
A rendezvények csendes „zajlását” enyészet havának második csütörtökjén (november 14-én) követhettem élőben Budapest belvárosában. Egyet a Józsa Judit Galériában, hármat pedig az S4-ben, a Háló Közösségi és Kulturális Központban.
A „közönséges (dél)vidéki halandóktól” persze továbbra is (és változatlanul!) fényévnyi távolságban vannak ezek a helyek, s bármennyire is törekszik a hírlapíró krónikás, nagy valószínűséggel sokan személyesen sohasem fogják bármelyiket is felkeresni ezek közül. Akkor meg mi értelme minderről szólni? — kérdezik tőlem újra meg újra vállrándítással elegy kézlegyintéssel többen is. Nos, talán pont emiatt! A szemlélek okán, hiszen szerte a nagyvilágban egyre traumatizáltabb miliőben élünk. Körülmények és „belülmények” között hánykolódva! S bizony nem könnyű megtalálni azt az egyensúlyt, amelynek révén akár még cselekvésre is marad kellő fizikai és szellemi erőnk. Ezen helyszínelések voltaképpen nemcsak kulturális híradások, de kölcsönbe kapott „puskák” és „muníciók” is egyúttal. Egy lüktető világváros kisközösségeinek mindennapjaiból.
Háló Közösségi és Kulturális Központ — S4 (Kolta Galéria, 15 óra)
„Mit látsz a tükörben, Magyarország?” munkacímmel közösségépítő beszélgetés részesei lehettünk, melynek vendégei Szöllősi Györgyi szerkesztő-műsorvezető, Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapát és Kovács András Péter humorista voltak. A program során válaszok kerestettek (de érkeztek is végül!) a meghívott közéleti személyek, illetve az alkalomra egybesereglett publikum által megfogalmazott személyes és társadalmi morális dilemmákra. Mindeközben a Szemlélek magazin 10. születésnapjára megjelent „A közelség örömhíre — 100 idézet és 10 publicisztika a Szemlélek első évtizedéből” című kötetébe is belelapozhattunk.
Háló Közösségi és Kulturális Központ — S4 (Aszalós terem, 15 óra)
Utry Attila magyar ortodox keresztény (vers, elbeszélés, novella, regény, esszé, tankönyv, librettó és forgatókönyv), Szabó Lőrinc-díjas író, költő, szerkesztő, irodalom- és kultúraszervező, tanár 1949-ben született Miskolcon. Ezúttal a Kráter Könyvkiadó és a Magyar Művelődési Társaság közös szervezésében a szerző legújabb könyve a Ragozinka — legenda és valóság című kisregény bemutatójára kaptunk meghívót a közösségi platformon keresztül. S hogy a száraz, lexikális adatokon kívül mit is illik tudni az íróról? Mondjuk, az alábbiakat mindenképp: „Korábbi tizennégy könyve minden esetben más-más műnemben, műfajban íródott, de a feldolgozott témák közel azonosak. A kultúra, kommunikáció, közösség fogalma, összefüggései. A keresztény egység jellemzői, akadályai. Bűnök, bűnhődések, Istengyilkossági kísérletek, megtérések bonyodalmai. Jók és gonoszok — a regényben: a rogozinkai kreatív kisebbség és a proxy-módon irányított szodomita Káinisták — küzdelmének eredménye. Évezredes problémák megoldására vonatkozó drámák tanulságai.”
Józsa Judit Galéria (18 óra)
A Kovács Nóri Baráti Klubestet minden hónap második csütörtökén rendezik meg Budapest szívében, a Városház utca 1. alatt. Kovács Nóri Magyar Kultúráért díjas énekes novemberi vendége Vesztergám Miklós tárogatóművész volt. A Halkan felsír a tárogató névvel felruházott koncerten énekek és versek, illetve a hivatalosan is hungaricumnak számító tárogatón felsóhajtó muzsika hangjai fonódtak egybe. Évszázadokat átívelő dallamokon keresztül barangolhattunk a zenetörténelemben. Végül visszakanyarodtunk a kiindulópontig. „Elindultam szép hazámból...”
Háló Közösségi és Kulturális Központ — S4 (Kolta Galéria, 18 óra)
Az elsüllyesztett falu (Bözödújfalu 1990—2024). Fotókiállítás-megnyitó. A fényképeket Bálint Zsigmond marosvásárhelyi születésű (1937) fotóművész készítette. A tárlat jelen esztendő december 20-áig lesz megtekinthető. Munkanapokon 14 és 18 óra között, valamint a Háló esti programja előtt és után. Témája? A kisember a Teremtője elleni felfuvalkodottságának „szeletkéje”, negyven-egynéhány fekete-fehér nagyképen megörökítve. Erdély szívéből… A terem túlsó, szó szerint félreeső szegletében lévő két utolsó alkotói fotó már színes. Rajtuk a remény koloritjával, illetve az össze- és együvé tartozás jelképeivel is. Érdemes felkeresni. Mármint a tárlat egészét! És snittről snittre átérzeni az elénk tárt tények attribútumait. Tágra zárt szemekkel. A kiállítási anyaghoz a tárlat létrehívói Lászlóffy Csaba (1939—2015) József Attila-díjas erdélyi magyar költő, író, műfordító, esszéista idevágó gondolatait választották.
„Sem a halottak, sem a kibujdosottak / nem tértek vissza, az üldözött nép pedig / sokkal többet szenvedett, / semhogy megbocsáthatnak azoknak, / akik végzetüket okozták.”
Fényképgalériánk a nevezett tárlaton látható művészfotókat méltatja.
Fényképezte: Martinek Imre