Kifüstöljük magunkat a világból
Bíró Tímea
2021.06.01.
LXXVI. évf. 21. szám
Kifüstöljük magunkat a világból

Az egyik legelterjedtebb és legveszélyesebb függőség a nikotinfüggőség, vagyis a dohányzás, melyet egyre több fiatal a szokásává tesz. A nikotinfüggőség erősebb, mint a kokainé vagy a heroiné, ezért ha valaki elhatározza magát, hogy elhagyja a káros szenvedélyét, akkor azt orvosi segítséggel tudja megtenni. 1988 óta május 31-ét dohányzásmentes világnapként tartják számon, hogy ráirányítsák a figyelmet a cigarettázás veszélyeire.

A szabadkai tüdőgondozóban felkerestük dr. Elizabeta Vrana pneumofiziológus szakorvost, akitől megtudtuk, hogy az emberi szervezet immunrendszerétől, genetikai jellemzőitől is függ, hogy a dohányzás káros következményei milyen mértékben és mennyi idő elteltével mutatkoznak meg. A doktornő azt is elmondta, melyek azok a figyelmeztető jelek, amelyek aggodalomra adhatnak okot.


Dr. Elizabeta Vrana (A szerző felvétele)

— A páciensek leggyakrabban köhögnek, kezdetben ez gyengébb, nem is figyelnek fel rá. Majd amikor eljönnek vizsgálatra, azt mondják, hogy már régóta köhögnek, de nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget. Ez egy intő jel, hiszen arra utal, hogy a cigaretta valamilyen nyomot hagyott a légutakban, már történt valamilyen változás a nyelőcső felső epitélrétegében. Ennek hatására megnövekszik a nyáltermelés, és ez eredményezi a köhögést, váladékozást, különösen a reggeli órákban. Ez természetesen nem minden esetben jelentkezik, vannak olyan dohányzók is, akik nem szoktak köhögni, inkább arra panaszkodnak, hogy nehezen kapnak levegőt. Ez viszont már arra utal, hogy a tüdő szerkezetében állt be változás, és az orvostudomány nem tud sokat segíteni ezen a problémán. Meg tudjuk állítani a folyamatot, vagy enyhíthetünk a helyzet súlyosságán, de a tüdő eredeti állapotát már nem hozhatjuk vissza — emelte ki a doktornő. A tüdőben keletkezett elváltozásokon kívül a dohányzás károsítja a fogakat, érszűkületet, emésztési zavarokat, cukorbetegséget, meddőséget okozhat, és gyengíti az immunrendszert.

A dohányzás miatti betegségek létrejöttéért nem csupán a nikotin a felelős, viszont a függőség kialakulásáért igen. A belélegzett nikotin 10 másodperc elteltével már az agyban van. A test minden részébe eljut, még az anyatejben is kimutatható. Ugyanilyen fontos az égésről és az annak során keletkező füstről is beszélni. Cigarettázás közben a dohány 600—800 fokos hőmérsékleten is éghet, a keletkező füstből nemcsak légnemű, de cseppfolyós, sőt akár szilárd anyagok is kerülhetnek a szervezetbe. A füstben körülbelül 4000 vegyi anyag található, melyekből 93 megbetegedés alakulhat ki, vagyis az egészségügyi panaszokat elsősorban ezek és a keletkező égési anyagok okozzák, a szén-monoxid, az arzén, a cián-hidrogének, illetve több más mellett az ólom.


Egy szál cigaretta 4000 különböző vegyületet tartalmaz

— Természetesen az is mérvadó, hogy valaki hány szál cigarettát szív el naponta. Az úgynevezett könnyű dohányosok kevesebb mint tíz szálat, de vannak olyan páciensek, akiknek sajnos napi három doboz a szükségletük, ez pedig meglátszik a tüdő állapotán. Olyan esetek is előfordulnak, hogy az illető már hosszabb ideje nagy dohányos, és nincsenek jelentős panaszai. Pontosan nem tudjuk, mi van hatással a légzőszerv állapotára, mindenképp számít a genetika és a krónikus légzőszervi betegségek megléte is. A tüdőtágulás egy természetes folyamat, mely az életkor előrehaladtával mindenkinél bekövetkezhet valamilyen mértékben, de nagyobb arányban jellemző a dohányosokra. A tüdőnk sok kis buborékból áll, úgy kell elképzelni, mint egy szivacsot, és a tüdőtágulás előrehaladtával a buborékok közötti falak meghasadnak, ezáltal pedig nagyobb labdácskák keletkeznek. Ennek következtében csökken a tüdő felülete, és mivel éppen itt történik az oxigéncsere, a tüdőkapacitás is kisebb lesz. Sajnálatos módon az is megtörténhet, hogy olyan páciensnél jelenik meg a karcinóma, vagyis a rákos elváltozás, aki ritkán gyújt rá. A tüdő állapotának romlását abban a pillanatban tudjuk megállítani, amelyben éppen van, és az az általános tapasztalat, hogy a páciensek néhány hét vagy hónap elteltével jobban érzik magukat. Ritkábban köhögnek, és kevesebb váladék termelődik, mely egyébként korábban igencsak megnehezítette a mindennapjaikat. Ehhez többféle gyógyszerre van szükség, így azt a pénzt, amelyet addig a cigarettára költöttek, ettől kezdve gyógyszerekre kell szánni — vázolja fel a helyzetet a doktornő.

A füstöléssel nemcsak a saját, hanem mások egészségét is veszélybe sodorhatjuk, ha például valaki hosszabb időn át és gyakran kénytelen elviselni a szenvedélyünket.


Az elektronikus cigaretta

— Rosszabb aktív dohányosnak lenni, mint passzívnak, de természetesen ha olyan környezetben vagyunk, akkor elkerülhetetlen, hogy a szennyezett levegővel érintkezzünk. Az utóbbi időben azt tapasztaljuk, hogy csökken a passzív dohányzók száma, mert a legtöbb munkahelyen már tiltják a cigizést. Télen sokan a teraszon vagy kint füstölnek, és remélem, ebben a tudatosságnak is szerepe van, hogy az emberek nem szeretnék károsítani mások egészségét. Pozitív tapasztalat, hogy a szülővé válás sokak életében fordulópont, ilyenkor leteszik a cigarettát. Az embernek, miután eldöntötte, hogy le akar szokni, hatalmas akaratra és kitartásra van szüksége, mert egy meglehetősen nehéz, de nem lehetetlen feladatra vállalkozott. Szomorú statisztikai adat, hogy amíg korábban elsősorban a férfiakhoz voltak köthetőek a dohányzással kapcsolatos egészségügyi problémák, addig ma már a nők és a férfiak egyaránt megbetegszenek, és általában idősebb korban fordulnak orvoshoz, amikor már keveset tudunk tenni a gyógyulásukért — szögezi le a szakember, aki úgy véli, az a legjobb, ha valaki egyik napról a másikra hagyja el a cigarettát.

Ma már számtalan segítség közül válogathatunk, hiszen széles a gyógyszerek, rágók, tapaszok kínálata, de ezeket orvos felügyeletével használjuk. Könnyen elriaszthatja a leszokni vágyókat, eltántoríthatja őket a céltól az a tény, hogy ezek nem olcsó készítmények, de ahogy mondani szokás: az egészségnek ára van.

A hagyományos dohányzás egyik kíméletesebb és a környezetre veszélytelen alternatívája az elektronikus cigaretta, mely Európában 2005-ben került piacra. Hatékonysága abban rejlik, hogy a nikotinon kívül nem visz be a szervezetbe egyéb, a cigarettafüstben megtalálható mérgező és rákkeltő anyagokat. Mivel a találmány még fiatal, nem áll rendelkezésre elegendő tapasztalat az objektív megítéléséhez.

A nikotintapaszok és -rágók is egy bizonyos mennyiségű nikotint juttatnak a szervezetbe, habár itt már az illető a dohányzást mint megszokott tevékenységet sem űzi, ezáltal is szakítva a káros szenvedéllyel, és esélyt adva magának a hosszabb életre.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Gyógyír rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..