Eddigi pályájáról, érdeklődéséről és jövőbeli terveiről beszélgettünk. Elsőként arra a kérdésre vártam választ, mikor jött rá, hogy ezzel az ágazattal szeretne foglalkozni.

— Őszintén szólva már az általános iskolában tudtam, hogy legfőképp rajzolással szeretnék foglalkozni. Innen indult az utam, és ennek hatására jelentkeztem a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumba. A középiskolai éveim alatt a szobrászat lett az a tantárgy, amelyet a legkevésbé kedveltem, mivel nem éreztem magamban tehetséget hozzá. Ehhez még az is hozzájárult, hogy a háromdimenziós gondolkodást sem sikerült kellőképp elsajátítanom. Érdekesmód olyannyira nem szerettem a szobrászatórákat, hogy néhányszor meg is lógtam róluk. A sors fintora hozta úgy, hogy mégis ebben a művészeti ágazatban helyezkedtem el. A középiskola végére egyre jobban kezdtek érdekelni a digitális művészeti médiumok, főleg a digitális grafika. Ennek hatására jelentkeztem Újvidéken a Művészeti Akadémiára, a tervezőgrafika szakra, de oda sajnos nem vettek fel. A szobrászati karon azonban még akadt hely, így pótfelvételit hirdettek, ahova, kétségek közt ugyan, de jelentkeztem. A második kör vége után pedig felvettek. Az első évfolyam alatt sem sikerült megszeretnem a szobrászatot, mert még mindig úgy éreztem, csapnivaló vagyok benne. Viszont nagyon jó tanáraim és kollégáim voltak, akiknek hála sokat fejlődtem, és idővel igazán megkedveltem, olyannyira, hogy a szobrászmesterképzést is elvégeztem.

Mészáros Dániel

* Mit kedvelsz a legjobban a szobrászatban?

— A művészetben és az életben is a kettősség és az ellentmondás jellemez leginkább. Ez a művészetben két módon jelenik meg. Elsősorban zsigeri hajlamom van kifejezni a barokk építészet iránti megvetésem, és bármennyit is gondolkodtam rajta, hogy mi okozhatja ezt, nem tudok rájönni, egyszerűen csak viszolygok tőle. Ennek fényében viszont a figurális szobrászati irányzatból ami a legközelebb áll a szívemhez, az a barokk, a színházi mozdulataival, arckifejezésekkel és esztétikai képével. Jelenleg Budapesten élek. Itt sajnos nincs lehetőségem a klasszikus szobrászattal foglalkozni, mivel nincs saját műtermem, de digitális szobrászattal továbbra is dolgozom, és más művészeti technikákkal is kísérletezem. A legjobban azt szeretem a fizikai szobrászatban, hogy amíg a fényképészek és festők gyakran másolják, vagy a valóságból inspirálódnak, és annak szabályait követik (például a fény–árnyék viszonyait), addig mi, szobrászok magát a valóságot teremtjük meg. Ebből adódóan úgy érzem, hogy a szobrászatnak mindegyik ága valamilyen szinten közel áll hozzám. Persze vannak kedvenc korszakaim, irányzataim, mint minden embernek. Ahogyan már említettem, elég ellentmondásos vagyok önmagammal, hiszen ha megnézzük a figurális szobrászatot, a kedvencem a barokk korszak. És amíg imádom a barokk szobrászatot, addig a barokk építészetet furcsamód ki nem állhatom. Viszont mindegyik korszakból van valami, ami nagyon közel áll hozzám. A középkor ikonikus esztétikai megoldásai és absztrakt perspektívája, primitív figurái. Vagy a késő XIX. századtól induló és a korai szocrealista időszakban végződő dinamikus megmunkáltságú figurális agyagszobrok. Akár az absztrakt szobrászati művekben maga az absztrakció és az, ahogyan gondolkodnak a művészek az absztrakcióról, ahogyan absztrahálnak egyes témaköröket, mint például a fény, az emberi test, egyes történelmi vagy mitológiai motívumok vagy csak a saját érzéseik. Ezek mind-mind valamilyen okból közel állnak hozzám, és inspirálódom belőlük.

* Első önálló kiállításodat Fénylő csillagaik címmel tavaly tarthattad meg.

— A témája a délvidéki református templomok voltak. A kiállítás 17 műből álló digitálisgrafika-sorozat, mely a 17 ma is álló református templomot mutatja be. Az összeállítást eddig Szabadkán és Újvidéken láthatta a közönség, illetve tervezzük, hogy Bácsfeketehegyre is eljut, mely a délvidéki reformátusság egyik központja.

A Fénylő csillagaik kiállítás egy részlete (fotó: SZLA)

* Tartottál már kortárs művészeti foglalkozást, a tanári szerepkörben is kipróbálhattad magad, valamint múzeumban is dolgoztál. Hol találtad meg eddig a legjobban önmagad?

— A felnőttképzés, a tanítás és a múzeumi munka is közel áll hozzám, mindegyik a maga szépsége miatt. Ezek közül a múzeumi tevékenységet éreztem a leginkább magaménak, mert ebben megvan az a változatosság, amelyet keresek. A tárlatvezetés számomra olyan, mint egy könnyedebb tanítási óra, míg a kiállításszervezés ötvözi a barkácsolást, a logisztikát és az esztétikát — ez nekem pozitív, kihívásokkal teli feladat, melyet nagyon élvezek.

* Amíg a Művészeti Akadémián mesterhallgató voltál, elkezdtél az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karán is tanulni, Szabadkán. A sok elkötelezettség mellett hogyan jutott erre is időd?

— Valóban, a mesterképzésemet az újvidéki Művészeti Akadémián végeztem, emellett pedig beiratkoztam a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar pedagógusképzésére is. Az ötlet úgy született, hogy az akadémián már korábban elkezdtem egy pedagógiai tárgyat, de a szerb nyelvű oktatás ebben a kontextusban nehezebbnek bizonyult, mint amire számítottam. Ezért a tantárgycsomagon belül másik irányt választottam, és mivel Szabadkán lehetőségem volt magyar nyelven folytatni a tanulmányaimat, ez jóval elérhetőbbé és kezelhetőbbé tette számomra a képzést. Az időbeosztásomat az is segítette, hogy a tanórák többsége hétvégére esett, illetve a tanárok nagy fokú rugalmasságának és segítőkészségének köszönhetően sok esetben lehetőségem volt online hozzáférni a tananyaghoz. Így az órákra való felkészülést, a beadandó esszék és tanulmányok megírását is önálló kutatással és dokumentációval tudtam elvégezni. Bár a képzés egy kicsivel tovább tartott a tervezettnél, végül sikeresen befejeztem. Művészként nem egyszerű megélni, ezért sok képzőművész vállal oktatói munkát középiskolákban vagy általános iskolákban, illetve doktori végzettséggel egyetemeken adjunktusként, tanársegédként, később akár egyetemi oktatóként. Ez egy praktikus és hosszú távon kiszámíthatóbb jövedelmet adó megoldás. A tanítóképzőn szerzett tudás és tapasztalatok rendkívül hasznosnak bizonyultak. Hozzájárultak ahhoz, hogy magabiztosabban készülhessek fel különféle előadásokra, például felnőttképzésekre, illetve nagy segítséget nyújtottak a különféle gyerekcsoportokkal való kommunikációban és interakcióban is.

* Mint már említetted, most Budapesten élsz. Vannak már terveid a jövővel kapcsolatban?

— Budapestre költözésem önmagában is egy kalandos történet volt. Jelenleg azon dolgozom, hogy stabil életet építsek ki, miközben folytatom a szakrális tematikájú művészeti alkotások készítését. Egy koherens művészeti nyelv kidolgozásán is munkálkodom, bár az ide költözésem óta valamivel kevesebb időm jut az alkotásra. Ennek ellenére nagy terveim vannak a jövőre nézve, mind a művészeti munkáim, mind a karrierem terén. A Budapestre költözés temérdek előnye mellett az egyik legnagyobb negatívum az volt, hogy sajnos kevés lehetőségem van hazalátogatni. Ám én is, mint oly sokan, akik itt élnek, a nagy ünnepeken hazalátogatok, még ha csak egy-két napra is.