1993-tól II. János Pál kezdeményezésére február 11-ét a betegek világnapjává nyilvánították annak emlékére, hogy 1858. február 11-én Lourdes-ban megjelent a Szűzanya Soubirous Bernadett 14 éves francia kislánynak, majd február 15-én ennek a helynek a sziklabarlangjában csodatevő forrás fakadt. A csoda helyén 1864-ben templomot építettek, melynek IX. Pius pápa bazilika rangot, és előjogokat adományozott. Lourdes-t évente több mint félmillió zarándok keresi fel, és a csodás gyógyulások száma is több ezerre tehető. A világnap célja, hogy ,,Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését". A Szentatya 1984-ben kiadta a Salvifici Doloris kezdetű apostoli levelét, amelyben az emberi szenvedés keresztény értékeire mutat rá. A levél elején Szt. Pál szavait idézi: ,,Testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének az Egyháznak a javára". A szenvedés, a betegség elválaszthatatlan az ember földi életétől. A betegség a mai világban sokkal erőteljesebben jelen van, mint tíz-húsz évvel ezelőtt. A nagy jubileumi évben II. János Pál pápa ismét levélben fordult a betegekhez, felhívta a figyelmet korunk mételyére: az AIDS-re és a különféle szenvedélybetegségekre, melyek egyre nagyobb számban szedik áldozatukat. Az új betegségek nagyon súlyos tünetek formájában jelentkeznek, és óriási fájdalmat okoznak az embernek. A vallásos ember ilyenkor rendszerint azt kérdezi: miért épp én? Nagyon sok a beteg ember manapság, de ugyanezt elmondhatjuk egész társadalmunkra is. Ki mindenki beteg? - kérdeztük a héten Olvasóinktól.
LÁSZLÓ Dávid hajdújárási lakatos:
- A mai világban szinte mindenki beteg, az ember, a társadalom, az egész ország. Állandó rohanásban élünk, szinte szemernyi időnk sincs, hogy figyeljünk önmagunkra és egymásra. Már 1991 óta nagybeteg a társadalmunk, s ez az agónia azóta is egyfolytában tart, a javulásnak pedig a legcsekélyebb jelei sem mutatkoznak. Ha egy orvos megvizsgálná országunkat, biztos vagyok benne, hogy azonnal feladná rá az utolsó kenetet. S az egészben az a legszomorúbb, hogy egy ilyen ,,halálos" beteg országban az emberek is érdektelenné, fásulttá válnak, nem figyelnek egymásra. A betegségből való felépülést a január 21-ei választásoktól vártuk, de kiderült, hogy túl optimistának bizonyultunk, s ebben az országnak nevezett akármiben egyáltalán nem változik semmi.
PAP Ágota szabadkai pszichológus:
- Csípőből azt felelném, minden körülöttünk oka lehet a betegségnek, no de legyünk alaposabbak. Azt mondhatjuk, hogy a betegség a testi-lelki-szellemi egyensúly felborulása. Egy modern pszichológiai definíció szerint egy mentális elváltozásban leledző egyén csak akkor tekinthető betegnek, ha az elváltozás ,,tünetei” saját vagy mások mindennapi életvitelét súlyos mértékben akadályozzák. Jómagam vallom, hogy a testi tünetek mindig a lélek leképezései. Azaz minden, ami a lelkemnek árt, a betegségem forrása lehet. Egy odaégett vacsora, egy sikertelen kosárra dobás, egy barát árulása. Igaz, és mégsem. Hisz a csalódások, a sérülések, a félelmek, fájdalmak nem minden esetben kártékonyak, helyesebben: nem minden mennyiségben. Egy bizonyos ingerküszöb alatt, ill. annak szintjén ezek az élmények újabb tapasztalatot hoznak, ha úgy tetszik, megtanítanak bennünket valami újra. Balgaság lenne azért azt hinni, hogy a testünk épsége visszafelé nem hathat, tehát nem mindegy, hogy az, amilyennek magamat látom, megélem, hogyan hat a lelkemre. Megfigyelhető: hogyha az ember jól érzi magát a bőrében (testében), akkor a kedve is jobb. Vagy: amikor jól érzi magát, a test igen szép, a bőr sima, a hang kellemes. Érdemes odafigyelni, mi történik velünk mondjuk egy megfázás esetén. Úgy is kérdezhetném, mi gyengíti akkor a szervezet védekezését, mint egyébként? Vajon a közhelyszerű változó idő? Esetleg egy nehezebb életperiódus? Fájó emlékek nosztalgia-ideje? Persze, vannak betegségek, melyeknek az eredetét nem ismerjük. Magam is feltettem a kérdést: miért épp ,,velünk ,,vele vagy ,,velem történik mindez? S a kérdés jó. Hihetetlenül jó. Irányt mutat. Csak arra kell rájönnünk, hogy amikor nem találjuk az okot, akkor érdemes odafigyelni arra, hogy mi az, amire ez engem megtanít. Az a bajom a betegséggel, hogy maga a fogalomhasználat rettenetesen devalválódott. Nincs benne mélység. Beteg az is, akinek napok óta folyik az orra, és azt is betegnek nevezzük, akiben burjánzanak a rákos sejtek. Nap mint nap találkozom súlyos drogproblémával küzdő fiatalokkal. Olyanokkal, akiknek a testük beteg a szer nélkül, de ezek a tünetek mulandók. Ami viszont a pszichéjükkel történik, az fölér a földi pokolbéli szenvedéssel. Hogy mitől betegedhetünk meg? Talán nem is ez a fontos, hanem az: mitől lehetünk újra egészségesek és mi az, ami megőrzi egészségünket.
SZABÓ Julianna zombori nyugdíjas:
- Betegek vagyunk mi mindannyian, ez a társadalom tett azzá bennünket. Én is már évek óta az orvosokat járom, cukorbetegségemre és reumámra rendszeresen szedem a gyógyszereket, de problémáim nemhogy múlnának, hanem mindjobban megkeserítik életemet. Már több orvosnál jártam, mindenféle gyógyszert belém tömtek, de ebből kigyógyulni már nem fogok. Magyarországon is jártam, ott kicsit magasabb színvonalon van az egészségügy, de az ingadozó cukrom helyreállítására ott sem találtak megoldást. Egészségügyünk rendkívül rossz, mondhatni, katasztrofális helyzetben van, a kiutat nem is látom belőle. Szomorú, hogy évtizedekig fizettük a betegbiztosítást, most meg mindenféle vizsgálatért a magánorvosi rendelőbe kell menni, ahol bizony rendesen megvágják az embert. Államiba hiába megyek, ha nem teszek az orvos zsebébe jó vastag borítékot, rám se néz. Ha mégis megvizsgál, megfelelő felszerelés hiányában, úgyis magánorvoshoz küld. Elszomorít, hogy idős korunkra még a megfelelő orvosi ellátást sem kapjuk meg. Kár volt fizetni a biztosítást annyi éven keresztül. No de ezen felesleges keseregnünk, segíteni úgysem tudunk, az idegeskedés pedig csak még inkább tönkreteszi egészségünket.