Vidékünk lakossága a történelem során többnyire mezőgazdaságból élt. Hosszú évszázadokon át nagy birodalmak éléstáraként működött. Az itt előállított élelmiszer, termény mindmáig kiváló minőségű.
Keveset beszélünk ugyan róla, de ma is ott tartunk, hogy legfontosabb megújuló, természeti erőforrásunk továbbra is a talaj. A vajdasági termőföld az egyik legtermékenyebb és legtisztább ezen a kontinensen. Általánosságban elmondható, hogy vidékünk talaja lényegesen tisztább, mint a nyugat-európai földek. Ez részben annak is köszönhető, hogy a ’90-es években az ipari termelés agóniája miatt csökkent a szennyező anyagok kibocsátása. Viszont korábban, a szocialista állami birtokok rendszerében eltorzult az észszerű talajhasználat. Gyakran indokolatlanul sok műtrágyát, illetve növényvédő szert szórtak ki a földekre a termésátlag növelése érdekében, amivel hosszú távon sokat rontottak a talaj minőségén. Most viszont nagy előrelépés lehetne a nálunk még gyermekcipőben járó precíziós mezőgazdaság.
A földművelés évszázadokon át az egyetlen húzóágazat volt ezen a tájon. Ma sem volna szabad lebecsülni a jelentőségét. A török hódoltság, az Osztrák—Magyar Monarchia, majd az egységes délszláv állam idejében is Vajdaság ezeknek a birodalmaknak az éléskamrája volt. A XXI. század folyamatait tekintve már most nagy valószínűséggel állítható, hogy a mezőgazdaság továbbra is kulcspozíciót fog betölteni a globális gazdaságban. Ezért fontos mindig szem előtt tartani, hogy vidékünk milyen adottságokkal bír, és ezeket hogyan tudná még jobban kiaknázni a további fejlődés érdekében. Hogy az agrárium egy tartósan sikeres iparággá váljon, ahhoz állandó teljesítményre lenne szükség, valamint arra, hogy az éledező állattenyésztés is hatékonyan és gyorsan felzárkózzon az égiek által továbbra is erősen befolyásolt növénytermesztés mellé. Ahhoz azonban, hogy a mezőgazdaság egy stabilan, jól működő és fejlődő szektorrá váljon, kiszámítható időjárás kellene.
A tavalyi aszályos év nagyon sok gondot okozott. Következményeit még most is nyögik a gazdálkodók. Szerencsére azonban nem nagyon szokott két egymás utáni esztendő is aszályos lenni. Az ugyanis egy valóságos katasztrófával érne fel. Az utóbbi időben viszont mintha megint az történne, hogy sehogyan sem akar eleredni az eső, illetve esik, de mindig valahol máshol.
Az elmúlt években világszerte jelentős változásokat tapasztaltunk a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban. Az emberek fogyasztási szokásai is átalakultak. Az élelmiszer ma már nem a közvetlen létfenntartási szükségletek kielégítésére való, mint egykoron, hanem egyre inkább az élvezetek forrása is. A XX. században még az élelmiszerhiány volt az egyik legnagyobb probléma, ám a mezőgazdaság egyre jobb teljesítményének köszönhetően egyre jobban sikerül visszaszorítani. Teljesen felszámolni sajnos nem sikerült, a világ bizonyos pontjain most is éhezők és alultápláltak milliói várják a helyzet (tartós) megoldását. A fejlettebb országokban ma már sokkal inkább az egészségtudatos táplálkozás, illetve az élelmiszerek összetétele került a figyelem középpontjába.
Az agrárszektorban tevékenykedők óriási kihívásokkal, fokozódó versenyhelyzettel számolhatnak. A talpon maradáshoz folyamatos fejlesztésekre, beruházásokra, az aktuális trendek követésére van szükség. Ám a jelen körülmények között még ez sem elég: fentről is elkélne egy kis segítség. Az illetékesek tavaly ígértek támogatást a szárazság következményeinek enyhítéséhez, viszont a legnagyobb segítséget is „fentről” várhatjuk: az esőt. Egyelőre azonban csak lecsapolási illetékről hallunk, miközben már-már olyan jelek mutatkoznak, hogy egy újabb aszályos évnek nézhetünk elébe. A fentiek a jelek szerint most úgy vannak ezzel, ahogyan a magyar nóta is mondja: „Vagy alusznak, vagy nem hallják, vagy talán nem is akarják!”