szereplésüket. A sors fintora, hogy az izraeli csapat kispadján a TSC korábbi vezetőedzője, Žarko Lazetić ült, akivel az együttes eddigi legnagyobb sikereit érte el.
— Valamennyire reménykedtünk, hogy bejutunk az EL csoportkörébe, de tudtuk, hogy a Maccabi más erőt képvisel. A két vereség miatt nem bánkódtunk túlságosan, mert az elmúlt idényben tapasztaltuk, milyen az EL csoportkörében játszani, a Konferencia Ligának viszont örültünk, hiszen itt megmutathattuk, valójában kik vagyunk, és mit tudunk. A játékosokon látszott a bizonyítási vágy, csapatként pedig úgy álltunk hozzá a mérkőzésekhez, hogy szeretnénk irányítani a játékot, birtokolni a labdát és diktálni a tempót. A szerb bajnokság 5. fordulója után menesztettük a nyáron távozott Žarko Lazetić helyére érkezett Dean Klafurićot, irányításával ugyanis a csapat nem az elvárt játékot nyújtotta, és az eredmények sem alakultak jól. Helyére az elmúlt négy évben a korosztályos válogatottaknál szövetségi kapitányként dolgozó Jovan Damjanovićot szerződtettük. A szakember munkáját egy ideje követve úgy döntöttünk, új fejezetet nyitunk — mondta Palágyi Szabolcs, a TSC Labdarúgóklub vezérigazgatója.
Palágyi Szabolcs (a szerző felvétele)
A Konferencia Ligát Kazahsztánban az Astana ellen kezdte a TSC, ahol a csapat az egyik legjobb nemzetközi mérkőzését játszotta, háromszor a kapufát is eltalálták a vajdaságiak, a labda azonban sehogy sem ment át a gólvonalon. Az 1:0-s vereség ellenére világossá vált, hogy a TSC-nek helye van ebben a ligában, hiszen ha vendégként képes volt ellenfele fölé nőni, akkor bárkivel versenyre kelhet. A második fordulóban a varsói Legia együttesét fogadta, mely kíméletlenül kihasználta a TSC hibáit, és 3:0-ra nyert az Arénában.
— A harmadik mérkőzésünkön a svájci Luganót láttuk vendégül, és 4:1-re győztünk. Jól és eredményesen játszottunk, a diadallal pedig erős hátszélre és lendületre tettünk szert, ami kitartott a főtáblás küzdelmek végéig. Svájcban a St. Gallen ellen 2:2-es döntetlent értünk el, majd a Gentben elszenvedett 3:0-s vereség ellenére volt esélyünk a továbbjutásra, ehhez azonban le kellett győznünk hazai pályán az örmény Noah gárdáját, és a többi mérkőzésnek is úgy kellett alakulnia, hogy beférjünk a 36-os főtábla legjobb 24 csapata közé. Az utóbbi néhány évben több olyan mozzanat történt a klub életében, amikor nemcsak rajtunk múltak a dolgok, de végül jól jöttünk ki belőlük. Az örmény csapat kétgólos előnyét ledolgoztuk, majd mesébe illő fordítással 4:3-ra megnyertük a meccset. A többi eredmény is megfelelően alakult számunkra, és a rájátszásban folytathatjuk a küzdelmet — értékelt a vezérigazgató.
Az örmény Noah elleni 4:3-as győzelmet nehezen felejtik el a TSC szurkolói (fotó: FK TSC)
Novemberben és decemberben a csapat jelentősebb sérülés nélkül kibírta a hétköznap-hétvége tempót, és a hazai bajnokságban a 3. helytől 5 ponttal lemaradva a 7. helyen telelt át. Európában két mérkőzést még biztos játszik a TSC, február 13-án Topolyán, 20-án pedig Lengyelországban találkozik a Jagiellonia együttesével.
— Az előttünk álló európai mérkőzések óriási kihívás mindannyiunk számára. Tőlünk függ, hogy az álom folytatódik-e. Hozzánk hasonlóan a lengyel csapat is Törökországban edzőtáborozik, majdnem meg is szerveztünk egy edzőmérkőzést, akkor még nem sejtve, hogy az egyenes kieséses rendszerben egymással mérkőzünk. Néhány napot én is a csapattal voltam, és megnéztem leendő ellenfelünket. Kemény, nagyon határozottnak látszó csapatról beszélhetünk, mely labdavesztés után gyorsan képes visszaállni. A lengyel csapat ellen is kezdeményezően kell fellépnünk, labdavesztés után fent kell maradnunk, és saját térfelén fojtogatni az ellenfelet. Nem szabad olyan helyzetbe kerülnünk, mint a Konferencia Ligában a Legia elleni mérkőzésen. Az őszi idény után a játékosok két hét szünetet kaptak, majd egy hetet az akadémián edzettek a törökországi edzőtábor előtt. Visszatérésük után újabb egyhetes felkészülés következik az akadémián, február első hétvégéjén pedig a Szuperligában a Crvena zvezda csapatát fogadjuk. A bajnokságban a stabilitás megszerzése és a pontok gyűjtése a cél, hiszen minél hamarabb fel kell kapaszkodnunk a táblázaton a 3-4. hely környékére — mondta.
A csapatból két alapember, Ifet Đakovac (Akron, Oroszország) és Aleksandar Ćirković (Ferencváros), valamint Đorđe Gordić és Nikola Kuveljić távozott. Đakovac és Ćirković posztjára már a nyáron szerződtetett játékosokat a vezetőség, mert már akkor esély volt rá, hogy ők ketten máshol folytatják pályafutásukat. Gordić több mint egy éve sérüléssel küszködik, és nem sikerült beverekednie magát a kezdőbe, Kuveljić pedig térdműtétje után teljesen egészséges, de jobbnak látták, ha távozik, mivel a csapatban nem nagyon jutott volna lehetőséghez. A hosszú sérülés után visszatérő Saša Jovanović fokozatos terhelést kap, és remélhetőleg visszanyeri régi formáját. Nemanja Petrović, a TSC csapatkapitánya sajnálatos módon térdszalagszakadást szenvedett, és hosszabb ideig nem számíthatnak rá. Helyén Viktor Radojević játszik, aki az OFK Beograd és az IMT ellen is megmutatta, mire képes.
— A lehetséges érkezőket illetően annyit tudok mondani, hogy olyan pozíción erősítenénk, ahol ezzel a konkurenciát növelnénk, egyes játékosokat pedig még jobban motiválnánk, de az is elképzelhető, hogy valamely csapatrészbe húzóembert is szerződtetünk. A csapat erejét a jövőben abban látom, ha a játékosok minél hosszabb ideig együtt játszanak. Az idő múlásával egyre inkább összeér a csapat, és még több rutinnal játssza mérkőzéseit. A 17 és a 19 éven aluli csapatunkból négy-öt játékost hozzácsatolunk a felnőttkerethez. Törökországba is elutazott néhány fiatal labdarúgó, akit a vezetőedző az edzések és a felkészülési meccsek által próbál beépíteni a felnőttek közé. Már most alakítjuk a jövő keretét, hogy a fiatalok legalább fél év tapasztalattal a hátuk mögött kerüljenek a felnőttcsapatba mint bónuszjátékosok.
A hazai kupában a TSC a szabadkai Spartacust látja vendégül március elején. Palágyi elmondta, hogy ezen a találkozón is nyerni szeretnének, és a kupában is minél tovább jutnának.
— Mindig a következő mérkőzés a legfontosabb, meccsről meccsre haladunk a cél felé. A fociban nem jó túlságosan előre gondolkodni, hiszen gyorsan változnak a dolgok, így a táblázaton elfoglalt helyezés is. Bízom benne, hogy újra egy jó európai kupameccset láthatunk Topolyán, és ha már játszottunk „bolond” meccseket, akkor legyen ez is olyan, de a végén saját javunkra billentsük a mérleg nyelvét.
A törökországi edzőtáborban részt vett csapat (fotó: FK TSC)