home 2025. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Két 3. hely az év első versenyein
Tóth Tibor
2025.03.20.
LXXX. évf. 12. szám
Két 3. hely az év első versenyein

A palicsi Paligo Palus Ultramaratonklub tagjai edzőtáborral és két versennyel indították a 2025. évet. A hagyományos ulcinji edzőtáborba 7 ultrafutó utazott el. Jánosi Elvira, a sportegyesület elnöke és edzője elmondta, hogy az edzőtábor egy hete alatt hóvihar és orkánerejű szél tombolt a montenegrói tengerparti városban, a versenyzők azonban a napi két edzést ilyen körülmények között is teljesítették.

— Egyik reggel nem mertem a fiatalokat kiengedni a szabadba, és bent, a többemeletes épület lépcsőin tartottam meg az egyórás edzést. Alaposan felkészítettem őket az idényre, amit az eddigi eredmények bizonyítanak. Sebők Csáki Tiána a közelmúltban Cipruson, a nemzetközi Backyard ultramaratonon vett részt, ahol a nők abszolút mezőnyében bronzérmet nyert. A még csak 14 éves versenyző küzdött, mint egy oroszlán, és felnőtteket meghazudtoló erővel állta a sarat. A Larnaca városában lévő hegyi makadámpálya kegyetlenül nehéz volt. 200 méter magas emelkedőkből és lejtőkből állt, a versenyzők állandóan le és fel futottak, sík részt egyáltalán nem tartalmazott a pálya. A kanyarok sem könnyítették meg a versenyzők dolgát, mert annyira sötét volt, hogy amikor Tiána 9 perccel a következő indulás előtt visszaért, úgy döntött, nem megy tovább, mivel egyszerűen a sötétben azt sem tudta, a pálya melyik részén fut. A limit 7 kör teljesítése volt. Tiána a 6. körben hullámvölgybe került, de sikeresen átlendült a nehézségeken. Tudtam, van még benne, és javasoltam neki, hogy 1-2 kört még próbáljon teljesíteni. Végül 10 körrel, azaz 67 kilométerrel fejezte be a versenyt, habár volt még benne erő és akarat is, de vaksötétben nem engedtem, hogy folytassa — mondta Jánosi Elvira, majd megköszönte Szabadka Városának és a Palicsi Park Kft.-nek, hogy az edzőtábort és a ciprusi versenyen való részvételt is támogatták.


Sebők Csáki Tiána (balról) és Sörös Jázmin

Sebők Csáki Tiána elmondta, hogy a ciprusi versenyre is úgy készült, mint a többire, előbb az edzőtáborban, majd Palicson rótta a kilométereket.

— Sík pályára számítottam, melyen az elmúlt évben Ausztriában futottunk, Cipruson azonban hegyi makadámpálya fogadott. Azzal az elképzeléssel utaztam ki, hogy megpróbálok a dobogón végezni, ami sikerült is. Legközelebb a tapolcai versenyen állok rajthoz — mondta Tiána.

Az egyesületből 5-en a magyarországi Mártélyon, a Mártélyi Keringő elnevezésű 6 órás egyéni ultramaratonon képviselték a klub színeit.

— A legjobb eredményt Sörös Jázmin érte el, aki a nők 39 éven aluli korosztályában 14 évesen a 3. helyen végzett. Nagyon büszke vagyok Tianára és Jázminra is, és bízom benne, hogy továbbra is ilyen szorgalommal dolgoznak. Balcsák Szilárd az 5. helyet szerezte meg a férfiak abszolút mezőnyében, Székely Erika pedig térdsérüléssel küszködve is 50 km-t teljesített a nők versengésében. Horvát Dánielben sokkal több erő lakozik, de úgy látszik, hiányzott neki, hogy a szavaimmal ostorozzam és biztassam, Szekeres Lara pedig 45 km-rel új egyéni csúcsot állított fel. Ő felveszi a saját tempóját, melyet végig képes tartani, még a világból is képes kifutni ezzel a tempóval. Hamarosan órát kap, és meghatározom, hogy minden egyes kilométert mennyi idő alatt fusson le, így nem fog kicsúszni az időből. Március 30-án az Ultrappolca elnevezésű versenyen indulunk Tapolcán, ahol 6 órás, valamint 50, 42, 21 és 14,5 km-es távok várják a versenyzőket. Valószínű, csak a felnőttek, azaz Erika és Szilárd indul a 6 órás versenyen, a többiek pedig a 14,5, a 21 vagy a 42 km-es távon állnak rajthoz — mondta Jánosi Elvira.

A 14 éves Sörös Jázmin a 39 éven aluli nők mezőnyében 52 km-t teljesítve, mely egyéni csúcsa is egyúttal, szerzett bronzérmet.

— Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, a kilométerek voltak a legnagyobb ellenfeleim. Az időjárás gyakran változott a 6 óra alatt, voltak ugyanis időszakok, amikor hirtelen hideg lett, majd később alaposan felmelegedett az idő. A verseny közepén kisebb hullámvölgybe kerültem, ami nem tartott sokáig — mondta Jázmin.

A palicsi ultrafutók legközelebb Tapolcán állnak rajthoz, ahol szintén jó eredmények várhatók tőlük.

Fényképezte: Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..