Szerbia legnépszerűbb Catch & Release horgászvizén, a palicsi Tőzeg-tavon négy ország tizenkét csapata mérte össze tudását. A küzdelem tétje a tavaszi Euro Carp Cup, 2015 vándorserlegének elnyerése volt. Ezen az embert és felszerelést egyaránt próbára tevő, százórás, maratoni pontyfogó versenyen kettős hazai győzelem született.
A legnagyobb pontyot pedig, melynek súlya meghaladta a huszonhárom kilogrammot, a horvát HDA Power Carp csapata fogta ki.
A magyar határ szomszédságában lévő, valamivel több mint négy hektáron elterülő Tőzeg-tó szinte mágnesként vonzza a legedzettebb és legszívósabb horgászmestereket. A nagy halak, a sajátságos hangulat, a szorongató küzdőtér nagy kihívásnak bizonyulnak, hiszen itt a versenyzők azonkívül, hogy horgásznak, nemcsak látják, de hallják is egymást, szemmel tartják vetélytársaikat, követik teljesítményüket. Mivel a csapatok egymás elől etetik el a halakat, a kemény küzdelem fordulatosabbá, izgalmasabbá teszi a versenyt.
Velimir Taša Grbin
— A palicsi Šaran Sporthorgász-egyesület évről évre javítja a feltételeket a népszerű tavon, igyekszik kényelmesebbé tenni a horgászparadicsom környezetét, és újabb kapitális egyedekkel halasít is. Az idén például az évi tervvel összhangban március végén „frissítettük” fel a tó halállományát. Ekkor 5—17 kilós egyedek kerültek a vízbe. Nem volt egyszerű feladat megszervezni ezt a hagyományos, nemzetközi pontyfogó versenyt, és még az időjárási viszonyok sem kedveztek. Ennek ellenére bátran kijelenthetem, kiváló munkát végeztük, és jó házigazdának bizonyultunk. Ezt nemcsak a hazai, de a Romániából, Magyarországról és Horvátországból érkező sporthorgászok elégedettsége is alátámasztja. A hízelgő kijelentések, a verseny jó hangulata erőt adott nekünk, hogy ezt a rendezvényt jövőre még színvonalasabbá tegyük — nyilatkozta Velimir Taša Grbin, a versenybizottság elnöke.
A hagyományoknak megfelelően a horgásztavat az idén is két szektorra osztották fel, és mindkettőben hat-hat csapat kapott helyet. Egy-egy csapat négy versenyzőt nevezhetett be, a győztes pedig az a részvevő lett, aki a valamivel több mint négy napig tartó folyamatos horgászás alatt a legnagyobb össztömegű pontyot fogta ki. A bírók minden halat lemértek, így a verseny végén az is kiderült, hogy melyik csapat büszkélkedhetett a tó legnagyobb pontyával.
A győztesek
Az idei, egyébként tizenötödik nemzetközi Euro Carp Kupa május 16-án 15 óra 49 perckor ért véget. Az első szektor győztese a temerini KS csapata lett, 432 kg pontyot sikerült kifognia. A második helyezett román Zvezda horgászai csaknem 300 kiló halat fogtak ki, a harmadik helyen pedig ugyancsak egy temerini csapat végzett 273 kg ponttyal. Az eredmények alapján elmondható, hogy a második szektorban jobban haraptak a halak. A bajnok ott a hazai CT Podunavlje csapata lett több mint 870 kg ponttyal. A dobogó második és harmadik helyén ugyancsak szerb sporthorgászok végeztek. A legnagyobb kifogott pontyért járó elismerést a horvát HDA Power Carp csapata kapta. A horgászverseny során csaknem öttonnányi, azaz 466 darab hal akadt horogra, ami figyelemre méltó teljesítmény.
A hivatalos eredményhirdetést vidám hangulat kísérte. A láthatóan kimerült horgászok egymást ugratva viccelődtek, a vesztesek pedig figyelmeztették az idei bajnokokat, hogy jövőre ismét találkoznak, már csak azért is, mert a serleget vissza kell hozniuk.