Virágba borult a Topolyai Művésztelep épülete körül a levendulaültetvény. Egy úgynevezett nulladik nappal már beindult az idény, de a levendulaszüret hivatalos kezdetét június 2-ára, vasárnapra tervezi Topolya Község Művelődési Háza. Az idén is Vajdaság egész területéről fogadják a vendégeket. Egyelőre a korai levendula kezdett el virágozni, a későbbi fajta körülbelül 10 nap múlva borul majd pompába.
A 16 órakor kezdődő szürethez előzetes regisztrációra nincs szükség, 19 óráig bárki betérhet a tóparti Topolyai Művésztelep épülete mellett található ültetvényhez.
Az immár harmadik levendulaszedést gazdag művelődési program kíséri, amelyet ingyenesen követhetnek majd az érdeklődők, emellett kézműves foglalkozások is lesznek, az utóbbiakra a korlátozott létszám miatt érdemes előre bejelentkezni.
Fotó: Facebook / Topolya Község Művelődési Háza
A programokat keddenként szervezik meg, amikor levendulás frissítőt és pogácsát is kínálnak majd 16 és 20 óra között. Június 4-én 18 órától ingyenes jógaórát tartanak, június 11-én 19 órától Szergej Grin Topolyán élő orosz bluesénekes koncertjére várják a közönséget. Június 18-án a belgrádi Hard Green zenekar vendégszerepel a levendulásban.
A tervek szerint július 2-án kézműves-foglalkozásokkal zárul az idei szüreti idény, de minden az időjárás és a virágzás menetétől függ.
Az árak változatlanok, a virágot 200 és 400 dináros papírtasakok megvásárlása után lehet szüretelni, a csak szemlélődők, fényképezni vágyók belépője 100 dinárba kerül.
Az érdeklődők kövessék Topolya Község Művelődési Házának Facebook-oldalát, ahol folyamatosan közzéteszik a nyitvatartásra és a kísérőprogramokra vonatkozó újdonságokat.
Forrás: Magyar Szó, Facebook