home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Készül az új művelődési ház
Mihók Anikó
2013.01.09.
LXVIII. évf. 2. szám
Készül az új művelődési ház

Az idén 21. alkalommal szervezete meg hagyományos karácsonyi műsorát a törökkanizsai Tiszagyöngye Művelődési Egyesület. Az ünnepséget Kovács Magdaléna, az egyesület elnöke nyitotta meg.

Őt követték a színpadon a törökkanizsai óvodások, majd a helybéli Ablakszínház társulatának tagjai szavalták el kedvenc verseiket, Mómity Éva tanítónő másodikos diákjai pedig betlehemes játékot mutattak be. A pedagógus így nyilatkozott:

— Nagyon fontosnak tartom a hagyományápolást. A betlehemezés szinte már kihalt Törökkanizsán. Tíz évvel ezelőtt kezdtem el a gyerekekkel föléleszteni ezt a szép szokást. Az összeállításunkkal fellépünk a színházban, a templomban, ezenkívül elvittük a műsort már az idősek otthonába és az óvodába is. A kisgyerekekkel nem nehéz dolgozni, mert tele vannak szeretettel, örömmel, és arra vágynak, hogy megmutassák, amit tudnak. Nagyon örülnek minden fellépésnek, és noha izgulnak is, nekik ez inkább játék. A szülők sok mindenben segítenek. Velük beszélem meg, hogy melyik gyermek mibe öltözzön. Igyekszünk minél korhűbbek is lenni.

Az előadásban bemutatkozott a művelődési egyesület legújabb szakcsoportja, a citerazenekar is, Szemerédi Krisztián ifjú prózamondó adott elő egy részletet Móricz Zsigmond Rózsa Sándor a lovát ugratja című regényéből. Színre lépett a Tiszavirág népi tánccsoport is, majd ünnepi dallamok csendültek fel a Tiszagyöngye népdalkórus tolmácsolásában. Azt est a Tiszafa néptánccsoportnak a felcsíki táncokból álló bemutatójával zárult.

A műsor végeztével Kovács Magdaléna, az egyesület elnöke nyilatkozott lapunknak.

— Egyesületünknek van pár jelentős műsora. Az Észak-bánáti Néptánc Találkozót 2013-ban Szent György napján immár ötödik alkalommal rendezzük meg. Emellett van anyák napi műsorunk, készülünk a nemzeti ünnepünkre, a Szent István-napi ünnepségre, karácsonyra. A Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben működik irodalmi kör, két néptánccsoport — a Tiszavirág a fiatalabb, a Tiszafa az idősebb generációt öleli fel —, valamint egy népdalkórus, mely a művelődési egyesülettel egyidős. A citeracsoportunk szeptemberben kezdte meg a próbákat, de már kimerészkedett a színpadra, hogy bemutassa a tudományát. Az ígéretek alapján már úgy tűnt, hogy a karácsonyt a saját művelődési házunkban ünnepeljük, de ez nem valósult meg. Reménykedem benne, hogy a tavasszal befejeződnek a munkálatok. Természetesen tudni kell, hogy az új otthonunk létrehozását a Tartományi Nagyberuházási Alap finanszírozza — mondta Kovács Magdaléna.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..