home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Kevés pénzből gazdálkodtak
Zséli Ágnes
2022.02.02.
LXXVII. évf. 3. szám
Kevés pénzből gazdálkodtak

Annak ellenére, hogy tavaly szinte bevétel nélkül maradt Törökbecse Helyi Közössége — 2020. december 31-én lejárt a tíz évre szóló helyi járulék fizetéséről szóló határozat, és ennek meghosszabbításáról nem írtak ki újabb referendumot —, a bánáti településen 2021-ben sem hanyagolták el a város tisztán tartását, a zöldfelületek, játszóterek, gyalogjárdák karbantartását.

Amíg az elmúlt években a helyi járulék megfizettetésének köszönhetően Törökbecse Helyi Közösségének az évi költségvetése mintegy 40 millió dinárt tett ki, tavaly ez 5,5 millióra csökkent — mondta Miroslav Macura helyi közösségi titkár. Hozzáfűzte, 2021. január 1-jétől megszűnt a helyi járulék, tehát a foglalkoztatottak és a vállalkozók már nem fizetik havonta a nettó jövedelmük 3%-át a közös kasszába. Ezért a helyi közösség a különféle elengedhetetlen aktivitásokhoz, akciókhoz más forrásokból próbált pénzt szerezni.

— A 2020. évi költségvetésből mintegy 2,5 millió dinárt sikerült átütemeznünk a tavalyi év büdzséjébe. Mindehhez hozzáadódott még a legelők, rétek, termőtalajok bérbeadásából befolyt összeg, mivel a bánáti falu kisgazdáinak már több évtizede van lehetőségük azoknak a földeknek a bérlésére, amelyek állami tulajdonban vannak. Ezeket mintegy hatvan éve a helyi közösség rendelkezésére bocsátották, így a bérleti díj összege is a helyi közösséget illeti. Mindez azt eredményezte, hogy a legszükségesebb feladatokat sikerült megvalósítanunk. A tavasszal több játszóteret is rendbe hoztunk, a játékszerek új festést, a hinták új ülőkét kaptak. Ezeket a tereket semmiképp sem szabad elhanyagolnunk, hiszen a kicsik érdekében biztonságosnak kell lenniük, még akkor is, ha kevés pénz áll rendelkezésünkre. A több mint 10 000 négyzetméter pázsit karbantartásáról a Komunalac közvállalattal együtt gondoskodunk, így ezt tavaly is a cég négy munkásával közösen két alkalmazottunk végezte, aki a játszótereken, a közintézményeknél, az utcákon, a temetőben, a vasútállomáson, a park körül, a Surányi parkban, a főutak és a körforgalom mellett, valamint a Tisza-sétányon rendszeresen nyírta a füvet. Az idős személyekről sem feledkezünk meg, ezt a munkát, ha hívnak bennünket, már 2016 óta mi végezzük. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálattal közösen augusztus 23-ától december 22-éig tizenhárom közmunkást alkalmaztunk, ők a Tisza-part, valamint a közterületek tisztaságáról gondoskodtak, sőt, a közmunkaprogramnak köszönhetően 1400 méter gyalogjárdát is sikerült felújíttatnunk. December végén a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárság támogatásának hála harminc kétnyelvű utcanévtáblát készíttettünk, de többet cseréltetnünk kellett, mivel a magyar elnevezés helytelenül került rájuk. Az újítást az illetékes titkárság 100 000 dinárral támogatta.

A helyi közösség titkára azt is hangsúlyozta, hogy az önkormányzat legkorábban az idén ősszel referendumot ír ki a helyi járulék újbóli bevezetéséről. Egyúttal felkérte a polgárokat, a döntésük előtt mérlegeljék, hogy a helyi járulék nélkül nem lehet nagyobb közművesítési munkálatokat, infrastrukturális befektetéseket megvalósítani, sőt, a civil szervezetek, sportegyesületek tevékenységét is képtelenek lesznek támogatni. A referendumról a helyiek a médiából és szórólapokról értesülnek majd, ha pedig a helyi hozzájárulás mellett döntenek, akkor az illetékesek nyilvánosan közzéteszik, hogy az eszközöket mire fordítják.

Fényképezte: Zséli Ágnes

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..