Kialakítottam a magam világát

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Kialakítottam a magam világát

A magyar kultúra napja alkalmából a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban adták át az egyetemes és a magyar kultúra lovagja címeket. Az idén ebben a rangos elismerésben 38 magyarországi és határon túli személyiség részesült. A díjazottak, akiket ezúttal 174 pályázó közül választott ki a F...

A magyar kultúra napja alkalmából a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban adták át az egyetemes és a magyar kultúra lovagja címeket. Az idén ebben a rangos elismerésben 38 magyarországi és határon túli személyiség részesült. A díjazottak, akiket ezúttal 174 pályázó közül választott ki a Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratóriuma, civil szervezetek és önkormányzatok jelölése alapján kerültek a kitüntetettek sorába. A lovagok és apródok egyre népesebb táborát 4 földrész 22 országának 409 személyisége alkotja. A vajdaságiak közül legutóbb a jelenleg Budapesten élő Bada István népművelő, az újvidéki Harmath Károly ferences rendi szerzetes és Kátai Tibor nagykikindai néptáncoktató, koreográfus vált a Magyar Kultúra Lovagjává.
Kátai Tibor ezúton is köszönetet mond Tóth Júlia tanító néninek és Tóth Istvánnak, a református egyházközség gondnokának a felterjesztésért, továbbá mindazoknak, akik aláírásukkal támogatták a jelölését.
Beszélgetésünk elején elmondta: az általános iskola első osztályában kezdett el népi táncot tanulni, majd ötödikes korában az Egység Művelődési Egyesület kis tánccsoportjában folytatta. Ez 1979 szeptemberében történt, ami azt jelenti, hogy pár hónap híján harminc éve tevékenykedik az egyesületben. A kis tánccsoport vezetését 1985-ben vette át, majd öt évvel később, amikor Szegeden befejezte a C kategóriás néptáncoktatói tanfolyamot, a nagycsoport művészeti vezetője, oktatója és koreográfusa lett. Egészen két évvel ezelőttig a színjátszással is kacérkodott, de akkor választásra kényszerült, és természetesen a néptánc mellett döntött. Jelenleg az egyesület alkalmazottja, a népi táncegyüttesek koordinátora - ez a munkaköri megnevezése, valamint tiszteletdíjasan oktat Észak-Bánát több falvában, Törökkanizsán, Tordán, Magyarcsernyén...
- Csaknem húsz csoporttal foglalkozom. Kicsit nehéz, de szerencsére a tánccsoportunk egyik tagja most szerzett oktatói diplomát, vele majd megosztjuk a munkát. Általában a dél-alföldivel kezdünk, mert itt élünk, és úgy gondolom, mindenkinek meg kell ismerkednie a saját motívumkincsével, aztán jöhet a többi tájegység. Közben elkezdtük gyűjteni a népszokásokat és -dalokat, elsőként a katonadalokat és a lakodalmi szokásokat. Májusban ugyanis szeretnénk megszervezni egy Nagykikindai lakodalmast az 1900-as évek elejéről. Az esemény bálszerű lesz, a főbb szerepeket az egyesület táncosai és színészei alakítják. Egyébként a nyaraimat már évek óta azzal töltöm, hogy táncjátékokat állítunk színre - például az Ágnes asszonyt vagy a Nimród vérét, hogy csak a legutóbbiakat említsem -, melyeket egyedül rendezek, vagy a kiskunfélegyházi táncszínház rendezőjével. Ezen a nyáron az észak-bánáti táncosokkal a Ghymes együttes zenéje alapján A pénz szaga című darabbal foglalkozunk, de romániai és magyarországi vendégeket is várunk. Törökkanizsán a szerb és a magyar csoport az én felügyeletemmel együttesen tervez egy táncjátékot, melynek az Én édes Torontálom lenne a címe.
Kátai Tibor elmesélte azt is, hogy a falvak közötti ingázást az egyik táncosa segítségével oldja meg, mert neki se kocsija, se jogosítványa. - Benne van az ötéves tervemben, de először a lakáskérdésemet kellene megoldani, mert még mindig albérletben lakom - tette hozzá, majd rátértünk a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetésre.
- Ennél szebb karácsonyi ajándékot még sohasem kaptam! Az értesítést ugyanis nyilvánosan a karácsonyi koncerten adták át nekem. Habár a jelölésemről tudtam, mégis nagyon meglepődtem, mert nem hittem, hogy lehet belőle valami. Aztán elkezdtem készülni, mindent elolvastam, amit a díjról tudni kell, és rettenetesen izgultam. A szertartás az életem legszebb élménye volt, mintha nem ebben a korban lettem volna, teljesen feltöltődtem, és ez az érzés még mindig bennem van. Ez a titulus pénzzel nem jár, de elvárásokkal igen, éppen ezért úgy vélem, a lovaggá ütésemmel lezárult az életem eddigi szakasza, és egy teljesen új, jóval felelősségteljesebb korszak kezdődött el.
* Úgy érzed, ez az elismerés bizonyos kötelezettségekkel jár?
- Igen. Most már nem foglalkozhatom kizárólag a néptánccal, hanem törődnöm kell mindazokkal a tényezőkkel, amelyek a magyarságunkat és a megmaradásunkat befolyásolják. Ilyen például az oktatás, amit eddig nem tartottam a saját problémámnak. A kultúra a béke követe - tartja a lovagok jelszava, vagyis politikamentes, de én úgy érzem, a kettő között nem lehet határt húzni.
* Hogyan látod, milyen Nagykikindán a magyarság helyzete?
- A kultúra területén még húzzuk az igát, de minden az alapoktól kezdődik. Elsősorban azoknak a családoknak az öntudatát kellene felébreszteni, akik magyarok, de nem beszélik az anyanyelvüket. Az nem elegendő, hogy a karácsonyt december 25-én ünneplik, attól még senki sem válik magyarrá. Sok a vegyes házasság, az óvodákban és az iskolákban mind kevesebb a magyar gyermek, vagyis végső ideje tenni valamit. Én optimista vagyok, Nagykikindán az óra még nem ütötte el a tizenkettőt, még mindig van öt perc. Az asszimiláció folyamatát visszafordítani nem lehet, de lassítani igen. Hiába van sok magyar a városban, ha passzívak, az előadásokra, koncertekre, rendezvényekre nagyon kevesen járnak. De a csatát még nem vesztettük el, csak gyorsan kell cselekednünk. Fontos lenne a fiatalok érdeklődésének a felkeltése, talán új tartalmakat kellene felkínálnunk nekik. Én úgy látom, Észak-Bánátban is hasonló a helyzet, eljött az összefogás ideje. Leginkább egy bánáti művelődési központot hiányolok, amely felvállalná a koordinációs munkát, továbbítaná a befutó adatokat, pályázatokat. Én nem vagyok a panaszkodás híve, a siránkozás helyett a szavunkat kell hallatni, jó kapcsolatot ápolni a vajdasági médiával, mert ha nem tudnak rólunk, akkor nem is létezünk.
* Te soha nem gondoltál arra, hogy itt hagyd ezt az országot, és máshol keresd a boldogulást?
- Volt olyan időszak, amikor nagyon el akartam menni, nemcsak Magyarországra, hanem Amerikába vagy Ausztráliába. A gondolat megfogalmazódott bennem, de a döntésig soha nem jutottam el, mert mindig az jutott eszembe, ki folytatná azt, amit itt elkezdtem. Most már kialakítottam a magam világát, meg tudok élni a munkámból, és annyira fiatal sem vagyok, hogy bárhol újrakezdjem. Én nagyon szeretem Nagykikindát, ide tartozom, ''itt élned, halnod kell”. Lehet, hogy ez nagyképűen hangzik, de ez a lényeg. Vagy mondhatnám úgy is, hogy ilyen egyszerű az egész.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink