home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
„Ki, ha nem én, és mikor, ha nem most”
Fehér Márta
2022.05.23.
LXXVII. évf. 20. szám
„Ki, ha nem én, és mikor, ha nem most”

Padé lovagdámájával beszélgettünk

Lovagavatót tartott nemrégiben a Szent György Lovagrend Visegrádon. A Délvidéki Nagypriorátus várományosai között egy hölgy is volt, mégpedig a Csóka községi Padé faluból Lengyel Anna. Az ünnepi szertartás után néhány héttel a településen levő Kolping-házban találkoztunk.


Lengyel Anna lovagdáma (Micsik Béla és Kiss Samu felvételei)

Takaros saroképület, mindkét utcában gyönyörűen művelt virágoskerttel, bent varrógépek sokasága fogad. Szerdánként varrnak az asszonyok, jelenleg tornazsákok készülnek az iskolásoknak, ám varrtak már levendulapárnákat is, a koronavírus-járvány idején pedig maszkokat az összes iskolásnak, pedagógusnak, a helyi kisebb és nagyobb cégek dolgozóinak — a vendéglátó kedves háziasszony módjára végigvezet a házban, s örömmel meséli, mutogatja, hogy a sok önkéntes munka nyomán mennyire otthonos lett a belső, sőt az udvarba is kikukkantunk, megcsodálni a felállított gyönyörű keresztet. No, de mi az a Kolping-ház, és egyáltalán hogyan lesz valakiből lovagdáma? 

A Kolping-mozgalom egy katolikus lelkiségi összefogás, névadója és kitalálója, szervezője, Adolf Kolping 1849-ben alapította meg Németországban.

— Kolping pap volt, aki a szolgálata előtt suszterként dolgozott, s a mesterségének köszönhetően tanulhatta ki a papi hivatást. Látta, hogy milyen nagy igény van arra, hogy a mesterembereknek legyen otthonuk — hiszen akkoriban egyik településről vándoroltak a másikra —, ezért megalapította a legényegyleteket, melyeket az egyházhoz kötött, s így azok fenn tudtak maradni. Művét három alappillérre helyezte: légy jó katolikus, jó hívő, ismerjenek fel a tetteiden keresztül; legyél jó családfő, családapa vagy családanya, tedd a feladataid, tartsd össze a család közösségét; légy jó mester a szakmádban, s ezért tanulj mindaddig, amíg élsz — magyarázza beszélgetőtársam. — Kolping azt is mondta, hogy mindig vedd észre azt, hogy mire van szükség magad körül, járj nyitott szemmel, füllel, és ha ezt megteszed, meglátod az idő jeleit.


Lovagdáma-avatás (Micsik Béla és Kiss Samu felvételei)

A több Kolping-családból (azaz helyi szervezetből) álló Szerbiai Kolping Társaság a kölni székhelyű, mintegy félszáz tagszervezetet számláló nemzetközi szervezet tagja, székhelye pedig Újvidék, s akárcsak Európa- és világszerte, itthon is működik keretében a Kolping Ifjúság. 2009-ben lett a szervezet elnöke Lengyel Anna, és ezt a tisztséget egészen a közelmúltig, tavaly novemberig töltötte be, s mivel mindenkinek a saját településéhez húz a szíve, itthon, Padén sikerült egy szép székhelyet kialakítani a helyi Kolping-család számára, mely több mint száz aktív tagot számlál.

— Amikor felkértek erre a tisztségre, úgy éreztem, nincsenek megfelelő kompetenciáim, ám a biztatások hatására végül igent mondtam. És valóban, ezek a dolgok tanulhatóak, elsajátíthatóak, és ha valaki összegyűjti azokat az embereket, akikben benne van a tettrekészség, akkor nagyon sok jóakaratú személyt tud maga mellé a csapatba rakni, csapatként pedig működnek a dolgok! Az alapelvekre építkezve él napjainkban is a mozgalom, a Kolping-családok pedig a tevékenységüket a helyi igényeknek megfelelően alakítják ki, hiszen minden közösségnek megvan a maga mikroklímája. Ezt figyelembe véve idővel egy-egy Kolping-család tevékenységi köre is változik, így a miénk is. Egykoron németnyelv-tanfolyamot tartottunk és egészségügyi képzést szerveztünk, mert az emberek külföldön szerettek volna munkát vállalni, vagyis helyben erre volt igény. A szajáni Kolping-család méhészkedik — ott erre van szükség a tagság részéről. Több kisebb Kolping-család létezik Szerbiában, viszont az itthoni szervezetek közül a padéi és a szajáni a legaktívabb, Újvidéken pedig az ifjúság fejt ki gazdag tevékenységet.

A padéi Kolping-család aktív szerepet vállalt az idősek támogatásában a járvány idején, a katolikus ünnepekhez kötődően pedig játszóházakat rendez kicsiknek és nagyoknak — többgenerációsak ezek az események, az idősek szeretnek a gyerekek közelében lenni, tőlük kapnak energiát, a fiatalok pedig az idősektől megtanulják, hogyan kell fonatos kalácsot készíteni, csőregét sütni, mézeskalácsot csinálni —, és megpróbálja kiszolgálni az egyházat is, például otthont adott a templom fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott ünnepségnek, a Kolping-tagok főztek, tálaltak, pakoltak el. Június folyamán a körzeti zsinati animátorok találkozóját fogadják be. A székházat a település civil szervezetei ingyen használhatják, például itt tartják a focisták a szezonnyitó és -záró ünnepségüket, a nőegylet a teadélutánjait, az innovációs központ a hangszerbemutatót — sorolja.


Tornazsákok készülnek az iskolásoknak (a szerző felvétele)

— Úgy szoktam mondani, hogy összetáncoljuk a tevékenységünkhöz szükséges pénzt, hiszen minden évben tartunk újévvárást, valamint két alkalommal bált szervezünk, ezek bevételéből finanszírozzuk a munkánkat, vásároljuk meg a szükséges anyagokat az épület szépítéséhez vagy a játszóházaink kellékeit, a varráshoz nélkülözhetetlen anyagokat. Tesszük a dolgunkat ott, ahol vagyunk — fogalmaz, és ezzel át is térünk annak a történetére, hogyan lett belőle lovagdáma.


Lengyel Anna a padéi Kolping-ház előtt (a szerző felvétele)

— Soha nem csináltam semmit azért, hogy valaki megveregesse a vállamat. Az a célom, hogy közösséget építsek mindenütt, akár a Kolping-házban, akár az egyházban. Vallom, hogy mindenkit meg lehet szólítani, s ha személyesen fordulunk az emberekhez, rádöbbenhetünk, hogy igenis mindenkiben van jóakarat, mindenki akar valami jót tenni, s a karitatív munkának, az önkéntességnek ez egy nagyon felemelő része. Ha mégis zárt ajtókra találunk, másik ajtó után nézünk, és újra kopogtatunk, mindaddig, amíg meg nem adatik nekünk. Az egyházon belül is igen aktív szerepet töltök be, az énekkar tagja vagyok, mióta a településen élek (Zentáról Padéra jöttem férjhez), és a nagymamáktól megtanultam azokat az énekeket, amelyeknek csak a szövegük volt meg papíron, majd Jenován Flórián zongoraművész, szajáni kántor a kérésemre boldogan lekottázta mindet, hogy megmentsük a feledéstől. Ő így kezdte a kutatómunkáját, melyet aztán más településeken is folytatott, most pedig az egyetemi tanulmányai során felhasználja, és nemsokára megjelenik a könyve, melyet majd a padéi templomban fogunk bemutatni, s utána ismét a Kolping-ház falai között ünnepelünk. Ezek azok a dolgok, amelyekre azt mondjuk, ki, ha nem én, és mikor, ha nem most. Nem elég azonban csak az értékeinket bemutatni, hanem az értékrendet is személyes életünkkel, példamutatásunkkal kell képviselnünk, s akkor a gyerekeink is továbbviszik majd mindezt. Én olyan szerencsés vagyok, hogy nekem Mezei Erzsébet volt az osztályfőnököm, kerámiatáborokba jártunk, ahol Vrábel Jánossal, Fábri Jenővel, Bodor Anikóval tanultunk, kaptam ilyen értékeket, és megpróbálok én is úgy élni, hogy valamit nyújtsak a közösségnek, egy kis batyut a fiataloknak, gyerekeknek.

Anna hangsúlyozta, a hite és az egyház az, ami erőt ad neki, ha bármilyen nehézséggel szembesül, vagy akármilyen gond adódik az élete során.

— Ha úgy érzem, az én kezem meg van kötve, mindig azt mondom, Jézuskám, ezt rád bízom, és akkor sikerül minden.

A Szent György Lovagrend saját maga választja ki rendje új tagjait a közösség építésében, a hit megtartásában jeleskedő, életpéldájukkal, értékrendjükkel kitűnő személyek közül. Lengyel Annát Micsik Béla kereste meg, majd terjesztette fel várományosnak. Ezután vizsgát kellett tenni a lovagrend alapszabályzatából, történelméből és jelenéből, majd a sikeres vizsga után következett az ünnepi ceremónia Visegrádon ez év április 23-án.


Az udvari kereszt (a szerző felvétele)


A padéi Kolping-ház (a szerző felvétele)


Önkéntes munkával újult meg a konyha (a szerző felvétele)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..