„…itt a Bárány szálloda. Fantasztikus és önkényes, de van benne invenció és karakter” — úgy látszik, a Kossuth utca (mai Korzó) elején elhelyezkedő szálloda még a szigorú kritikus, Csáth Géza kényes ízlésének is megfelelt, aki egy 1910. évi cikkében említette az épületet. A szálloda karakteres átalakítása Macskovics Titusz szabadkai építész érdeme, akitől egy kissé távolabb állt a szecesszió, az Arany Bárány épületén mégis remekül használta a stílus jegyeit. A szálloda jellegét elsősorban a bolthajtásos, ovális árkádok és a boltsüvegek gazdag, lendületes vonalvezetésű vitrázsai adták — ez utóbbiak sajnos az 1985—1986. évi újjáépítés során eltűntek.

A hármas felosztású főhomlokzaton aszimmetrikusan helyezkedik el a rizalit (a fal síkjából annak teljes magasságában előreugró homlokzatrész), melyet virágdomborműves, ovális zárású attika (az épület főpárkánya fölé helyezett díszítő jellegű, mellvédszerű fal) koronáz.

Azt már nem tudhatjuk, hogy a tetszetős külcsín vagy Lichtneckert András szakszerű üzletvezetése tette-e, de az Arany Bárány a századfordulós Szabadka egyik legnépszerűbb vendéglője és szállodája volt. „András bácsi”, az „arany-vendéglős” halálakor, 1914-ben a Bácskai Hírlapban megjelent nekrológból azt is megtudhatjuk, hogy ez miért lehetett így: „…az idők változása nem változtatott Lichtneckert András üzleti elvén, hogy az Arany Bárányban otthon kell éreznie magát a vendégnek, akár mágnás az, akár utazó. S ha a régi jó aranyszóró idők elmúltak is, az Arany Bárány megmaradt a szabadkai előkelő társaságok és a mindenkori szabadkai tisztikar vendégfogadója.”

A mindenkori tisztikar 1918-ban már a szerb hadsereg tisztjeiből állt, akik november 13-án, este 7-kor vonultak be Szabadkára, de 11 órakor már az Arany Bárányban vacsoráztak. Majd a XX. század végén a katonaság huzamosabb időre vette használatba az épületet, miután azt 1985—1986-ban a homlokzat kivételével teljesen lebontották, majd újjáépítették. Ezután az Arany Bárány mint Hadseregotthon működött — leginkább így emlegetik ma is —, miközben kulturális programoknak, pl. filmvetítéseknek, előadásoknak is helyet adott. Napjainkban az Arany Bárány teljesen el van hagyatva, de reménykedésre ad okot, hogy az önkormányzat megvásárolja, hogy az otthonát vesztett Népszínház végre megfelelőbb körülmények között dolgozhasson.

Patinás múltra tekint vissza a zentai Royal Szálló is, melynek a nevéhez híven „királyi” elődje volt. Helyén állt ugyanis a Magyar Király Szálló, mely az 1860-as évek körül épülhetett. A XX. század beköszöntével azonban idejét látták a korszerűsítésnek, s a régi épület átalakítása helyett az új építkezés mellett döntöttek.

Az épülő hotel erényeiről érdekes módon épp a konkurens Eugén Szálló bérlőjétől értesülhetünk: „…amikor a Zentai Takarékpénztár a haladott cultura kívánságainak teljesen megfelelő új modern szállodát, éttermet és kávéházat épít vízvezetékkel, villanyvilágítással, központi fűtéssel ellátva […] El kell ismerni, hogy a pénzintézet a város fejlődésére üdvös hatással van, de meg kell jegyezni, hogy konkurenciát jelent…” — írja az üzletét féltő vendéglős. A Royal pedig nemcsak belül, hanem kívül is megfelelt a kor követelményeinek. Tervezője, a tragikusan rövid életű Magyar Ede (akinek épp ez az utolsó, még életében elkészült alkotása) nyugati tanulmányútjai alatt sok mindent magába szívott a modern építészet formavilágából. Zentai épületének eleganciáját a rá jellemző függőleges homlokzattagolás és a hosszúkás ablaknyílások adják. A változatos dekorációs elemek, babérkoszorúk és füzérdíszek, cseppdíszfüzérek és geometrikus motívumok a manzárdtetővel koronázott rizaliton összpontosulnak. Ugyanitt van a bejárat, melyet egy mívesen kialakított, legyezőszerűen kitáruló baldachin (előtető) ékesít.

A Royal Hotel több mint százéves fennállása óta sok mindent megélt, dicső és dicstelen pillanatokat egyaránt. Mint minden újdonság, egy csapásra népszerű lett, báloknak, koncerteknek, előadásoknak adott helyet, és újszerűségével összhangban állt az is, hogy már 1912-től mozi működött benne. A két világháború közti időkben bizonyos Petkov úr volt a hotel üzemeltetője, aki nagy fegyelmet tartott alkalmazottjai között, s még a cigányzenekartól is a legszigorúbb eleganciát követelte meg. Ekkoriban zenélt itt Verebes György kiváló nagybőgős, aki hosszú zenei karrierje egyik legkínosabb momentumaként emlékezett vissza arra az esetre, amikor egy alkalommal — mivel késésben volt — sietősen készülődött az esti muzsikálásra. Végül idejében megérkezett, a zenekar rá is kezdett az első nótára, de néhány perc múlva a főpincér megállt a nagybőgős előtt, és tálcán nyújtotta felé az elfelejtett fekete csokornyakkendőt.

1953 egy tavaszi estéjén a vendégek nem kis ijedelmére leszakadt az úgynevezett Kék szalon plafonja. Szerencsére senki sem szenvedett súlyosabb sérülést, de az esemény így is beindította a karikaturista fantáziáját. Nem is csoda, hogy 1967-ben átfogó felújításba kezdtek, ami azonban sokat elvett az épület eredeti szépségéből. Két év múlva mégis itt, a város legelőkelőbbnek tartott helyén fogadták Jugoszlávia államfőjét, Josip Broz Titót.

Az 1985-ben műemlékké nyilvánított hotelt 2003-ban privatizálták. A 2007—2008. évi felújítás során részben visszakapta egykori kinézetét, például az időközben elvesztett külső ornamentikáját. Csak az 1990-ben tűzvész martalékává vált manzárdtető hiányzik, így az egyébként szépen felújított Royal Hotel valahogy mégsem nyújtja ugyanazt az „uralkodói” hangulatot.

Felhasznált irodalom:

Csáth Géza: Szabadka „szépségeiről”. In: Írások az élet jó és rossz dolgairól. 1975.
Csúszó Dezső: A Bajai-úti temető kápolnái. Ex Pannonia, 18. 2014.
Miskolczi Miklós: Szabadka elvesztése. Forrás, 2008. 11. sz.
Šadi, Branka: Arany Bárány Szálloda épülete. In: Örökségvédelem 1. 2008
Tari László: 100 éves a zentai Royal Szálló. Kézirat. 2011.
Tripolsky Géza: Az elnémult nagybőgő. In: Város, folyó, emberek. 1998.
Valkay Zoltán: Zenta építészete. 2002.

VÁZSONYI Csilla a VMMI munkatársa